Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Kerületi

„Az iskola az egyház veteményeskertje” - hanganyaggal
„Az iskola az egyház veteményeskertje” - hanganyaggal
A ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, ... a jó cselekedet mellé tudományt." (2Pét 1,5) A Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2017. szeptember 2-án 10 órától istentisztelettel kezdődő ünnepi tanévnyitó közgyűlést tartott a Debreceni Református Nagytemplomban. Az ünnepi alkalomról Oláh Ilona készített összeállítást az Európa Rádióban. 
- 2017/09/02
Ismét a Nagytemplomban koncertezik a debreceni orgonaművész
Ismét a Nagytemplomban koncertezik a debreceni orgonaművész
Idén második alkalommal hallhatja a debreceni közönség Karasszon Dezső orgonaművészt, egyetemi professzort a Református Nagytemplom hangszerén játszani. A zenés áhítaton ezúttal nem egyedül lép színpadra: lányával, az Európa-szerte elismert csellóművésszel, Karasszon Eszterrel zenél együtt.
- 2017/08/31
A Vekerinél találkoztak a nevelőszülők és a gyerekek
A Vekerinél találkoztak a nevelőszülők és a gyerekek
Immár hatodjára rendezték meg a református nevelőszülők találkozóját, melyre mintegy ötszáz résztvevő érkezett - számolt be a dehir.hu.
- 2017/08/11
Szólj be a papnak a Campuson! - hanganyaggal
Szólj be a papnak a Campuson! - hanganyaggal
Idén a Campus Fesztiválon is megjelent a Szólj be a papnak! kezdeményezés, egész napos programokkal és pódiumbeszélgetésekkel várták az érdeklődőket.
- 2017/08/06
Záróhangversenyt tartott a debreceni Kántorképző Tanfolyam
Záróhangversenyt tartott a debreceni Kántorképző Tanfolyam
A Tiszántúli Református Egyházkerület július 13. és 29. között tartotta nyári kántorképző és kántor-előképző tanfolyamát. 
- 2017/07/31
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem jubileumi diplomát ajánl fel
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem jubileumi diplomát ajánl fel
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem jubileumi diplomát ajánl fel a Tisza István Egyetemen, illetve a Debreceni Református Theológiai Akadémián 50, 60, 65, 70 éve végzetteknek (első lelkészképesítő vizsga).
- 2017/07/13
Szólj be a papnak!
Szólj be a papnak!
2017 februárjában kezdődött el ez a programsorozat, három debreceni keresztény gyülekezet összefogásával. A kezdeményezés az idei Campus Fesztiválon is bemutatkozik, Papp Beatrix beszélgetett a szervezőkkel az Európa Rádióban. 
- 2017/07/11
Kálmáncsehi Sánta Mártonra emlékeztek
Kálmáncsehi Sánta Mártonra emlékeztek
Tudományos emlékkonferenciával adóztak Kálmáncsehi Sánta Márton reformátor emlékének június 10-én a debreceni Kistemplomban. Az előadások a történelmi háttér bemutatásától indultak, ismertették az egykori püspök működését, és a mának szóló üzeneteket is megfogalmaztak.
- 2017/07/10
Háromszoros Grammy-díjas kórus a Nagytemplomban
Háromszoros Grammy-díjas kórus a Nagytemplomban
Először lép fel Debrecenben az amerikai Pacific Boychoir Academy világhírű fiúkórusa, akik ingyenes hangversenyt adnak július 18-án a Református Nagytemplomban. Korábban turnéztak már Ausztráliában, Dél-Amerikában, Kínában és Oroszországban is, versenyeztek az America’s Got Talent című tehetségkutató tévéműsorban, valamint Nelson Mandela temetésén is szolgáltak.
- 2017/07/06
Kustár Zoltán lesz a DRHE új rektora
Kustár Zoltán lesz a DRHE új rektora
Egyetemi rektorokat nevezett ki Áder János köztársasági elnök június 30-án. A kinevezésekről szóló határozatok július 4-én jelentek meg a Magyar Közlönyben.
- 2017/07/05