Via contemplativa - beszámoló a szimpóziumról

Az Tiszántúli Református Egyházkerület Pasztorációs Intézetének szervezésében 2017. október 2–án megtartott konferencia a szemlélődő imádság helyét és szerepét kívánta megvilágítani a református lélek biblikus kegyességében. 

A programnak helyet adó Debreceni Református Kollégium Dísztermében egybegyűlt mintegy 60-70 résztvevő dr. Bodó Sára egyetemi docens, intézetvezető gondolatai által hangolódhatott arra a fajta csendre, melyben – aktuálisan Illés próféta példája által is megerősítve – hallóivá lehetnek az isteni halk és szelíd hangnak.

A szimpózium első előadója, dr. Bölcskei Gusztáv tanszékvezető egyetemi tanár A szemlélődés teológiájáról szólva a kontempláció protestáns, alapvetően a Szentírásba kapaszkodó gyökereit tárta fel a nyitott szívvel és érdeklődéssel jelenlévő tanítványtársak előtt.  Kiindulva abból, hogy  „beszélni már gyerekként megtanul az ember, hallgatni csak sokkal később”, rámutatott, hogy a hallgatni, a csendre odahallgatni képes attitűd sem épül be automatikusan a jelenkori keresztyén életformába, jóllehet annak helye és létjogosultsága egyértelmű. 

alt

Az előadásban elhangzott teológiai alapvetésből ezúttal néhány szempontot emelünk ki, eszerint: Van, amit Isten csak a szavakon túl nyilatkoztat ki magáról, – mivel Isten nem kategorizálható, ellentétben a világ általunk megismerhető és megnevezhető dolgaival. Ennél fogva nemcsak a beszéd világában létezik. Isten nem használatra való, mint valamely tárgy vagy eszköz, hanem gyönyörködés által fogható, fogadható be. Pál apostol maga megvallja, hogy amit ő megtapasztalt Isten valóságából, azt kimondani szavakban nem lehet (2Kor 12,4). Nem merülhet ki tehát csupán beszédben a róla való ismeretszerzés és ismeretátadás.

A csendnek, a meditációnak, a kontemplációnak helyet–teret adó kegyesség a teremtéstörténet hitvallásosságában is fogódzót talál. A Teremtés hetedik napja különleges, páratlan. A hetedik napon beállt csendben tapasztalja meg a teremtett világ, hogy mit jelent a Teremtés. A nyugalom napján csak lennie kell, léteznie, de nem kell tennie semmit. Ez olyan nap, amikor Isten sem tesz semmit. A hetedik nap békessége, mint a teremtés célja, valami olyan beteljesedésre utal, mely jóval túl van a teremtésen. A hetedik nap csendjében egészen sajátos módon van jelen Isten és az ember is. Isten megáldotta és megszentelte a nyugalom napját, és ezzel továbblépési lehetőséget adott az embernek: a fellégzés lehetőségét és létjogosultságát. Amint a nyugalom napja, úgy a szombat–év és a kiengesztelődés esztendeje Izráel életében, és hasonlóképp a Messiás eljövetele is „a nagy fellélegzés ideje”. Jézus Krisztus, a Messiás teljes nyugalomban akar részesíteni bennünket.

Az előadó kérdés formájában mintegy összegezte gondolatait: Vajon nem lehet-e úgy is érteni a reformáció és a reformátorok számára oly hangsúlyos „ingyen kegyelem” gondolatát, mint annak megfogalmazását, hogy nem a teljesítményen és aktivitáson, nem a beszélésen és a szavakon múlik a teremtő, megváltó és megszentelő Úrhoz való viszonyunk. Vajon nem az-e az ember dolga, hogy Istennek dicsőséget adjon, és hogy gyönyörködjön Őbenne örökké? – A hetedik nap csendje a Szentírásban előttünk álló kijelentés irányát határozta meg, ezért annak ott a helye a keresztyén gyülekezet közösségi gyakorlatában is – dr. Bölcskei Gusztáv ezúttal a csendben önmagunkra, egymásra és Istenre találásban segített megragadni azon kapaszkodókat, melyeket vállalhatónak érezhet a protestáns teológia, a református keresztyén ember.

