Az idén XIII. alkalommal került megrendezésre február 5-én és 6-án a Református Középiskolák Röplabda Bajnoksága, melynek házigazdája először lett a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma. Iskolánk vállalta, hogy a RIDISZ támogatásával biztosítja a rendezést, a helyszínt, a pályát és versenybírókat.
Felnőni és megnyílni címmel rendez interaktív kiállítást a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet február 15. és március 11. között a Debreceni Egyetem mindhárom campusán. A kiállítást február 15-én nyitotta meg Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület Püspöke és Jávor András, a Debreceni Egyetem Rektorhelyettese.
Felvételt hirdet a 2016/17-es tanévre a Debreceni Református Hittudományi Egyetem. Bővebb tájékoztatás a DRHE Tanulmányi Osztályától kérhető. (email: tanulmanyi@drhe.hu). További részletek:
Kevés ember van, aki szívesen lépi át a börtön kapuját. Lelkipásztorként sem egyszerű, hiszen sokféle ember fordul meg ezen a helyen. Találkozhatunk itt bőven összetört lelkekkel, romokban heverő emberi sorsokkal. Mégis azt gondolom, hogy a hozzájuk vezető lelki út sokszor egyszerűbb és könnyebb.
„Hogyan lehet a hátrányból előnyt kovácsolni?” címmel szervezte meg tehetséggondozó konferenciáját január 15-én, 10 órától a Wáli István Református Cigány Szakkollégium. A találkozónak a Debreceni Református Kollégium Díszterme adott otthont.
A Wáli István Református Cigány Szakkollégium felvételit hirdet a 2015–2016-os tanév második félévére. A WISZ létrehozását az a szándék vezérelte, hogy segítse a cigány származású és/vagy hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok felfedezését és tehetségük kibontakoztatását.
Felvételt hirdet a 2016/17-es tanévre a Debreceni Református Hittudományi Egyetem. Bővebb tájékoztatás a DRHE Tanulmányi Osztályától kérhető. (email: tanulmanyi@drhe.hu). Várjuk jelentkezését!
Kollégiumi Közgyűlést hívott össze december 16-ra a Debreceni Református Kollégium Igazgatótanácsa, a Kollégium Oratóriumába. Az alkalmon a Kollégium intézményeinek munkatársai vettek részt.