Elhunyt Pap Géza püspök
nov 13
2018
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület korábbi püspöke november 13-án, kedden hirtelen elhunyt – tájékoztatottt az egyházkerület sajtóirodája.
Örökségtúra a Felső-Tisza-vidéken, a Középkori templomok útján
nov 13
2018
Ezen az örökségtúrán folytatjuk a Felső-Tisza-vidék örökséghelyszíneinek feltérképezését, a Középkori templomok útja felfedezését, de ezúttal egy igazi kuriózumot kínálunk az érdeklődőknek. Útunk a szatmári tájra vezet, de annak is az erdőháti részére, amely kevéssé ismert a közvélemény számára. 
Nyilatkozat az I. világháború befejezésének százéves évfordulója alkalmából
nov 11
2018
4/2018.10.26.KGY. HATÁROZAT A Tiszántúli Református Egyházkerület nyilatkozata az I. világháború befejezésének százéves évfordulója alkalmából:
Komolyan venni az idegent. Reflexiók református teológiai szempontból
nov 10
2018
2018. október 25. és 28. között került sor a vesztfáliai Soestben a magyar és német református teológiai tanárok 5. konzultációjára, amely folytatása annak a közös gondolkodásnak, amely 2003-ban indult útjára Emdenben, s amelyet a 2007-es debreceni, majd 2012-es szintén emdeni, illetve a 2014-es berekfürdői és a mostani konzultáció követett. A konferencia témája ebben az esztendőben az idegennel való találkozás lehetséges teológiai reflexiója volt: Komolyan venni az idegent. Reflexiók református teológiai szempontból [Wahrnehmung des Fremden. Reflexionen aus reformiert-theologsischer Perspektive].
Így jöttem
nov 08
2018
2018. november 7-én, szerda délután mintegy kétszázan gyűltek össze a Debreceni Református Kollégium Dísztermében, a Tiszántúli Református Egyházkerület új programsorozatán.
Imádkozom, tehát vagyok
nov 05
2018
2018. november 3-án, szombaton presbiteri találkozót szerveztek a Nagykunsági Egyházmegyében a Hirdesd az Igét! program keretében. A „Ti azért így imádkozzatok” elnevezésű rendezvénynek a karcagi nagytemplom adott otthont.
Természetesen
nov 04
2018
Gyülekezeti felnőttképzési napot tartottak 2018. október 14-én vasárnap a nagylétai gyülekezetben a Hirdesd az Igét! programsorozat részeként. A meghívott gyülekezetek, Bagamér, Esztár, Kokad, Monostorpályi, Pocsaj, Újléta, Vértes küldöttségei és a házigazda gyülekezet tagjai együtt ünnepelték meg ezt a vasárnapot.
Videópályázat középiskolásoknak
nov 04
2018
A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány országos videópályázatot hirdet középiskolás diákoknak. A pályázat célja a társadalmi problémákra, egyenlőtlenségekre, a társadalmi felelősségvállalás fontosságára való figyelemfelhívás.
Szeretetdoboz 2018-ban is
nov 04
2018
Az egyszerű, tetszetős, környezetbarát doboz segítségével a nehéz körülmények között élő, nélkülöző családok, betegek, gyermekek és idősek számára gyűjtünk tartós élelmiszert, tisztítószert.
Felekezetközi ifitalálkozó Nyíracsádon
nov 03
2018
FIT elnevezéssel tartottak Felekezetközi Ifjúsági Találkozót Nyíracsádon szeptember 29-én, a helyi művelődési központban. A rendezvény nem volt teljesen ismeretlen a településen, hiszen már évek óta tartanak ifinapot minden ősszel. Az új lendületet most a felekezetek összefogása adta.