Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Kerületi

Most kellene segítség!
Most kellene segítség!
A kórházlelkész rendelkezésre álló ember, aki meghallgat és társ arra az időszakra, amíg a beteg a kórházban gyógyul. A kórházlelkészi szolgálat húszéves jubileumát ünnepelték a debreceni Kenézy Kórházban. Háromnapos rendezvénysorozatot tartott a kórházmisszió, amelyben orvosi és teológiai előadásokra hívták az egyházi, illetve az egészségügyben dolgozó szakembereket.
- 2012/03/30
Katonasuli Debrecenben
Katonasuli Debrecenben
A Tiszántúli Református Egyházkerület és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár között hamarosan aláírandó együttműködési megállapodás alapján a KatonaSuli-program szakkör formájában indul el a két debreceni református középiskolában, a Debreceni Református Kollégium Gimnázium és Diákotthonban, valamint a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gedeon Gimnáziumában.
- 2012/03/30
Az Ír Presbiteriánus Egyház moderátora Debrecenben
Az Ír Presbiteriánus Egyház moderátora Debrecenben
Ivan Patterson, az Ír Presbiteriánus Egyház moderátora és felesége, Maureen, partneregyházi látogatása során egy napot töltött Debrecenben.
- 2012/03/29
Székely Jeruzsálem Debrecenben
Székely Jeruzsálem Debrecenben
Kiállítással egybekötött könnybemutatót tartottak a Debreceni Református Kollégiumban. Szávai Géza Székely Jeruzsálem című esszéregénye a reformáció idején zsidó hitre tért székelyek, vagy ahogy ma is emlegetik őket, a „székely szombatosok” tragikus történetét beszéli el úgy, hogy közben az erdélyi létérzés dimenzióváltására is ráirányítja az olvasók figyelmét.
- 2012/03/28
Pályázat
Pályázat
Hitmélyítő alkalmak és konferenciák lebonyolításához nyújt támogatást a Tiszántúli Református Egyházkerület. A támogatás célja, hogy minél több gyülekezeti tag juthasson el szervezett keretek között hitmélyítő alkalmakra, konferenciákra, csendes-napokra a berekfürdői Megbékélés Háza Konferencia Központba.
- 2012/03/23
A Szabadságharc a Kálvinista Rómában
A Szabadságharc a Kálvinista Rómában
Aki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéről akar tájékozódni, aligha kerülheti meg Debrecen és a reformátusság, a Tiszántúli Református Egyházkerület szerepvállalását.
- 2012/03/15
Egyházkerületi Tanács
Egyházkerületi Tanács
Ahol összefognak az igaz ügyek megvalósítása érdekében, ott többre jutnak” – mondta az Egyházkerületi Tanács nyitó áhítatában Sohajda Mihály. A kabai lelkipásztor hangsúlyozta: Jézus közelében a dolgok a helyükre kerülnek.
- 2012/03/08
Nőszövetségi Bibliaiskola Berekfürdőn
Nőszövetségi Bibliaiskola Berekfürdőn
Tizennyolcadszor rendez Bibliaiskolát a tiszántúli egyházkerület nőszövetsége. Az öt napos képzésre március 9-ig jelentkezhetnek.
- 2012/03/05
Száztíz rendhagyó óra ötezer gyermeknek
Száztíz rendhagyó óra ötezer gyermeknek
Örömet tudtunk okozni az embereknek azzal, hogy nyitottunk feléjük, olyan vendégeket sikerült meghívni, akik tömegeket vonzottak – mondta a programokról G. Szabó Botond. A gyűjteményi igazgató szerint a múzeumot a látogatók éltetik, ezért fontos, hogy népszerű rendezvényeket tartsanak.
- 2012/03/01
A múlt becsületére nevel
A múlt becsületére nevel
Iskolaigazgatók, pedagógusok, idegenvezetők és diákok nézték meg nyílt napon a megújult Debreceni Református Kollégium Múzeumát. A március elsejei nyitás előtt a Múzeum munkatársai megismertették az új kiállítást és a látogatóbarát fejlesztéseket.
- 2012/02/29