Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Intézmény

Holland vendégek a Bethlenben
Holland vendégek a Bethlenben
Évek óta partnerkapcsolatban áll a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium a haarlemmermeer-i Katholieke Schoelengemeenschap nevű intézménnyel. Ez az iskolapartnerség a Hódmezővásárhely és Haarlemmermeer közötti negyedszázados testvérvárosi kapcsolat része. 
- 2015/09/29
„Az egyháznak szüksége van roma értelmiségiekre”
„Az egyháznak szüksége van roma értelmiségiekre”
Erkölcs, identitás és innováció a roma értelmiségi elitképzésben címmel rendezett konferenciát a Wáli István Református Cigány Szakkollégium Debrecenben szeptember 18-19. között.
- 2015/09/25
Fiatalok az idősekért
Fiatalok az idősekért
Egy millió forintot nyert a Családbarát Ország az Idősekért, a Nemzedékek Együttműködéséért című pályázaton a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma.
- 2015/09/16
Majdnem kétszázan kaptak aranydiplomát Debrecenben
Majdnem kétszázan kaptak aranydiplomát Debrecenben
Nyugalmazott lelkészeknek és pedagógusoknak tartott jubileumi diplomaosztó ünnepséget a Debreceni Református Hittudományi Egyetem.
- 2015/09/14
Unikális ritkaság került a DRK Nagykönyvtárához
Unikális ritkaság került a DRK Nagykönyvtárához
Nagyon jó állapotban fennmaradt unikális ritkaság megvásárlásában segített a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának Debrecen város vezetése.
- 2015/09/14
Megkezdte új tanévét az Immánuel Otthon és Iskola is
Megkezdte új tanévét az Immánuel Otthon és Iskola is
Szeptemberrel elkezdődött az új tanév a halmozottan sérült gyermekekkel, fiatalokkal foglalkozó debreceni Immánuel Otthon és Iskolában is. A nappali ellátást biztosító, többfunkciós intézményt még 1991-ben hozta létre a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség.
- 2015/09/09
Megnyitotta 2015/2016-os tanévét a DRHE
Megnyitotta 2015/2016-os tanévét a DRHE
Megnyitotta 2015-2016-os tanévét a Debreceni Református Hittudományi Egyetem szeptember 6-án a debreceni Nagytemplomban. Az ünnepi közgyűlés istentisztelettel kezdődött, majd az elsőéves hallgatók fogadalomtételével folytatódott. Ebben a tanévben hitéleti és nem hitéleti szakokon összesen 128-an kezdik meg elsőévesként tanulmányaikat, a Debreceni Református Kollégium teljesen felújított négyszög épületében.
- 2015/09/08
A remény emberei
A remény emberei
Regionális roma vezetőképzőt tartott a Wáli István Református Cigány Szakkollégium szeptember 3. és 5. között Beregdarócon. A résztvevők – többségében szakkollégisták – a cigányság generációról generációra „öröklődő" problémáiról, valamint az állam, az egyházak és a roma értelmiség felelősségéről hallhattak. A konferencián bemutatták a WISZ innovációs díjra jelölt gyakornoki programját, s az is kiderült, hogy az állam a következő három évben 1,5 milliárd forinttal támogatja a roma szakkollégiumokat.
- 2015/09/08
Soli Deo Gloria
Soli Deo Gloria
Augusztus utolsó vasárnapján délután ezekkel a szavakkal kezdte igehirdetési szolgálatát a  Gróf Dégenfeld Imre Református Általános Iskola fenntartója a Baktalórántházi Református Egyházközség lelkésze Dr. Kovács Kálmán: - Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség!
- 2015/09/03
Megnyitotta az új tanévet a DRK Általános Iskolája és Gimnáziuma is
Megnyitotta az új tanévet a DRK Általános Iskolája és Gimnáziuma is
Augusztus 30-án délután tartotta, a debreceni Nagytemplomban tanévnyitó ünnepségét a Debreceni Református Kollégium Általános Iskolája és Gimnáziuma is.
- 2015/09/02