A Milotai, az Uszkai, és a Magosligeti Református Egyházközségek aktív közösségi tevékenységet végeznek a mindennapokban. A részletekről az Európa Rádióban beszélt Szalay Kont András, a három gyülekezet lelkésze.
Jelentős mérföldkőhöz érkezett 2025. szeptember 13-án délután a növekvő és nemrég anyagyülekezetté vált Debrecen-Füredi úti Református Egyházközség. Miután néhány hete a tagság egyhangúlag bizalmat szavazott a nyolc éve szolgálatot végző lelkésznek, Dr. Pótor Áronnak, hogy a továbbiakban is vezesse a gyülekezetet, most beiktatták, hogy "mélyítse és megszilárdítsa az Úr igéjének megtartását a közösségben".
A Körösladányi Református Gyülekezet hálaadó istentisztelettel egybekötött tanévnyitó ünnepségen adja át új iskolaépületét a Kőrösi János Református Általános Iskola közösségének 2025. augusztus 31-én 10 órától.
Régi értékek és pezsgő újdonságok címmel jelent meg Kiss Rita riportja a reformatus.hu oldalon. A mezőtúri gyülekezet lelkipásztorai, Mihalina László és felesége, Mihalináné Lipták Judit beszéltek arról, hogy céljuk a hagyományok ápolása és az intézmények gondozása mellett egy élő hitű, érett és pezsgő gyülekezetet vezetése.
Vihar döntötte le a sápi templom tetejét 2025. július 7-én, s onnan az utcára dobta a toronysüveget. Két nappal a szomorú történés után felkereste az egyházközséget Mága Zoltán világhírű hegedűművész és felajánlotta, hogy jótékonysági koncerttel segíti az újjáépítést. Július 27-én zsúfolásig megtelt a templom a hangversenyre.
Kolozsvári Edit festőművész képeiből készült kiállítás látható Kismarja református templomában. A tárlatot ünnepi istentisztelet keretében nyitották meg 2025. július 19-én.