Egyek vagyunk
2012. január 23.

A Skót Egyház moderátorának látogatása Debrecenben kezdődött, ahol prédikált a Nagytemplomban, találkozott Bölcskei Gusztáv püspökkel és Vad Zsigmond esperessel, a zsinat külügyi és ökumenikus bizottságának elnökével, valamint helyi lelkészekkel beszélgetett az egyház mindennapjairól. A moderátor részt vett az ökumenikus imahét záró istentiszteletén és az azt követő fogadáson is.


David Arnott nagytemplomi igehirdetésében utalt arra, hogy 1991-ben gyülekezeti lelkészként járt először Debrecenben tanulmányi szabadságát töltve a kollégium történelmi falai között. Visszatekintve akkori élményeire, a moderátor elismerőleg szólt egyházunkról: „Összevetve azzal, amit húsz évvel olvashattam ki az egyház életéből, csak gratulálni tudok: egy olyan egyházat látok ugyanis benne, amelyik az elmúlt két évtizedben hatalmas változásra volt képes.”



A moderátor debreceni látogatása szombat este, január 21-én hivatalos vacsorával kezdődött, amelyen Vad Zsigmond esperes, Gaál Botond professzor és dr. Czeglédy Mária, a nőszövetség kerületi elnöke fogadta. Ahogy Arnott fogalmazott, útjának célja a két egyház kapcsolatának megerősítés mellett az is, hogy minél teljesebb képet kapjon a református egyház és az ország aktuális helyzetéről és azokról a kihívásokról, amelyekben a skót reformátusok tapasztalata és támogatása segítséget jelenthet a jövőben. Ezzel a céllal került sor vasárnap, január 22-én két személyes találkozóra is. A helyi lelkészekkel és presbiterekkel való találkozón a testvér gyülekezeti kapcsolatok mellett, amelynek a Debrecen és a skóciai Dumfries-Kirkcudbright között létrejött egyházmegyei partnerkapcsolat (twinning) ad keretet, szó esett a két egyházat érintő közös kérdésekről is, valamint a migrációról, a gyülekezetek szerepvállalásról menekültügyben, illetve az önkéntesség ösztönzéséről akár közös program keretében is.
A moderátor ezt követően az egyházi önkéntesség új struktúráit is közelebbről megismerhette és első kézből kaphatott tájékoztatást egyházunk szociális szolgálatáról Balogh Barnabás lelkésztől, a Magyar Református Szeretetszolgálat igazgatójától. Találkozójukon a diakóniai modellek összevetése, az egyháztagokat segítő és nyilvános programok viszonya, a skót Világmissziós Tanács és a MRSZ jövőbeli közös nemzetközi felelősségvállalása voltak a főbb témák.



A skót küldöttség részt vett az ökumenikus imahét záró alkalmán a Nagytemplomban, ahol Bosák Nándor megyés püspök hirdette az igét, Arnott pedig áldást osztott. A római és görög katolikus, evangélikus, baptista és református lelkészek közös szolgálatával zajló istentisztelet, illetve az imahét alkalmainak perselyadományát a nemrégiben indult cigány szakkollégiumi hálózat javára ajánlották fel.

Az istentisztelet után Bölcskei Gusztáv püspök adott fogadást, amely alkalmat adott a különböző felekezetek lelkészeivel való találkozásra, illetve a Wáli István Református Cigány Szakkollégium igazgatónőjével, Uhrin Anikóval folytatott hosszabb, tájékozódó beszélgetésre. Az igazgatónő ismertette a szakkollégium „filozófiáját” és alapvető céljait. A 2011. szeptemberen indult Szakkollégium, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat tagja, melynek célja a társadalmi, nemzeti és szociális kérdések iránti érzékenység növelése, a cigány diákok tanulmányi előmenetelének, nevelésének és személyiségfejlődésének támogatása, valamint a közösség iránti felelősségvállalás és a keresztény szellemiségű cigány értelmiség megerősítésének elősegítése.



A háromtagú skót küldöttség, amelynek tagja még a moderátor felesége, Rosemary Arnott, valamint Ian Alexander, a Világmissziós tanács főtitkára, hétfőn reggel Bölcskei Gusztáv püspökkel tanácskozott a magyarországi politikai és egyházi helyzetről, valamint a két egyház együttműködésének fő területeiről.
A püspök részletesen beszámolt az új egyházi törvény elfogadásának visszásságairól és a törvénymódosításnak köszönhetően előállt nemzetközi helyzet nehézségeiről, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a korábbi szabályozás tarthatatlan volt. A két egyházvezető hosszan és őszintén beszélgetett az egyházak helyzetéről, a kormányzatokkal való együttműködés nehézségeiről. A püspök kiemelte azt is, hogy az alapvető politikai és strukturális átalakítások során elkerülhetetlenek a nemzetközi kritikára is okot adó lépések, akár hibák.
A tárgyalófelek között egyetértés alakult ki a tekintetben, hogy a hazánkat ért nemzetközi kritikák javarésze megalapozatlan, túlzó és előítéletes, Európa felelőssége pedig vitathatatlan a térség politikai átalakulásában és az azzal járó problémákban. A kölcsönös politikai bizalmatlanság, a befolyásos európai országok hatalmi politizálása és a valós párbeszéd hiánya megmérgezi az európai országok kapcsolatát. A két egyház hagyományos kapcsolata alapot adhat az előítélettől mentes eszmecserére és kommunikációra, ami a jelenlegi európai krízisben különös társadalmi felelőssége az egyházaknak. A tanácskozáson terítékre kerültek a kisebbségi jogok, a kettős állampolgárság és az új alkotmány kérdései is.

A vendégek a tanácskozó után az Immánuel otthonba és a református kollégiumba látogattak,  majd útra keltek Kárpátalja felé.

Külügyi Iroda, Fotó: Barcza János

Arnott látogatásáról itt olvashat még 

Napi ige
2012.02.23. Csütörtök Alfréd, Mirtill
Mt 15,21–28
„Uram… Könyörülj rajtam!… Uram, segíts rajtam!” (22.25). Nagyon reméljük, hogy bibliaolvasó testvéreink nincsenek most olyan megterhelt, kétségbeesett állapotban, mint ez a kánaáni asszony. Ha valaki mégis ilyen elkeseredett lenne, neki szóljon a kiemelt könyörgés. Van valaki, akihez oda lehet fordulni. Ha elsőre nem is felel, lehet, szabad tovább könyörögni: Urunk, Krisztus, irgalmazz, segíts rajtam! (vö. RÉ 177).
RÉ 239 MRÉ 387
1Móz 47
Hírlevél
Ha rendszeresen szeretne
értesülni Egyházkerületünk híreiről, programjairól, Iratkozzon fel hírlevelünkre.
feliratkozás
Csillagpont Európa Rádió Kálvin emlékévek Presbiterválasztás 2011 Lícium