Közöttetek ne úgy legyen
2018. október 11.

A Hirdesd az Igét! programsorozat keretein belül gyülekezeti felnőttképzési napot tartottak 2018. október 7-én a Hajdúböszörmény-Bocskai téri egyházközségben.

Meglátszik rajtatok, hogy közöttetek nem úgy van…

Meglátszik a gyülekezeti tagok természetes mosolyán, visszajelzésein, a gyülekezeti ház belső terein, minden apró részletén, hogy a Bocskai téri gyülekezetben épül az egyház belső tere. Otthon éreztük magunkat, testvérek között, természetesen. Világunk személytelenségében olyan jól esett a közvetlenség.

alt

alt

A meghívott gyülekezetek, Hajdúböszörmény-Kálvin tér, Balmazújváros, Nagyhegyes, Nyíracsád, Vámospércs, Hajdúsámson küldöttségeivel együtt vettünk részt a helyi gyülekezet istentiszteletén, majd dr. Hanula Gergely előadását hallgathattuk meg a gyönyörűen felújított gyülekezeti teremben. Az újszövetség tanára Isten országának építéséről tanított minket magával ragadó hitelességgel.

 alt 

Az ebéd utáni kerekasztalbeszélgetésben a helyi lelkipásztor házaspár, Loment Péter, Lomentné Szopkó Tünde és Hanula Gergely vallottak őszintén arról, hogy számukra mit jelent Isten gyermekeiként élni a világban, és miben látják a misszió hatékonyságát, a személyes jelenlét erejét.

 alt 

Köszönjük a házigazdák vendégszeretetét!

Tóth-Mihala Veronika