Püspöki látogatással ünnepelték meg a tiszaföldvári reformátusok a december 3-án, advent első vasárnapján az ószőlői gyülekezetrész fennállásának 70. évfordulóját.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete 25 évvel ezelőtt nyilvánította december 3-át a fogyatékkal élők világnapjává, hogy felhívja az emberek figyelmét azokra a problémákra, melyek a betegség vagy baleset következtében fogyatékossá váltak mindennapjait terhelik. Idén a világnap egybeesett advent első vasárnapjával, amikor a Debreceni Református Nagytemplomban az Immánuel Otthon és Iskola gyermekei is szolgáltak.
A Nyírségi Református Egyházmegye idén is megtartotta Konfirmandus találkozóját Nyírbátorban november 25-én. A konfirmáció előtt álló fiatalok egy napra találkozhattak azokkal a társaikkal, akik szintén májusban tesznek majd fogadalmat. Közel 33 egyházközségből, több mint 400 vendég érkezett lelkészeik és hitoktatóik kíséretében. A jeles eseménynek immáron hatodik éve a nyírbátori Báthory Anna Református Általános Iskola adott ismét otthont.
500 év 500 perc futball
Remek mérkőzés Nyírbátorban
A reformáció jubileumi évében egyedülálló futballmérkőzésre hívta a nyírbátori református gyülekezet a lelkészeket a napokban a Báthory Anna Református Általános Iskolába.
Örökélet vasárnapján, 375. állomásként gyülekezetünkben talált otthonra ez a Biblia. A „kedves vendég” érkezésére örömmel és meghatódottsággal készültünk.
November 19-én délután 16 órakor a Bocskaikertben hálaadó istentiszteletre gyűlt össze a református, római katolikus, görög katolikus felekezetek krisztuskövető közössége, a bocskaikerti Ökumenikus Templom felszentelésnek huszadik évfordulója alkalmából.