(31) „Mert pere van az Úrnak a népekkel, megítél minden embert, a bűnösöket kardélre hányja – így szól az Úr.” (Jer 25,15–38)

Isten gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnös embert – gyakran hangozatott szállóige ez, de vitatnunk kell az igazságtartalmát. Isten gyűlöli a bűnt, nem lehet közössége vele. „Perben áll” a bűnös emberrel is, nem lehet közösségben vele, bűne miatt gyűlölnie kell, haragudnia kell rá (31). Nem kétséges persze, Isten szereti az embert. De ahhoz, hogy vele közösségben lehessen, meg kell tisztítania a bűnétől. Isten Krisztusban magát teszi bűnné, csak hogy attól bennünket megtisztítson (2Kor 5,21). Jeremiásnak ebben a próféciájában még a „harag borával” kellett itatnia a népeket (15; Jel 16) kifejezve, hogy lázadásuk, bálványimádásuk, egyszóval bűnük miatt Istennek nincsen más lehetősége, mint haraggal fordulni feléjük. Pál apostol Krisztus áldozata révén már az áldás, hálaadás poharáról szólhat (1Kor 10,16), az úrvacsorai kehely jelképéről, amely kifejezi az értünk bűnné lett Jézus véráldozatát: ő itta ki Isten haragjának keserű poharát (Mt 26,39), hogy Istennek ránk már nem mint bűnösökre kelljen tekintenie, hanem helyreállhasson közösségünk vele.