Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Kerületi

A korfordító Isten és magyar reformátusságunk
A korfordító Isten és magyar reformátusságunk
A magyar református egység napján a hálaadás tölt el: „Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk.” (Zsolt 126,3) E miatt a tény miatt szárnyalt a zsoltár 2009. május 22-én Debrecen utcáin, de nem szálltunk el az eufóriától. Istent magasztaltuk nagy tetteiért, de közben önmagunk megerősödéséért tettünk és szóltunk.
- 2011/06/10
„Isten Szentlelke közeget keres magának”
„Isten Szentlelke közeget keres magának”
„…eljön hozzátok a Szentlélek,…”  (Ap.csel  1,8) Tehát Isten Szentlelke befogadó közeget keres magának. Idei pünkösdi ünneplésünk nagy üzenete ez! Egyfelől a lehetőség hangja szólal meg ebben.
- 2011/06/10
Élőben közvetítjük a Pünkösdvasárnapi istentiszteletet
Élőben közvetítjük a Pünkösdvasárnapi istentiszteletet
Június 12-én, 10 órától, a debreceni Nagytemplomban Bölcskei Gusztáv, tiszántúli püspök hirdet igét.
- 2011/06/09
„Lebontotta az elválasztó falat”
„Lebontotta az elválasztó falat”
Egyre természetesebb a reformátusok egysége - hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv, tiszántúli püspök május 22-én, két évvel a Kárpát-medencei reformátusok egységesülése után.
- 2011/06/09
Kollégiumi diáktalálkozó Debrecenben
Kollégiumi diáktalálkozó Debrecenben
Bár a Debreceni Református Kollégium öregdiákjainak idei találkozóját május 28-29-én, a Kollégium főépületének felújítási munkálatai miatt, a korábbiaknál szűkebb keretek között rendezték meg, az ősi Alma Mater rendezvényein a két nap folyamán még így is több százan fordultak meg.
- 2011/06/09
Európa egyetemi lelkészei találkoznak Debrecenben
Európa egyetemi lelkészei találkoznak Debrecenben
Ez az első alkalom, hogy Közép-Európai városban rendezik meg az egyhetes konferenciát. Idén a cívisvárosba tizenkét országból érkeznek lelkipásztorok. Az ökumenikus konferencia témája Connections, azaz Kapcsolatok. A találkozó hétfőn a debreceni egyetemi templomban kezdődik.
- 2011/06/09
Földi és mennyei állampolgárság
Földi és mennyei állampolgárság
Jézus mennybemenetelének üzenete a református teológiai felfogásban alapvető fontosságú tételeket befolyásolt - mondta Fekete Károly, a debreceni teológia tanára, amikor Jézus utolsó földi napjának jelentőségéről beszélt honlapunknak.
- 2011/06/08
Menedék
Menedék
„A Kollégium a szülői szegénységet, a hétköznapok gondját és félelmét megszelídítette...” Erőss Pál, egykori debreceni diák gondolata a Menedék című kötetben olvasható. A könyvben a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában 1950-1957 között érettségizett diákok visszaemlékezései találhatók.
- 2011/06/08
Újraindul a kántorképzés Tiszántúlon
Újraindul a kántorképzés Tiszántúlon
  Több mint tíz esztendő után újraindul a nyári kántorképző tanfolyam Debrecenben. A kántorképzés egykori fellegvárában újból képzik az egyházzenészeket, hogy gyülekezeteik segítségére legyenek. Berkesi Sándor, a Tiszántúli Református Egyházkerület zeneigazgatója a megszűnésről és a kezdetekről beszélt honlapunknak.
- 2011/05/23
Tiszántúlon csaknem 600 diák ballag a református iskolákból
Tiszántúlon csaknem 600 diák ballag a református iskolákból
Elballagnak középiskolájukból a hétvégén országszerte a diákok, hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák. Az érettségizők közül 92.200 diák az idei tanévben fejezi be a középiskolai tanulmányait.
- 2011/05/05