Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Gyülekezeti

Megnyitja kapuit a Nagytemplom
Megnyitja kapuit a Nagytemplom
Végéhez közeledik a Nagytemplom csaknem egy milliárd forintos felújítása és turisztikai fejlesztése. Debrecen és a reformátusság jelképe az Új Széchenyi Terv ÉAOP keretén belül pályázati pénzből újult meg.
- 2014/08/27
Felújítják a szabolcsi Nagygéc református templomát
Felújítják a szabolcsi Nagygéc református templomát
Felújítják az 1970-es Tisza-Szamos közi árvíz során elpusztult és akkor végérvényesen kitelepített Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagygéc eddig sorsára hagyott református templomát, amely turisztikai attrakcióként a Kárpát-medence történelmének állít majd emléket.
- 2014/08/27
Meppeli önkéntesek Tiszafüreden
Meppeli önkéntesek Tiszafüreden
Festés, csiszolás, ásás, törmelékhordás, cserjétlenítés – ezen feladatok elvégzésére érkezett a hollandiai Meppelből 25 önkéntes a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthonába. A Gereformeerde Vrijegemakte Kerk gyülekezet tagjai a Magyar Református Szeretetszolgálat közvetítése révén jutottak el segítségnyújtási helyükre.
- 2014/08/25
Jézus arcai-Hittantábor Tiszaszentimrén
Jézus arcai-Hittantábor Tiszaszentimrén
Évről-évre meghirdeti Napközis Hittantáborát a Tiszaszentimrei Református Egyházközség. A táborba a falu minden gyermekét szeretettel várják, de leginkább a református hitoktatásban részt vevő gyerekek közül kerülnek ki a résztvevők, közülük is többségében az alsó tagozatosok.
- 2014/08/25
Beiktatták Demeter Ottót Zsadányban
Beiktatták Demeter Ottót Zsadányban
„Nekünk olyan Urunk van, nekünk olyan Krisztusunk van, aki mindenben hozzánk lett hasonlóvá. Nem az angyalokkal akart konkurálni, és nem abban lelte kedvét, mikor itt járt a földön, hogy azt mutassa meg, hogy Ő miben különb, miben nagyobb, mint a többiek. Ezt meghagyja nekünk”. - mondta igehirdetésében a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, majd kiemelte: Nekünk, embereknek azonban van egy olyan vonásunk, hogy szeretünk nagyobbak vagy többek lenni azoknál, akik körülöttünk vannak.
- 2014/08/21
Tatarozás és felújítási tervek Biharugrán
Tatarozás és felújítási tervek Biharugrán
A Tiszántúli Református Egyházkerület egyik legrégebbi, a Biharugrai Református Egyházközség templomának alapjai az Árpád korra nyúlnak vissza. Ma jelentős felújítást terveznek. Az elképzések szerint, a külső felújítási munkák mellett, látogathatóvá tennék a harangtornyot is, ahonnan páratlan kilátás nyílik a községre és a Rétközre. Keleten pedig, tiszta időben, jól látszódnak a Bihari havasok 1800 méteres csúcsai.
- 2014/08/18
Elkezdődött a hódmezővásárhelyi Újtemplom felújítása
Elkezdődött a hódmezővásárhelyi Újtemplom felújítása
A klasszicista késő barokk stílusú templom alapkövét Szőnyi Benjámin nyugalmazott lelkipásztor helyezte el 1792-ben, majd 1799 májusában felszentelték. Legutolsó templomrenoválás 1980-ban történt, amely a homlokzat külső festését jelentette.
- 2014/08/18
Hitoktatói állás Hajdúsámsonban és Nyíradonyban
Hitoktatói állás Hajdúsámsonban és Nyíradonyban
A Hajdúsámsoni Református Egyházközség hitoktatói részállást hirdet a 2014/2015-ös tanévre a kötelezően választható és a fakultatív hittanórák ellátására, míg a Nyíradonyi Református Egyházközség hitoktatói állást hirdet, szintén a 2014/2015-ös tanévre.
- 2014/08/13
Régi fényében tündököl a
Régi fényében tündököl a "Jövő Háza" Tornyospálcán
Tornyospálca legrégebbi építészeti emléke a mai református templom, amelynek felújítása a 10 évvel ezelőtti régészeti feltárás után elengedhetetlenné vált. A munkálatokra éveket kellett várni, míg végül 2012-ben elkezdődhetett a renoválás. A templom kertjének kerítésével a közelmúltban végeztek, a felújítási munkálatok befejezése kapcsán pedig hálaadó istentiszteletet tartottak augusztus 10-én a településen.  
- 2014/08/13
Megszépült a záhonyi református templom
Megszépült a záhonyi református templom
Megszépült Záhony legnagyobb felekezetének műemlék jellegű temploma. A munkálatokra – a Záhony mellett évek óta Zsurkon és Győröcskén is szolgálatot teljesítő Sebők János lelkész sikeres pályázatának köszönhetően – a Leader alapból nyert el 9,5 milliós támogatást a református egyházközség. Ennek nyomán küllemében és belső terében is megújult a 209 éves épület.
- 2014/08/11