(2) „…haragra lobbant…” (Ézs 34)

Ézsaiásnak vagy talán egy későbbi tanítványának ebben a próféciájában az Úr haragja utolérte a népeket, amit Edóm megítélésével ábrázol. Az edómiak Ézsau leszármazottjai voltak, tehát testvérnép (5Móz 23,8). Izráellel közös történetük mégis sok háborúságról szól. Akadályozták a pusztában vándorló Izráelt, hogy az országukon átvonuljanak (4Móz 20,18), ezért azt megkerülve tudtak csak továbbhaladni. Dávid megszerezte az edómi réz- és vasbányák fölötti rendelkezést, birtokolta a dél-arábiai karavánút felügyeletét, utat nyitva a Vörös-tenger felé. Később, Jeruzsálem babiloniak általi elfoglalásakor az edómiak örvendeztek a város elestén, sőt a kifosztásában is részt vettek (vö. Abd 10–14; Zsolt 137,7; Ez 25,12–14). E terhelt múlt miatt az Úr és népe ellenségének számítottak. A próféta a jellemző tulajdonságokból kialakítja magában az edómi nép képét, amelyből Júda és az Úr ellensége rajzolódik ki. Isten nem tűri a másik boldogulását akadályozó és a testvér kárán örvendező „edómi” lelkületet. Ezért lobbant haragra (2). Szeretete teljességében ez az izzó harag egyszer Jézusra csapott le, hogy helyettes áldozatából kialakulhasson a krisztusi ember megújult lelkülete.