Megújult a Dóczy Gimnázium
2012. január 16.

Szabó Magda egykori iskoláját akadály- mentesítették, bővült a tornaterem egy szertornázásra alkalmas helyiséggel, valamint az udvaron háromfunkciós (kézilabda, kosárlabda, tenisz) műanyag borítású sportpálya és a hozzá tartozó atlétikai pálya (távolugró pálya, súlylökéshez szükséges kör) épült.

Több mint háromszáz millió forintból újult meg a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma. A pénzből beépítették a tetőteret, új tantermeket alakítottak ki, és új sportpálya is épült az udvaron. A beruházás költségének 90 százaléka uniós támogatás, az önrész nagy részét pedig a Tiszántúli Református Egyházkerület biztosította.
A tetőtér beépítésével alakítottak ki új helyiségeket a Dóczy Gimnáziumban. Buka László matematika-rajz szakos tanár szerint a bővítésre már nagy szükség volt.
- Sokkal több helyem van, mindent ki tudok pakolni, nincs külön szertár, a diákok orra előtt van minden. Akárhová nézünk, egyből megtalál minden eszközt a gyerek, nem kell keresgélni mindazt, amivel dolgozhatnak a tanulók – mondta a pedagógus.
A tetőtérben a rajztermen kívül egy színházterem, egy számítógépekkel is felszerelt idegen nyelvi, valamint jónéhány kiegészítő helyiség kapott helyet.
- Örülök, hogy végre elférünk a rajzteremben. Világosabb is a helyiség, nagyon tetszik ez a negyedik emelet – mondta Fecske Blankát.
A liftet is felújították, a tetőre pedig napelemeket szereltek fel. Ezek fedezik az új emelet energiaszükségletét. Az igazgató szerint az átalakítással nem csak a körülményeken javítottak, az iskola vonzerejét is növelték.
Optimisták vagyunk, jóllehet most is szép számmal vannak jelentkezők, de úgy gondolom, hogy a megújult, nagyobb térbe több olyan tanulót tudunk majd fogadni, akiknek szülei azt szeretnék, hogy gyerekeik igényes evangéliumi református nevelést kapjanak – magyarázza Korsós Bálint, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának igazgatója.
Az iskola épülete kívül is megújult. Az udvaron háromfunkciós, műanyag borítású sportpálya épült. Az új és a régi pálya villanyvilágítást is kapott. Vasárnap délelőtt a Nagytemplomban hálaadó istentiszteletet tartottak a Dóczy Gimnázium felújítása alkalmából, amelyen az intézmény tanárai és a diákok is részt vettek. Az ünnepi istentisztelten Bölcskei Gusztáv hirdetett igét. Az alkalom itt meghallgatható.

Videó betöltése...


A 2013-as tanév alkalmával az anyaintézmény Református Kollégium 475. évfordulóját ünnepli, valamint a jogelőd, a Dóczi Leánynevelő Intézet alapításának 175. évfordulóját is.

Forrás: ttre.hu/dehir.hu/nagytemplom.hu

Napi ige
2012.02.23. Csütörtök Alfréd, Mirtill
Mt 15,21–28
„Uram… Könyörülj rajtam!… Uram, segíts rajtam!” (22.25). Nagyon reméljük, hogy bibliaolvasó testvéreink nincsenek most olyan megterhelt, kétségbeesett állapotban, mint ez a kánaáni asszony. Ha valaki mégis ilyen elkeseredett lenne, neki szóljon a kiemelt könyörgés. Van valaki, akihez oda lehet fordulni. Ha elsőre nem is felel, lehet, szabad tovább könyörögni: Urunk, Krisztus, irgalmazz, segíts rajtam! (vö. RÉ 177).
RÉ 239 MRÉ 387
1Móz 47
Hírlevél
Ha rendszeresen szeretne
értesülni Egyházkerületünk híreiről, programjairól, Iratkozzon fel hírlevelünkre.
feliratkozás
Csillagpont Európa Rádió Kálvin emlékévek Presbiterválasztás 2011 Lícium