(9) „Íme, itt vagyok, hogy teljesítsem akaratodat”. (Zsid 10,1–10)

Mennyi igyekezettel próbálkozunk egymáson segíteni, vállalva egymás terheit! Ígéretek halmaza veszi körül gyermekeinket arra nézve, mi mindent vállalunk értük és helyettük. De létezik e olyan szülő, aki ezt hiánytalanul képes teljesíteni? És fordítva, szerető szívű gyermekek engedelmességet fogadnak szüleiknek, később talán elkötelező szavak hangoznak el arra vonatkozóan is, hogy az öregedő szülőkről gondoskodnak. Később szépen jönnek egymás után az akadályozó tényezők, a különböző korlátok. Kudarcérzet helyett felemelő az a világtörténelmet, benne a mi életünket is meghatározó felajánlkozás, amelyet Jézus tett az Atyának a mi érdekünkben. Teljesítette az Atya legfőbb akaratát. Eljött értünk, közénk, és utat készített vissza az Úrral való tökéletes és romolhatatlan közösségbe. Szenvedéstörténetében többször is feltör a megerősítés: „…mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” (Lk 22,42) Ebből fakadón pedig mi naponként felszabadultan, kétségeskedés nélkül imádkozzuk: „…legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” (Mt 6,10/b)