(1) „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43)

A próféta az Urat teremtőnek nevezi. Teremtő, mert mindent véghez tud vinni, amit akar. Történelmi eseményekre és az ember személyes életére egyaránt igaz ez. Izráel értékelhette a száműzetést annak jeleként, hogy Isten elvetette népét. Ám nem jó, ha az ember a helyzete felől következtet Istenre, és nem a kijelentés oldaláról. Nemcsak a világ, hanem egy nép – köztük Izráel – is Isten teremtménye. Ám a teremtés mindig több egyszeri cselekménynél. Az Úr szüntelen tapasztalható beavatkozása a dolgok folyásába, miként itt is; Izráel szabadítása. Népek és egyének sorsát formálja, mint fazekas az agyagot. Közel jön népéhez, és biztat: „Ne félj!” Ember létünkhöz tartozik, hogy olykor a félelem lesz úrrá rajtunk. Gyermekre és idősre, nemzetre és országra rátelepszik ez a nyomasztó érzés. Az Úr megváltói tevékenységének ígérete itt abban van, hogy kiáll az övéiért, és kiváltja őket reménytelen helyzetükből, mint aki hozzájuk legközelebb áll. Néven szólít. Ez azt jelenti, ami Jákóbbal a Jabbók réve mellett történt (1Móz 32,29). Új nevet kapott. Itt ezzel az Úr a száműzetés súlyos évei utáni új kezdet ígéretét adta épének. „Enyém vagy.” A névadó gondoskodik annak a létfeltételéről és biztonságáról, akinek a nevet adta.