Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő HAT-14-01-0406 Határtalanul! pályázata keretében a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Arany János Általános Iskola Tagintézményének hetedikesei (31 diák) „Irodalmi emlékek nyomába Erdélyben” címmel erdélyi körúton vettek részt április 1-6. között.
Három éve működik a Dóczy Gimnáziumban a Digi Fotó Szakkör, amelyet Buka László tanár úr alapított és vezet. A kör 12 tagjának alkotásaiból március 27-én nyílt kiállítás az intézményben Hó, jég, tél nem volt rég címmel.
„Nagypénteken a Golgotához úgy kell érkeznünk, hogy minden kérdésünkre legyen válasz, hogy így csak az ünnepi érzést, az ünnep üzenetét tudjuk átadni”- mondta prédikációjában, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Oratóriumában tartott legációba kibocsátó ünnepi istentiszteleten Bartha Gyula csengeri lelkipásztor.
A Bethlen Gábor Református Gimnázium március 15. tiszteletére pénteken nemzeti és helytörténeti témanapot tartott. A témanap ünnepi istentisztelettel és műsorral kezdődött a tornateremben.
A vásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola rekonstrukciója a közelmúltban fejeződött be: a leglátványosabb változás, hogy emeletet építettek a tanintézményre.
„Adjatok hálát a szeretetért és a jóságért, mely kincsek fölmérhetetlen mennyiségben állnak rendelkezésetekre, és mennél többen használtok belőlük, mennél többet osztogattok szét, annál bővebben kamatoznak számotokra, annál gazdagabbak vagytok. ” Wass Albert
Ebben az évben is megrendezte Farsangi ünnepségét a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthona. A Foglalkoztatós munkatársak ötletes jelmezekbe bújtatták a lakókat, akik így pár percre azzá válhattak, akivé-amivé szerettek volna.
A Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthonában a közelmúltban kétszer is olyan gondozottakat ünnepelhettek, akik több évtizede az intézmény lakói, és elmúltak 70 évesek.