A csendben Isten előtt lét, a szemlélődve imádkozás a szavakon túlit teszi megtapasztalhatóvá, – erősítette meg és fűzte tovább a megkezdett gondolatmenetet a program második vendégelőadója. Tariska Eszter lelkigyakorlat-vezető előbb a Szemlélődő lelkigyakorlat mibenlétét világította meg, majd rövid gyakorlati bevezetés is tartott a jelenlévők számára.

 alt 

Előadása kezdetén előrebocsátotta a korunkban elsősorban a római katolikus kegyességi gyakorlatban eleven szemlélődő imádság értelmét és célját, mégpedig, hogy az a hívő ember mindennapjaiba beépüljön és közösséget építsen. Rámutatott, hogy aki elkezdi keresni a csendet, meglehet, hogy azzal a nehézséggel találja szemben magát, miszerint bár nagyon vágyott a csendre, mégis alig bírja elviselni, mert gondolatai nem tudnak azonnal elcsitulni. Ennek okán van szükség lelki vezetőre, egyértelmű útmutatásra, és a csend megélése fokozatosságának sajátos, személyes megtapasztalására.

A csend ugyanakkor nem valami olyan, amit megteremtünk magunknak, vagy bebiztosíthatunk: „a csend mindig jelen van; minden hang abból emelkedik ki, és oda tér vissza.” A természet és a saját test észlelése segít a belső lecsendesedésben. De a szív imádsága igazán a lélegzetvételek ritmusában szólal meg.

A szemlélődés útján járva az énközpontú ember lépésről lépésre megéli a kiüresedést, egyfajta belső szenvedést, majd a megbocsátás megkerülhetetlenségét, és megszerzi a korábbiaknál sokkal hatékonyabb döntéshozatal képességét. Ez a mély összeszedettség ugyanakkor egy tudatos életstílus kialakítását is feltételezi, amelyben elegendő alvás, elegendő mozgás, a közösségben–családban–kapcsolatban lét, a szemlélődő imádság gyakorlata és a tisztességes munkavégzés együtt jelenik meg.

Tariska Eszter felhívta a figyelmet arra, hogy az önátadás, az elfogadó magatartás Istennel szemben, valamint az önelfogadás, mint kulcsmozzanat nem mindenkinél egyformán következik el. Az automatikusan megjelenő és sokszor éveken át a gondolkodásunkat és magatartásunkat meghatározó negatív gondolatok hátterében álló esetleges korai sérülések előbb, vagy egyidejűleg pszichoterápiában jártas pszichológus segítségét igényelhetik. Hozzátette: „Szeretheted magad annyira, hogy ne cipeld magaddal sérelmeid terheit.”

 alt 

A hallgatóság előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a közösségben végzett lelkigyakorlat különleges lehetőséget ad az egyénileg átéltek megosztására, ezáltal a még intenzívebb lelki növekedésre. Az előadó végül hangot adott azon meggyőződésének, miszerint„ezek a csendben, Jézus jelenlétében töltött órák adhatják meg az új egyház, és az új társadalom fundamentumát”.

 alt 

A szimpózium fórumbeszélgetéssel folytatódott, ahol bőséggel hangzottak el érdeklődő  kérdések és válaszok. Majd dr. Bodó Sára, mint a program házigazdája az énekes madarak hangjára irányította a hazafelé indulók figyelmét: miközben ebben az egyre zajosabb világban a madármegfigyelők szerint úgy tűnik, hogy az énekesmadarak kénytelenek egyre magasabb hangon énekelni, hogy hallhatóak legyenek, mi tehetünk azért, hogy ne kelljen túlénekelniük az embert. Ezen a napon arról hallottunk, miként térhet vissza az ember a csendhez, a csend hangjaihoz, és talán a madarak is korábbi énekükhöz.

dr. Kis Médea