A Kisvárdai Református Templom felújítása, valamint a Kisvárdai Református Általános Iskola új sport-, rendezvény- és játszóudvarának átadása alkalmából 2016. szeptember 10-én, szombaton a Kisvárdai Református Templomban hálaadó istentiszteletet tartottak. 120 évvel ezelőtt volt ehhez hasonló nagy rekonstrukció, átalakítás a kisvárdai református templom történetében.
Győri József, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona igazgatója Trefort Ágoston-díjat kapott. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az oktatás érdekében hosszabb időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként adta át a kitüntetést 2016. augusztus 30-án.
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2016. szeptember 3-án, szombaton 10 órától tartja istentisztelettel kezdődő ünnepi tanévnyitó közgyűlését a Nagytemplomban, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Augusztus 20-án, a Debreceni Virágkarnevál kezdetén, a Kossuth téren Fekete Károly református, Palánki Ferenc katolikus püspök, valamint Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropilita áldotta meg az új kenyeret. Az eseményről Oláh Ilona készített összeállítást az Európa Rádióban.
Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Kis Sándor református lelkipásztor, aki 92 évet élt, hazatért mennyei Atyjához. Az alábbiakban közöljük életútját.
A tárlatot szeptember 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Debreceni Református Kollégium Múzeumában. Az ünnepélyes megnyitóról Nemesszeghy Dániel készített összeállítást az Európa Rádióban.
Nemrégiben hunyt el Csete György, Ybl- és Kossuth-díjas építész, a Debreceni Református Kollégium diákja, több templom tervezője. A Kollégium akkor fogadta be, amikor egyetlen gimnáziumban sem tudott származása miatt továbbtanulni. Ezért mindig hálás volt a városnak és iskolájának. Papp Beatrix összeállítása az Európa Rádióban.
A Tiszántúli Református Egyházkerület Cigánymissziója 2006 nyarán került kapcsolatba a Düsseldorfból és Achenből érkező Koreai Református Gyülekezet tagjaival, Kaeja Parker Cho koreai református lelkésznő közvetítésével. Ennek az ismeretségnek egyik gyümölcse a közös nyári tábor, amelyet idén tizedszerre rendeztek meg. A minden év júliusának utolsó hetében rendezett tábornak a debreceni Dorcas Camping adott otthont. A Németországból érkező fiatal koreai reformátusok létszáma 20-25 fő szokott lenni, akik között mindig található néhány igen képzett zenész és művészi érzékkel megáldott ifjú.
A Reformáció 500. évfordulójára készülve Kálvin Jánosról, a francia származású svájci reformátorról, keresztény tudósról, a Kálvinizmus névadójáról ír történelmi drámát Tóth Máthé Miklós, aki nem régen ünnepelte 80. születésnapját.