A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola pályázatot hirdet határozott időre szóló technika-informatika vagy technika-bármely szakos tanári munkakör betöltésére. Az állás elfoglalásának ideje: 2019. augusztus 16.
A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola pályázatot hirdet határozott időre szóló biológia-földrajz szakos tanári munkakör betöltésére. Az állás elfoglalásának ideje: 2019. február 1.
Tizenharmadik alkalommal szervezik meg december első vasárnapján a Kárpát-medencei Imanapot. A liturgiát idén az Erdélyi Református Nőszövetség állította össze.
A Bihari Református Egyházmegye esperese a Magyarországi Református Egyház többször módosított 2013. évi I. törvény 61. § (1) alapján, a Hencidai Református Egyházközség presbitériuma határozatának megfelelően pályázatot ír ki a Hencidai Református Egyházközség nyugdíjazás miatt megüresedett lelkipásztori állásának betöltésére.
Ezen az örökségtúrán folytatjuk a Felső-Tisza-vidék örökséghelyszíneinek feltérképezését, a Középkori templomok útja felfedezését, de ezúttal egy igazi kuriózumot kínálunk az érdeklődőknek. Útunk a szatmári tájra vezet, de annak is az erdőháti részére, amely kevéssé ismert a közvélemény számára.
A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány országos videópályázatot hirdet középiskolás diákoknak. A pályázat célja a társadalmi problémákra, egyenlőtlenségekre, a társadalmi felelősségvállalás fontosságára való figyelemfelhívás.
Az egyszerű, tetszetős, környezetbarát doboz segítségével a nehéz körülmények között élő, nélkülöző családok, betegek, gyermekek és idősek számára gyűjtünk tartós élelmiszert, tisztítószert.
Ökumenikus istentiszteletet tartottak a debreceni református Nagytemplomban 2018. október 31-én, szerda délután a reformáció ünnepén. Az istentisztelet kezdetén Tisza István halálának 100. évfordulójára emlékezett a gyülekezet, hiszen 1918. október 31-én gyilkolták meg Hermina úti villájában gróf Tisza István egykori miniszterelnököt.
A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola szerepel a legjobbiskola.hu oldalon megjelent top 100-as lista első helyén. A KisTK a stabilan jól teljesítő iskolák kategóriában lett első.