BihART
máj 18
2012
A Református Egység Napján, május 20-án istentisztelettel zárul a 6. BIHart Református Művészeti Fesztivál Biharkeresztesen.
A magyar református egység vasárnapjára
máj 18
2012
A Generális Konvent Elnöksége körlevelet adott ki, melyben a Generális Konvent Liturgiai Bizottsága által összeállított istentiszteleti rendet ajánlja május 20-ra. A liturgiát cikkünkhöz kapcsolódó letöltések között találják.
Szeretethíd
máj 15
2012
Ne csak magunk körül forogjanak a gondolataink – hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv püspök a Kárpát-medencei önkéntes napok debreceni sajtótájékoztatóján kedden. A Magyar Református Szeretetszolgálat negyedik alkalommal szervezi meg a Szeretethidat azzal a céllal, hogy a résztvevők közösen tegyenek jó szolgálatot embertársaikért és környezetünkért.
Kollégiumi Diáktalálkozó
máj 14
2012
Idén is szerveznek kollégiumi diáktalálkozót Debrecenben. Több száz egykori és mostani diákot valamint oktatót várnak május 19-én, szombaton a Debreceni Református Kollégiumba.
Beiktatták az új békési esperest
máj 10
2012
Beiktatták hivatalába szombaton Békésen Katona Gyulát, a Békési Református Egyházmegye új esperesét.Katona Gyula legfőbb teendői között a kis gyülekezetek felkarolását említette, amelyeket szerinte az anyagi támogatás mellett, olyan alkalmak, képzések találkozások megszervezésével is pártfogolni kell, ami a növekedésben, megerősödésben segíti őket.
Lélekfrissítő hét
máj 9
2012
Lélekfrissítő hetet tart a Református Missziói Központ vakmissziója gyengénlátók, vakok és kísérőik számára Tahiban. A jelentkezéseket május 20-ig várják a szervezők.
Szeretethíd
máj 7
2012
Május 10-ig, csütörtökig várja önkéntesek jelentkezését a Szeretethídra a Magyar Református Szeretetszolgálat.  A tavalyi Kárpát-medencei református önkéntes napokon több mint tízezren vettek részt.  Idén május 18-án és 19-én lesz az önkéntes program, Debrecenben május 19-én szabadtéri kulturális- és gyermekprogramok is kapcsolódnak a Szeretethídhoz.
Tiszántúlon csaknem hatszáz diák ballagott a református iskolákból
máj 3
2012
Elballagtak középiskolájukból hétvégén országszerte a diákok, hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák. A Tiszántúli Református Egyházkerület kilenc középiskolájából 594 diák ballagott. A legtöbb református középiskolás, szám szerint 101, a Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolából ballagott. Debrecenben a két református gimnáziumban összesen 150 diák búcsúzott iskolájától, pedagógusaitól. Országosan csaknem negyven ezren tanulnak reformtus iskolában.
Kétezerrel több református diák
máj 1
2012
Kétezerrel több diák tanul református intézményekben Tiszántúlon az idei tanévben. Ennek az az oka, hogy számos önkormányzat kéri, az iskola fenntartását vállalják át az egyházak.
Több ezer gyerek futott együtt az emberi méltóságért
ápr 27
2012
Minden eddiginél többen, csaknem háromezren csatlakoztak az idei Nárcisz Futófesztiválhoz. A programot negyedik alkalommal rendezték meg azzal a céllal, hogy az emberi méltóságra és a gyógyíthatatlan betegekre hívják fel a figyelmet.
Napi ige
2012.05.19. Szombat Ivó, Milán
5Móz 31,14–30
Az Úr előre látja, hogy a nép engedetlenkedni fog. Nem akadályozza meg, bár megtehetné. Engedi, hogy az ő népe maga döntse el, mit tegyen. Ez azonban nem változtat Isten hűségén. A szent sátorban elhelyezett törvénykönyv arról beszél, hogy az emberek megváltozhatnak, de Isten beszéde megmarad. Ha egy időre el is tévelyednek, vissza lehet térni arra az útra, amit Isten kijelölt. A változhatatlan ige Isten hűségének a jele, biztos pont a mindig változó világban.
RÉ 240 MRÉ 402
Róm 14,1–12
Hírlevél
Ha rendszeresen szeretne
értesülni Egyházkerületünk híreiről, programjairól, Iratkozzon fel hírlevelünkre.
feliratkozás
Európa Rádió Kálvin emlékévek Lícium Református Zenei Fesztivál