Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Gyülekezeti

Megújulás Tiszalökön
Megújulás Tiszalökön
A tiszalöki református templom külső renoválása 2015 nyarán történt, 2016 augusztusában pedig elkezdődött a belső tér felújítása, és jelenleg is folyik.  „Először egy ijesztő kép tárult az elé, aki belépett: hiszen teljesen kiürítettük a teret. Nem voltak itt a padok, a szószék sem. Még a padló is fel volt szedve. Több hónap szorgos munkája nyomán a padlástér szigetelése, a világítás, a hangosítás megújítása valósulhatott meg. Gipszkartont helyeztek fel a mennyezetre, az aljzatra kőpadló került, az alá pedig szigetelés. Új padsorokat készíttettünk. A gyülekezet régi vágya teljesült azzal, hogy orgonát vásároltunk – hiszen hangjával és látványával megszépíti az istentiszteleteinket” – árulta el Lőrinczyné Harászi Andrea.
- 2017/04/27
A Szentírás vándorútja a Tiszabecsi Református Egyházközségben
A Szentírás vándorútja a Tiszabecsi Református Egyházközségben
Április 22-én megérkezett gyülekezetünk közösségbe az év elején útjára indult Vándorbiblia. E különleges Szentírást mindenképpen szerettük volna, ha a hittanos gyerekek is megtekinthetik. 
- 2017/04/25
A Szentírás vándorútja a Kispaládi Református Egyházközségben
A Szentírás vándorútja a Kispaládi Református Egyházközségben
2017. április 19-én a délutáni órákban a botpaládi gyülekezet küldöttsége által megérkezett a kispaládi gyülekezet közösségébe a Vándorbiblia. E zord és télies tavaszi napon csak egy maréknyi, ám annál lelkesebb csapat gyűlt össze, hogy együtt közösen legyünk részesei ennek az áldott pillanatnak. Az előírt liturgiát követve készültünk a kijelölt igeszakaszok olvasására, melyet gyülekezeti tagjaink- kicsik és nagyok egyaránt- olvastak fel. Az örökkévaló Isten áldása kísérje tovább e Szentírás útját.
- 2017/04/24
A Szentírás vándorútja az Uszkai Református Egyházközségben
A Szentírás vándorútja az Uszkai Református Egyházközségben
"Ezt a történetet már olvastuk!"- kiáltott fel boldogan az első osztályos Simon Lacika, aki a gyülekezet előtt édesanyjával együtt olvasott fel Uszkában a Vándorbiblia kijelölt szakaszából. Áldott az, amikor a gyermekek Bibliát olvasó szüleik nyomában járnak. Isten áldja a Vándorbiblia útját gyülekezeteinkben.
- 2017/04/24
A Szentírás vándorútja a Magosligeti Református Egyházközségben
A Szentírás vándorútja a Magosligeti Református Egyházközségben
2017. április 20-án Magyarország második legkeletibb községében, Magosligeten járt a Vándorbiblia. 
- 2017/04/21
A Szentírás Vándorútja Botpaládi Református Egyházközségben
A Szentírás Vándorútja Botpaládi Református Egyházközségben
2017. április 18-án délután 5 órától ünnepi istentiszteletre került sor a Botpaládi Gyülekezeti terembe, ahová a Sonkádi gyülekezet küldöttségével együtt megérkezett a Vándorbiblia is.
- 2017/04/20
A Szentírás vándorútja Sonkádi Református Egyházközségben
A Szentírás vándorútja Sonkádi Református Egyházközségben
2017. április 17-én Húsvét második napján érkezett meg gyülekezetünkbe a Szentírás, melyet a Kölcsei gyülekezet küldöttsége adott át. 
- 2017/04/20
A Szentírás vándorútja Szamosszegi Református Egyházközségben
A Szentírás vándorútja Szamosszegi Református Egyházközségben
2017. április 8-án szombaton, a Szatmári Református Egyházmegye 54., és a teljes programsorozat 111. megállója volt Szamosszeg. Este 19 órakor nagytiszteletű Lucskiné Krokavecz Márta szamoskéri és tunyogi lelkipásztor, és a szamoskéri gondok, Ajtai Pál ünnepélyes keretek között átadták nagytiszteletű Pápay Gábor szamosszegi lelkipásztornak az Isten írott Igéjét, amit az Istentiszteleten használatba is vettek.
- 2017/04/20
A Szentírás vándorútja a Kishódosi Református Egyházközségben
A Szentírás vándorútja a Kishódosi Református Egyházközségben
Szatmár, Erdőhát nevű tájegységnek egyik legkisebb települése Kishódos. Az egykor népes községet ma már csak hatvannyolcan lakják. Az itt élők viszont hűek szülőföldjükhöz, hitükhöz, reformátuságukhoz. Jó bizonyítéka ennek, hogy a vándorútjára indított Szentírást kereken harmincan várták március 21-én délután. A Nagyhódosi egyházközség küldöttsége hozta a Bibliát, melyből az aznapra kijelölt szakaszt közösen olvasták fel a gyülekezet ifjai és idősebbjei.
- 2017/04/20
Vendégségben nagycsütörtökön
Vendégségben nagycsütörtökön
A Tiszalöki Bv. Intézet a húsvéti készülődés örömét osztotta meg a település Református Egyházközségének gyülekezetével nagycsütörtökön. Orgonaszó lengte át a kultúrtermet, amely erre az alkalomra helyet adott a közös Istentiszteletnek.
- 2017/04/18