Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Kerületi

Neveléstörténetből vetélkedtek
Neveléstörténetből vetélkedtek
Hazai csapat nyerte a debreceni országos neveléstörténeti vetélkedőt. A református hittudományi egyetem tanító szakos hallgatói szerezték a legtöbb pontot a megmérettetésen.
- 2013/02/20
Ne féljünk megújulni
Ne féljünk megújulni
Emberközelbe kívánjuk hozni a házasság intézményét, illetve szélesebb közönséghez próbálunk szólni, mint azt a korábbiakban tettük – tekintett előre Püski Lajos a Debrecen –Nagyerdei Református Egyházközség lelkésze, amikor ismertette a Házasság Hete rendezvénysorozathoz kapcsolódó prograokat.
- 2013/02/18
Lelkésztovábbképzés idei kurzusai
Lelkésztovábbképzés idei kurzusai
A házasság, a 475 éves Heidelbergi Káté, a gyülekezeti tagok hitben való növekedése és a cigánymisszió - néhány téma a tiszántúli lelkésztovábbképző kurzusai közül. Elkészült az idei programkínálat, amelyből a lelkipásztorok választhatnak. A kurzusokra 2013. március 15-éig lehet jelentkezni.
- 2013/02/11
Érdeklődéstől elköteleződésig
Érdeklődéstől elköteleződésig
Megjelent a Kálvin Kiadó első idei könyve, amelyben Püski Lajos református lelkész ír misszióról és gyülekezetépítésről.
- 2013/02/04
Mi erősek tartozunk azzal…
Mi erősek tartozunk azzal…
Tenni egy lépést, kimondani egy szót. Vannak gyerekek, akiknek ez nem természetes. A VI. Református Jótékonysági Bál teljes bevételét a fogyatékkal élő kárpátaljai magyar gyerekek kapják. A kárpátaljai reformátusok szeretnének önálló akadálymentes épületet, hogy a beregszászi járásban élő csaknem hatvan fogyatékkal élő magyar gyerekeknek segítsenek. Az épület befejezéséhez nincs elegendő pénzük, ezért döntött úgy a Tiszántúli Református Egyházkerület elnöksége, hogy ezt a kárpátaljai oktatási- nevelési intézményt támogatja.
- 2013/02/04
Nyílt nap a debreceni református egyetemen
Nyílt nap a debreceni református egyetemen
Szeretnél újságíró, lelkész vagy könyvtáros lenni? A Debreceni Református Hittudományi Egyetem február 13-án és 14-én nyílt napot tart. Szerdán a hitéleti, csütörtökön a nem hitéleti képzéseket mutatják be.
- 2013/02/04
Mégis…
Mégis…
Beiktatták hivatalába Erdély új református lelki vezetőjét. Az ünnepi istentiszteletre február 1-jén a kolozsvári Farkas utcai templomban került sor, ahol a tavaly év végi általános tisztújításon hivatalt nyert egyházi tisztségviselők is letették esküjüket. Kató Béla az Erdélyi Református Egyházkerület negyvenhatodik püspöke.
- 2013/02/04
Elhunyt György Antal
Elhunyt György Antal
György Antal nyugalmazott református lelkipásztor 100 éves korában befejezte földi küldetését. Temetése 2013. február 2-án 11 órákor lesz a püspökladányi templomból.
- 2013/01/28
Diakóniai nap
Diakóniai nap
A jogszabályi környezet változásai új feladatok és kihívások elé állítják a református egyház diakóniai szolgálatát. A változások áttekintését és az új helyzetből adódó gyakorlati problémák megoldását kívánta segíteni a Tiszántúli Református Egyházkerület azzal a diakóniai szakmai nappal, amelyet január 28-án tartottak meg Debrecenben.
- 2013/01/28
Dombormű a skanzenigazgató emlékére
Dombormű a skanzenigazgató emlékére
Kurucz Albert néprajzkutatónak, a Debreceni Református Kollégium volt diákjának és a szentendrei skanzen egykori főigazgatójának emlékére avattak domborművet Konyáron, a róla elnevezett falumúzeum homlokzatán.
- 2013/01/28