Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Kerületi

Katonai stressz pálya a Csillagponton
Katonai stressz pálya a Csillagponton
Hogyan hatnak a szélsőséges helyzetek a személyiségünkre? Erre a kérdésre kereste a választ az a katonai stressz pálya, amit a Csillagponton próbálhattak ki az érdeklődők. A pályát Sajtos Szilárd százados, református tábori lelkész álmodta meg, igazodva a mostani Fesztivál témájához, az identitáshoz. A Református Ifjúsági Találkozó fő korosztálya a 16 és 25 év közöttiek voltak, s ebben az életszakaszban a fiatalok hajlamosak úgy szemlélni magukat, mintha már kész felnőttek lennének, akik döntéseket hozhatnak, akik tudni vélik, hogy nekik mi a jó és mi nem, és vállalják akár a konfrontációt is a szüleikkel, tanáraikkal – mondja Sajtos Szilárd, aki most júniusban szakvizsgázott a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetében mentálhigiénikus szakon. Tudását át akarta helyezni az egyházba egy ilyen találkozón, s úgy gondolja, hogy ez sikerült.
- 2013/07/30
Sikerrel zárultak a kerület programjai a Csillagponton
Sikerrel zárultak a kerület programjai a Csillagponton
  Több programmal is várta az fesztiválozókat a Tiszántúli Református Egyházkerület a Református Ifjúsági Találkozón. Az egyik teremben a házigazda kerület tájegységeinek unikumait mutatta be, a jellegzetes népviseletek mellett az egyházmegyék életébe, templomaiba is „ellátogathatott” az érdeklődő, valamint egy rövid időre bepillanthatott a kollégiumi diákság életébe, magára ölthette a kántus pelerint, és kezébe vehette a kis gerundiumot is. Ezek mellett szilvalekváros vagy zsíros kenyeret kóstolhattak a kerület szobájába betérők. A”kiállító” terem nagy sikert aratott, többen többször is visszalátogattak.
- 2013/07/30
Istennek helye van a hétköznapokban!
Istennek helye van a hétköznapokban!
Szombaton délben véget ért a 6. Református Ifjúsági Találkozó, amelynek most Mezőtúr adott otthont. A fesztiválon mintegy 3700-an vettek részt, összesen 20 országból.
- 2013/07/28
Emlékek, élmények, tárgyak a Csillagponton
Emlékek, élmények, tárgyak a Csillagponton
„Elképesztő a fejlődés, meg az egész útja a Csillagpontnak, ahogy indult és ahová elérkezett. Ez számokban is mérhető, hisz a legelsőnek körülbelül 1300 résztvevője volt, most pedig már egy csaknem 4000 fős rendezvényről beszélünk”- mondja Schmidt Zsuzsi a külügyi munkacsoport tagja, aki már a legelső, bodajki Csillagponton is részt vett. 
- 2013/07/25
Ki vagyok én?- főelőadás a Csillagponton
Ki vagyok én?- főelőadás a Csillagponton
A Csillagpont mostani központi témája az identitás. A fesztivál délelőtti főelőadója Ifj. Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület ifjúsági referense, aki könnyed, fiatalos stílusban tartja az identitáskeresésről és önazonosságról szóló előadásait.
- 2013/07/25
Családok a Csillagponton
Családok a Csillagponton
Új kezdeményezés, hogy az idei Csillagponton célirányosabban foglalkoznak a fiatal családosokkal. A nekik szóló programokat összeállító és lebonyolító munkacsoport vezetője Dávid Zsuzsanna gyógytornász, aki elmondta, hogy a két évvel ezelőtti tapasztalatok azt mutatták, hogy sokan családdal érkeztek a találkozóra, így felmerült a kérdés, hogy hogyan lehetne megszólítani őket, akik között voltak már akkor is, ahogy most is olyanok, akik még ifjúként vettek részt a fesztiválon, ma már viszont családos emberek.
- 2013/07/24
Legyél, aki vagy- Elkezdődött a Csillagpont
Legyél, aki vagy- Elkezdődött a Csillagpont
Kedden este 7 órakor hivatalosan is kezdetét vette Mezőtúron a szombatig tartó 6. Református Ifjúsági Találkozó, amelynek központi témája most az identitás.
- 2013/07/24
Megjelent a közbeszerzési értesítő a DRK épületeinek felújítására
Megjelent a közbeszerzési értesítő a DRK épületeinek felújítására
Megjelent a napokban a Debreceni Református Kollégium épületegyüttesének funkcióváltására, átalakítására és felújításának engedélyezésére valamint kiviteli terveinek (I-IV. ütem) elkészítésére vonatozó közbeszerzési értesítő az Európai Unió hivatalos lapjában.  
- 2013/07/05
Jubileumi diploma
Jubileumi diploma
  „A Debreceni Református Hittudományi Egyetem jubileumi diplomát ajánl fel azoknak, akik a Debreczeni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem Teológiai Karán, illetve a Debreceni Theologiai Akadémián végezve, 50, 60, 65, 70 vagy 75 éve tették le az első lelkészképesítő vizsgát.
- 2013/07/04
Megnyílt Európa első egyházi pecsétes téglamúzeuma Tiszaszentimrén
Megnyílt Európa első egyházi pecsétes téglamúzeuma Tiszaszentimrén
Az egyik ismert orosz klasszikus, Fjodor Dosztojevszkij írja egyik művében, hogy „a véletlen az, mikor Isten melléd ül inkognitóban”. Valami hasonló történhetett tavaly, 2012 nyarán Tiszaszentimrén.  A 240 éves református templom felújítása közben különleges egyházi pecsétes téglákat találtunk. Kiderült, hogy őseink 1772-1780 között templomunkat TSZIRE = Tiszaszentimre, REFORMA.EK = Református Eklézsia és TSZI.EK = Tiszaszentimrei Eklézsia feliratú téglákból építették. Így, ezeken a téglákon egyszerre tükröződik elődeink hazaszeretete és egyházszeretete.
- 2013/07/02