(21) „Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt […]!” (1Kir 18)

Aháb tehetséges király volt, de az Úr melletti döntés hiányzott belőle. Most is a pusztulás szélén van az ország (5), úgy, ahogy Illés megjövendölte, mégsem tér meg ahhoz az Istenhez, akit Illés szolgál, hanem ehelyett halálra keresi a prófétát. Pedig lehetett az Urat szolgálni, ahogy tette azt Óbadjá, halálos kockázatot is vállalva (4). Az is nehezen érthető, hogy Izráel országában egy királynő irthatja az Úr prófétáit. Ilyen előzmények után áll szemben egymással a király és az általa halálra keresett próféta. Ami következik, nem a keresztyén egyház útja, de számunkra is vannak tanulságai. Először is a vagy-vagy kérdése (21). A nép úgy próbált az Úrhoz hűséges maradni, hogy mellette tisztelte Baalt is. Ez így nem megy. Egy az Isten, az Úr. Aztán egy bitorolt államhatalom lehetővé tette az Úr szolgáinak fegyveres irtását. Ez ellen egy másik hatalommal védekezni kellett. Az elszántság, amellyel ez történt, ugyancsak példánk lehet. Lényeges: ez olyan idő volt, amikor Isten népe és a politikai nemzet egybeesett. Az Úr végül megadta jóváhagyását Illés cselekedetére: véget ért a büntetésül adott szárazság.