Híres magyar íróink, költőink közül sokan reformátusok voltak, közelebbi-távolabbi kötelékük az egyházhoz gyakran műveiken is nyomott hagyott. A magyar kultúra napján irodalmi arcképcsarnokunk nagyjainak református gyökereit térképezzük fel.

Lectio: – „Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,1-14.)

Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a debreceni Nagytemplomban december 25-én 10 órakor karácsonyi istentiszteleten hirdet igét, valamint december 31-én óévi istentiszteletet tart 16 órától, szintén a Nagytemplomban.

Nemrégiben ültünk le a szokásos krízismegbeszélésünkre a debreceni Péterfiai utcai hajléktalan melegedőben. Gyülekezeti, intézményi munkatársak, szorgos önkéntesek, lelkészek.

Kedves Testvérek! Akik közelebbről ismernek, tudják, hogy nagyon szívesen töltöm a szabadidőmet a kertben, a növények között, amelyek magam ápolok és gondozok, és amelyeknek a termésére olyan büszke vagyok. Tegnap délután végigsétáltam a kerten, és ott, ahol talán még egy héttel ezelőtt is gyönyörűen zöldellő paprika és paradicsom volt, és még volt is rajta termés, most azt kellett látnom, hogy bizony a fagy megcsípte, a levelek megfakultak, kiment belőlük az erő, talán még ott vannak a száron, de már biztos a pusztulásuk. És azok a kis termések, amelyek még beérhettek volna, ott vannak sorban, lepotyogva, ízetlenül, használhatatlanul.