Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Kerületi

Kiszállás Újfehértón
Kiszállás Újfehértón
Teológusnap Újfehértón   475 év hosszú idő, főleg ha azt mindössze hét hónaphoz mérjük. Hét hónapja van ugyanis, hosszú, 62 év kihagyás után ismét, általános iskolája és óvodája az Újfehértói Református Egyházközségnek. A Debreceni Református Kollégium diákjai pedig a 475. tanévet kezdhették el 2012 szeptemberében. De hogyan is kerülnek ők egymás mellé? Úgy, hogy március 17-én a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hallgatóinak egy csoportja látogatta meg az újfehértói gyülekezetet. A húsz, többségében elsőéves teológust az egyetem rektora dr. Fekete Károly kísérte el, aki igehirdetéssel szolgált közöttünk.
- 2013/04/03
Átértékelésre ösztönző feltámadáshit
Átértékelésre ösztönző feltámadáshit
Átértékelődésre ösztönző feltámadáshit   Kálvin minden vasárnapot egy kis húsvétnak tartott. A legnagyobb keresztyén ünnepnek tartotta a vasárnapot, mert ezen a napon támadt fel Jézus. A vasárnap Úrnap-jellegének, kiemelt jelentőségének hangsúlyozásában az vezette a reformátort, hogy tökéletesen tisztában volt a feltámadás méltóságával és a Feltámadott megjelenésének jelentőségével. Ezért lett református egyházunkban minden vasárnap húsvétra emlékeztető jel. Kiüresedő, szekularizálódó húsvétjaink miatt különösen is szükségünk van a feltöltő emlékeztetésre, a feltámadáshit új életet feltámasztó erejére, és az átértékelődött életre.
- 2013/04/03
Elhunyt Dr. Kürti László
Elhunyt Dr. Kürti László
Fájó szívvel, de Isten akaratában hittel megnyugodva tudatjuk, hogy Dr. Kürti László a Debreceni Református Teológiai Akadémia professzora, a Debreceni Református Kollégium főigazgatója, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora életének 83. évében, 2013. március 2-án visszaadta lelkét Teremtőjének.
- 2013/03/06
Pályázati felhívás
Pályázati felhívás
A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona (Debrecen, Kálvin tér 16.) a fenntartó Tiszántúli Református Egyházkerület Elnökségének egyetértésével pályázatot hirdet vallásoktató lelkészi állásra.
- 2013/03/06
Világimanap Nyírmeggyesen
Világimanap Nyírmeggyesen
Március elsején a többi felekezettel tartottuk meg a franciaországi női ökumenikus csoport által előkészített Világimanapot Nyírmeggyesen a Gyülekezeti Házban.
- 2013/03/06
Világimanap Debrecenben
Világimanap Debrecenben
Huszonegyedik alkalommal tartották meg Debrecenben az Ökumenikus Világimanapot. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetségének szervezésében idén a Svetits Római Katolikus Intézetben imádkoztak. Idén ugyanis Franciaország volt az imádkozás témája és az imanapi liturgia készítője. Az imanap összefoglaló címe: "...Jövevény voltam és befogadtatok..." (Máté25,35)
- 2013/03/04
Ülésezett a Kerületi Tanács
Ülésezett a Kerületi Tanács
Ülésezett a tiszántúli Egyházkerületi Tanács. A testület tagjai elfogadták a költségvetést és meghallgatták az elnökségi beszámolót.
- 2013/02/28
Közlekedésbiztonsági versengés Fehérgyarmaton
Közlekedésbiztonsági versengés Fehérgyarmaton
  Körzeti közlekedésbiztonsági versenyt szervezett a fehérgyarmati rendőrkapitányság. A Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola, Óvoda, Bölcsőde biztosította a helyszínt, a meghirdetett vetélkedőre hét iskola csapata érkezett.
- 2013/02/28
"Megfojtják a dolgok"
Kifejezetten jól hazudunk - állítja a kötegyáni lelkipásztor annak kapcsán, hogy sok esetben palástoljuk a lelki problémáinkat. A hétfői spirituális nap témája a lelkigondozók lelkigondozása volt.
- 2013/02/26
Adomány az iskolából a kórháznak
Adomány az iskolából a kórháznak
A Gróf Tisza István Kórház dolgozóinak a Diószegi Kis István Református Általános Iskola tanulóinak, szüleinek, pedagógusainak nevében László Vilmos Csongor igazgató több mint félmillió forint értékű adományt nyújtott át.
- 2013/02/26