2016. április 9-19. között a Reformed Church in America (RCA) Grand Rapids székhellyel működő Nagy Tavak Egyházkerületében (Great Lakes Region) tart beszámoló körutat a Debreceni Egyetemi Gyülekezet küldöttsége.
A Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége immár 21. alkalommal rendezte meg Berekfürdőn Nőszövetségi Bibliaiskoláját 2016. április 7-10. között „Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok” címmel.
Lelkészi csendesnapok - avagy a két Negros istentisztelettől az életre szóló elköteleződésig
A Hajdúvidéki Református Egyházmegye 27 lelkipásztora április 6-7-én egy lélekfrissítő utat járt be. A „Hirdesd az Igét a Hajdúvidéken!” programsorozat nyitó alkalmaként ugyanis Beregdarócon voltunk, ahol egyházképünkről gondolkodtunk együtt.
Minden esztendőben március első pénteki napján a keresztyén/keresztény világ ökumenikus imanapot tart már a 19. század hetvenes éveitől kezdve. A különböző felekezetek tagjai egy nagy imaláncban fogják körbe az egész világot. Az idén ez a nap március 4-re esett.
Március 24-én, nagycsütörtökön dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe látogatott, ahol úrvacsorával egybekötött istentiszteletet és áhítatot tartott.
Elérhetővé váltak a Debreceni Egyetem templomában március 18-án és 19-én megrendezett Hétvége az egyházi zenélésünk megújulásáért konferencia előadásainak hangfelvételei.
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) az elmúlt napokban Debrecenben 50, míg Kisarban 40 tartós élelmiszerekből álló csomagot adott át nehéz élethelyzetben lévő családok számára.
Megjelent az Igazság és Élet 2016/2 száma, amely április, május és június hónapokra (Húsvét utáni 1. vasárnaptól Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnapig) tartalmaz igetanulmányokat és prédikációvázlatokat a vasárnapi és ünnepi igehirdetésekhez, továbbá segítséget nyújt a kazuális szolgálatokhoz.