„Hosszú, majdnem 20 éves zarándokút vezetett a mai napig, amikor hálát adunk a bakonszegi templom külső-belső felújításáért, ezért átérezzük a 84. zsoltár zarándokénekének töltését és megértjük, hogy miért is került ez az ige, a bennünket ide invitáló meghívóra” – fogalmazott Fekete Károly püspök a bakonszegi református templomban a május 14-i hálaadó istentiszteleten.
A Tiszántúli Református Egyházkerület azzal ünnepli a lelkipásztori hivatás évét, hogy a kilenc egyházmegye lelkipásztorait regionális találkozóra gyűjti egybe. Az északi és a középső három-három egyházmegye lelkipásztorai már márciusban megtartották találkozóikat, míg a déli régió három egyházmegyéje (Békés, Csongrád, Nagykunság) 2023. április 17-re hirdette meg a lelkészi karok összejövetelét.
Országos- és nemzetközi hírű fellépők váltják egymást pünkösd hétvégéjén a budapesi Kálvin téren és környékén: hat helyszínen több mint hatvan rendezvény várja a közönséget három napon át, ráadásul teljesen ingyen. A Református Zenei Fesztivál ezzel a főváros egyik legnagyobb ingyenes zenei rendezvényévé növi ki magát.
A Tiszántúli Református Egyházkerület, mint fenntartó az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló módosított 19/2021. (V.5.) AM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján a fenntartásában működő alább megnevezett intézményekben tanuló és óvodai nevelésben részesülő gyermekek számára történő óvoda- és iskolatej szállítására az alábbi ajánlattételi felhívást teszi közzé.
Az Ókollégium történelmi falai között és az udvaron is lesznek különböző programok, például osztálytalálkozók, az idei irodalmi jubileumokhoz kapcsolódó tárlatvezetés, kézműves vásár, kulturális műsor, és vasárnap a Nagytemplomban istentisztelet.
A Tiszántúli Református Egyházkerület, mint fenntartó az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló módosított 19/2021. (V.5.) AM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján a fenntartásában működő alább megnevezett intézményekben tanuló és óvodai nevelésben részesülő gyermekek számára történő óvoda- és iskolatej szállítására az alábbi ajánlattételi felhívást teszi közzé.
Első alkalommal szerveztek kiállítást a Kelet-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központban a munkatársak, a nevelőszülők és a lakásotthonos fiatalok alkotásaiból.