Amit Isten reánk bíz, azt el kell végezni!
2011. december 08.

Több mint hetven évvel ezelőtt szentelték fel Debrecenben a Mester utcai református templomot, amely új közösségteremtő centrummá vált a rohamosan fejlődő nagyvárosban.

Tóth Lajos kályhásmester, református presbiter adományozta a templom építésére három debreceni házas telkét, és ő volt az, aki saját költségén egy harangot is készíttetett. Ez csak egy kis előzetes abból, amiről az Európa Rádió magazinműsora következő részében hallhatnak. Emellett szó lesz a Református Missziói Központ Debrecenben működő Vakmissziójáról, valamint az intézményekben folyó hitoktatásról. Ha minket választanak megtudhatják, hogyan készülnek a Mester-utcai gyülekezet gyermekei karácsony ünnepére. Ismerjük meg egymást! Hétfőn délelőtt 11.00 órától az Európa Rádió műsorán.

Miskolcon a 90,4, Nyíregyházán a 100,5, Záhony térségében a 90,4, a legújabb állomáson Debrecenben pedig a 94,4 MHz.

Napi ige
2012.05.19. Szombat Ivó, Milán
5Móz 31,14–30
Az Úr előre látja, hogy a nép engedetlenkedni fog. Nem akadályozza meg, bár megtehetné. Engedi, hogy az ő népe maga döntse el, mit tegyen. Ez azonban nem változtat Isten hűségén. A szent sátorban elhelyezett törvénykönyv arról beszél, hogy az emberek megváltozhatnak, de Isten beszéde megmarad. Ha egy időre el is tévelyednek, vissza lehet térni arra az útra, amit Isten kijelölt. A változhatatlan ige Isten hűségének a jele, biztos pont a mindig változó világban.
RÉ 240 MRÉ 402
Róm 14,1–12
Hírlevél
Ha rendszeresen szeretne
értesülni Egyházkerületünk híreiről, programjairól, Iratkozzon fel hírlevelünkre.
feliratkozás
Európa Rádió Kálvin emlékévek Lícium Református Zenei Fesztivál