Ünnepi istentiszteletek az Európa Rádióban
dec 16
2011
Adventben és karácsonykor az Európa Rádió ünnepi istentiszteleteket közvetít. 11 órától Miskolcon a 90,4, Nyíregyházán a 100,5, Záhony térségében a 90,4, a legújabb állomáson Debrecenben pedig a 94,4 MHz-en hallgatható.
Középpontban a teológia
dec 12
2011
A hittudományi egyetem és a Kálvin János Kiadó könyvbemutatóján olyan köteteket ismertettek, amelyek „a teológia történetét fűzik össze” - mondta köszöntőjében Fekete Károly, rektor.
"Bölcs szelídséggel"
dec 09
2011
Célunk a kitörés és a példamutatás – nyilatkozták azok a hallgatók, akik a Debrecenben átadott Wáli István Református Cigány Szakkollégium diákjai.
Mentőöv
dec 06
2011
Mentőöv elnevezéssel albérlet-támogatási programot indított a hitelük törlesztésére képtelenné vált, kilakoltatott családok számára a Magyarországi Református Egyház (MRE) és a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány (MRSZ); a tervek szerint elsőként tíz család részesül támogatásban, albérleti díjukat fél éven át fedezik.
„Emberközelbe jött hozzánk Isten”
dec 02
2011
Advent nem más, mint várakozás, várakozás az Úr érkezésére. Sőt, maga az egész földi élet is várakozás – miközben megannyi jellege, meghatározottsága van a várakozásnak: hiszen lehet az feszültséggel teli, örömmel vegyülő, olykor pedig félelemmel teljes.
9. Debreceni Jótékonysági Aukció
dec 02
2011
A mai válságos időszakban különösen fontos, hogy tudjunk adakozni - mondta a püspök.Ha mindig csak kívülről várjuk a megoldást, a válságok kezelését, akkor bennünk van a hiba - jegyezte meg Bölcskei Gusztáv, hozzátéve: a 9. alkalommal megrendezendő jótékonysági aukció olyan hagyományt visz végig, ami nem idegen a 650 éves Debrecen örökségétől.
„Maradj velünk…”
nov 28
2011
Elérkeztük Isten kegyelméből az „egyházi ünnepes félévhez”. A félév most kezdődik, de ez egyben az esztendőtől való elköszönés ideje is.
Szívdobbanás harangszóra
nov 28
2011
A mezőberényi református emberek szíve együtt dobbant, amikor a megújult toronyban az új vörösrézzel borított toronysisak felhelyezése után, megkondult a harang 2011. október 28-án délelőtt 9 órakor.
Vannak-e isteni ígéreteid, amikre régóta vársz?
nov 25
2011
Ez a kérdés foglalkoztat mostanában. Ezt teszem fel magamnak, vagy éppen másoknak.
Egy csepp szeretet
nov 25
2011
Csepp alakú díszek jelképezik azokat az adományokat, melyekből hátrányos helyzetű gyerekeket támogat majd a Magyar Református Szeretetszolgálat.