(65) „Mert az Úr megmondta nekik, hogy meg kell halniuk a pusztában.” (4Móz 26)

Az első népszámlálás – a Sínai-hegynél – harmincnyolc évvel korábban történt. A második a vándorlás végén, az ígéret földjének elfoglalása előtt, Móáb mezején. Mózes Áron fiával, Eleázár főpappal együtt számoltatja meg népét. Lényegében hasonlóan nagy a létszám, mint az indulásnál, csak valamivel kisebb. De az a nemzedék, amely Egyiptomból kijött, és nem merte vállalni a honfoglaló harcokat, kihalt. Csak Józsué és Káléb maradtak meg Mózes mellett a régiek közül. Teljes nemzedékváltás történt. Új generáció nőtt fel a pusztában; ők már nem tapasztalták az egyiptomi rabszolgalétet, nem is oda vágyakoztak vissza, ha ínség és baj érte őket. A részletekből látni, hogy a legnagyobb létszámcsökkenés Simeon törzsét érte. Őket kísértette és fertőzte leginkább a szomszédságban táborozó Midján népe – a kultuszával. Közülük haltak meg a legtöbben a pogány istenimádás után. Ez lett a legkisebb törzs. Lévi törzse viszont gyarapodott. A névsort itt-ott emlékek, adatok egészítik ki, felidézve például a Mózes és Áron elleni lázadás büntetését, amikor „a föld megnyitotta száját, és elnyelte őket Kórahhal együtt…” (16,1–35). De Kórah fiai nem haltak meg” (9–11). Így lehettek késői leszármazottaik több zsoltár szerzői.