(13) „És hallottam, hogy minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A trónon ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!” (Jel 5,11–14)

Amikor a könyv pecsétjei feltörnek, és hozzáférhetővé, láthatóvá válik Isten minden terve, nemcsak a menny, hanem az egész teremtettség üdvrivalgásban, dicsőítésben tör ki. Képzeljük el egy pillanatra azt, amikor nem szubkulturális rítus lesz Istennek énekelni, hanem a fűszál, a pillangó, a hegy és a folyó velünk együtt dicsőítik! Eljön a nap, amikor már nem kell a mai értelemben véve hinni, és apologétaként védeni Isten teremtett rendjét és akaratát, hanem mindenki számára a napnál világosabb lesz. Abban a pillanatban milyen csodálatos érzés lesz az, ha elmondhatjuk: mi már akkor vele tartottunk, amikor ehhez még erő, bátorság, állhatatosság kellett! Már akkor dicsértük, amikor mindez csak ígéret volt. Amikor még kinéztek érte. Ez nem az „én előre megmondtam” önhittsége, hanem az ígéretek beteljesedése fölötti, kitörő öröm. Ha ezt el tudjuk mondani magunkról, akkor valójában már előbb részesedtünk a mennyben, mint az megnyílna. Élhetünk ezzel a polgárjoggal már ma! Járhatunk büszkén és örömben! Egyszer mindenki érteni fogja.