(19) „Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!” (Jel 3,14–22)

A harag a szeretet másik arca. Ugyanis ha valamit nem szeretek, nem fontos nekem, akkor nem indulok meg a sorsán, hidegen hagy. Mégis nehéz megértetnem a fiammal, amikor perelek vele, hogy ez szeretet. Nehéz úgy éreznie, hogy a nyüstölés azt jelenti: ő fontos nekem. Az ösztöneink nem ezt mondják. Segít viszont a bibliaismeretünk: mennyire más a kísértő és következő pillanatban vádoló Sátán célja, mint a feddő Istené! Az első azt szeretné, hogy elbízd magad, kellemes, hitető beszédnek engedve besétálj olyan területre, amely már nem a tiéd, hogy később a szégyened által irányíthasson. A második pedig megtérésre, megjavulásra, kapcsolathelyreállásra hív. Az első röviden tartó jó élményt ad hosszú távú kiszolgáltatottságért, a másik rövid távú kényelmetlenség, hogy alkalmassá formáljon az örök jó elfogadására. Egyikünk sem szeret feddve lenni. Újra tehetetlen, kioktatott gyermeknek érezzük magunkat. Mégis jó ezt istenismerettel árnyalni. A tékozló fiú nem mert még a kioktatott gyermek pozíciójára sem jelentkezni, megelégedett volna a szolgai sorssal is, csak ott legyen körülötte. Aki megtér, aki legyőzi ezt a kezdeti feszültséget, hagyja magát formálni, annak adatik meg a kapcsolati helyreállás, a diadalmas közösség a trónon.