Lezárult a TOP, azaz a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében két jelentős, az örökségvédelemre épülő, komplex turisztikai pályázat. A Felső-Tisza-vidék területén lezajlott beruházássorozatban érintett volt a Tiszántúli Református Egyházkerület több temploma is.
A Tiszántúli Református Egyházkerület a jövő évben szeretne még többet tenni az örökségturizmusért a hozzá tartozó területeken. A szakemberek az elmúlt hetekben átfogó koncepciót dolgoztak ki, melyben fontos szerepet játszanak az Örökségtáborok.
A konferencia második napján, 2023. november 28-án bemutatkoztak a Tiszántúli Református Egyházkerület látogatható értékei, szerepelt a programban vezetett templomlátogatás, és gyakorlatban jól alkalmazható tudást is szerezhettek a résztvevők.
Hogyan lett egy zsoltár turisztikai programmá? Zarándok volt-e Ábrahám? Mit jelent a vallásturizmus? Miként kapcsolódik ehhez Jézus születése? – ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre kaphattak választ a II. Nemzeti Vallásturizmus Fórum megnyitójának résztvevői. A misszióra épülő szakmai alkalom házigazdája 2023. november 27. és 28. között a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem volt.
A cívisvárosban találkoznak a vallásturisztikai szakemberek 2023. november 27-28-án, a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Kollégium lehet a ugyanis a házgazdája a második Országos Vallásturisztikai Fórumnak.