A jánkmajtisi és darnói reformátusok Debrecenbe látogattak
2018. szeptember 13.

2018. szeptember 9-én, vasárnap reggel 40 fővel indultak útnak a jánkmajtisi és darnói reformátusok, hogy meglátogassák a Debrecen-Lencztelepi gyülekezetet. Nagy szeretettel fogadták az érkezőket, és közös énektanulásra, valamint istentiszteletre hívogattak.

alt

Mindenki csodálattal vette szemügyre a nem megszokott, modern templomot, és különleges élmény volt részt venni ezen az alkalmon. Különleges volt az is, hogy gyülekezeti tagok szolgáltak az istentiszteleten, igeolvasással, hirdetések közlésével, vagy a számos odaérkező gyerekek között. Az istentiszteleten a Lélek gyümölcseiből ismert önmegtartóztatásról volt szó: „a Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény." (Gal 5, 22-23).

alt

Az istentisztelet után finom ebéddel készültek, és a gyülekezeti tagok által készített süteményekkel, és alkalom adódott az ismerkedésre és beszélgetésre is. A hazaindulás előtt még lehetőség volt megnézni a város főterét, valamint a Debreceni Nagytemplomot, amelynek tetején csodálatos kilátás nyílt a városra.

 alt 

A templomkertben megnéztük még a reformáció 500. évfordulójára készült emlékművet, amely annak a korszaknak a küzdelmeiről beszél, és jellegzetes szimbólumaival jeleníti meg mindezt. A különböző korosztályok megtalálták a közös hangot, és bizalom van aziránt, hogy ez a találkozás a két gyülekezet között a jövőben folytatódni fog és egyre szorosabbá válik.

 alt 

Vigh Enikő

Fotók forrása: Jánkmajtisi reformátusok