Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Kerületi

Örökségünk tábor
Örökségünk tábor
Több éves táboroztatási programot indított a Tiszántúli Református Egyházkerület. Összesen 4 és félezer gyermek, 1-11 osztályos diákok nyaralhat ingyen hat napos, öt éjszakás ciklusokban négy helyszínen. Az „Örökségünk” táborokra az egyházkerület területén működő református iskolák és egyházközségek, illetve szervezetek jelentkezhetnek, és bár idén február 15-e a határidő, a helyek már majdnem beteltek. Az egyik helyszín Debrecen, ahol a Debreceni Református Kollégium biztosítja a szálláshelyeket a nyár folyamán, itt például már teltház van.
- 2020/02/14
Négy pályázatot írt ki a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány
Négy pályázatot írt ki a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány
Idén is négy pályázatot írt ki a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány. Összesen csaknem három millió forinttal segíti a felekezettudomány művelését, valamint a hazai történeti felekezetek jobb megismerését és közeledését. Többek között ökumenikus konferenciák, kulturális rendezvények, középiskolai és felsőoktatási programok anyagi támogatására lehet pályázni.
- 2020/02/14
Vigyük Isten elé hálaadásunkat!
Vigyük Isten elé hálaadásunkat!
Marosvásárhelyen tartjuk a Magyar Református Egység napját május 22-én, pénteken és 23-án, szombaton.A program részleteiről is egyeztetett a Magyar Református Egyház Generális Konventjének Elnöksége februári ülésén Szekszárdon – derül ki közleményükből.
- 2020/02/14
RefKatedra
RefKatedra
A RefKatedra a Tiszántúli Református Egyházkerület új kezdeményezése. Lefedi és támogatja a mai gyülekezeti működés területeit, előtérbe helyezve az egyház elsődleges feladatait. A gyülekezeti, vezetői és munkatársi képzés 2020 őszén indul el: ennek alapjait február 9-10. között fektették le mintegy ötven résztvevővel Berekfürdőn.
- 2020/02/12
Félévzárás a korcsolyapályán
Félévzárás a korcsolyapályán
Lázas készülődés jellemezte 2020. február elsejének reggelén azt a harminc gyermeket, akik a bihartordai és a nagyrábéi gyülekezetek szervezésében részt vettek az immár hagyományosnak mondható félévzáró jégkorcsolyázáson.
- 2020/02/11
Jézus arra vár, hogy megtisztítsa a szívünket
Jézus arra vár, hogy megtisztítsa a szívünket
Ötödik alkalommal szervezte meg éves cigánymissziós találkozóját öt protestáns – református, pünkösdi, evangélikus, metodista, baptista – felekezet, történelmi falak között, a Debreceni Református Nagytemplomban. Az eseményre minden korábbinál többen, ezerötszázan látogattak el szerte a Kárpát medencéből, megmutatva, hogy Isten kegyelme minden hittételi és liturgikus vitát felülír.
- 2020/02/11
Dombostanya gyermekei és idősei is részesülnek az MRSZ adományában
Dombostanya gyermekei és idősei is részesülnek az MRSZ adományában
Február 12-én, szerdán 15 órakor a dombostanyai református gyülekezeti házban tartós élelmiszert, téli ruhát és cipőt kapnak a rászorulók, valamint két kalodányi játékot adományoz a Magyar Református Szeretetszolgálat a helyi óvodának.
- 2020/02/11
Csapatjáték szerelemmel
Csapatjáték szerelemmel
Hazánkban tizenharmadik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A már húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. A február 9. és 16. között zajló országos rendezvénysorozat házaspár arca Semsei Rudolf üzletember és felesége, Dobay Eszter. A központilag szervezett programok fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.
- 2020/02/11
Ünnepeljünk együtt! - 130 éves az Olvasóterem
Ünnepeljünk együtt! - 130 éves az Olvasóterem
130 évvel ezelőtt a Nagykönyvtár megnyitotta Olvasótermét "minden megszorítás nélkül a nagyközönség számára". Ezzel létrejött Debrecen első nyilvános könyvtára. Február 13-án, csütörtökön 14.30-tól a jeles évforduló alkalmából kamarakiállítás nyílik.
- 2020/02/11
Így jöttem - vendégünk Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint és Trill Zsolt
Így jöttem - vendégünk Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint és Trill Zsolt
Zenés esték. Kerekasztal-beszélgetés a határokról. Az Így jöttem következő alkalma március 4-én lesz. Itt megtudhatja, hogyan regisztrálhat! Szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt!
- 2020/02/06