Advent előtti csend lelkészeknek
2018. október 11.

Az az imádság, amely közel hoz bennünket Istenhez, nem sok szóból áll, hanem Isten előtti csendből, amellyel a kevés szót körülvesszük. Ezt a négy napot arra szánjuk, hogy átéljük Isten szerető jelenlétét, odafigyeljünk útmutatásaira, és felfedezzük a csöndben rejtőző erőforrásokat. Személyes belső útjainkon és az egymással való közösségünkben lelki kísérők szegődnek mellénk, akik megélt tapasztalataink feldolgozásában segítenek.

Napjaink ritmusát a következő gyakorlatok határozzák meg: közös napindító áhítat, egyéni rendszeres bibliaolvasás, ima, imanapló írása, természetben való imaséta, beszélgetés a kísérővel és végül újra közös megosztás az esti napzáró csoportban. Eszközök, melyek szükségesek lesznek: Biblia, bibliaolvasó kalauz (saját választású), jegyzettömb.

Célunk az Istennel való találkozás, amihez szeretnénk négy nap csendet biztosítani. Ezért kérjük, hogy a jelentkezők kötelezzék el magukat arra, hogy ezekben a napokban kikapcsolva hagyják telefonjukat és nem kapcsolódnak rá a netre sem. Fontos ezt előre jelezni a családnak, munkatársaknak. Nem tud célt érni a lelkigyakorlat, ha ennek ideje alatt is azzal foglalkozunk, amivel otthon foglalkoznánk.

A lelkigyakorlat nem lazítás, hanem intenzív bekapcsolódás az Isten jelenlétébe, munkájába. Ezért azokat hívjuk, akik ezt fontosnak tartják és ezen a téren fejlődni szeretnének.

Helyszín: Ráday Konferencia-központ, Galyatető; http://galyateto.parokia.hu/cikk/mutat/kezdolap-2/

Részvételi díj hozzájárulás: 10.000 forint (a fennmaradó 22.000 forintot az MRE fedezi), mely a helyszínen készpénzben fizetendő. Minden résztvevő számára külön szobát biztosítunk.

Időpont: 2018. december 4-8.

Érkezés: dec. 4. kedd este 18 óráig

Távozás: dec. 8. szombat reggel

Lelkivezető:

Fekete Márton – református lelkész, Marosvásárhely

Jelentkezés: címen név, telefonszám és email cím megadásával.

A csoport létszáma behatárolt, a jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk, de legkésőbb november 22-ig.