Természetesen

Gyülekezeti felnőttképzési napot tartottak 2018. október 14-én vasárnap a nagylétai gyülekezetben a Hirdesd az Igét! programsorozat részeként. A meghívott gyülekezetek, Bagamér, Esztár, Kokad, Monostorpályi, Pocsaj, Újléta, Vértes küldöttségei és a házigazda gyülekezet tagjai együtt ünnepelték meg ezt a vasárnapot.

Amikor megkerestem a házigazda gyülekezet lelkipásztorát azzal a kérdéssel az év elején, hogy otthont adnának-e egy ilyen alkalomnak, akkor azt válaszolta: természetesen. Ilyen természetesen voltunk jelen ezen a napon a századik Hirdesd az Igét! rendezvényen, testvérek között, arra az Úrra figyelve, aki üzen és tanít Igéjéből ma is minket.

alt

Az istentiszteleten Hadházi Tamás lelkipásztor köszöntő szavai után Fekete Károly tiszántúli püspök hirdette az Igét, arra biztatva a hallgatóságot, hogy az imádságban soha meg ne lankadjanak. Előadásában személyes ima tapasztalatairól beszélt, azokról az élethelyzetekről, amelyek alakították, érlelték személyes imaéletét.

alt

Az ebédet követően a gyülekezeti teremben harmincöten maradtunk a délutáni tanító jellegű beszélgetésre, ahol püspök úr és a helyi lelkipásztor, Hadházi Tamás válaszoltak az imaélet gyakorlata közben felmerülő égető kérdésekre - például miért kell szánkkal kérnünk, amit szívünkből óhajtunk, ha Isten ismeri a szívünket.

alt

A vasárnap úrvacsorai közösséggel zárult, melynek során alkalmunk nyílt a bűnrendezésre, lelki megerősödésre.

Köszönjük szépen a nagylétai gyülekezet vendégszeretetét!

Tóth-Mihala Veronika