(46) „Tisztátalan: elkülönítve lakjék, a táboron kívül legyen a lakása.” (3Móz 13,1-46)

A lepra szörnyű betegség. Undorító sebek, fájdalom, az ember élve szétrothad, elveszti a tagjait, és ebben az állapotban kell évekig élnie, amíg el nem érkezik a halál. Gyógyíthatatlan (volt a legutóbbi ideig) és fertőző. Érthető, hogy a társadalom erőteljesen védekezett. A leprás nem élhetett a lakott területen, külső megjelenésében is riasztónak kellett lennie, még kiáltani is kellett, hogy ne közelítsenek hozzá (45–46). Persze, így nem volt miből élnie, még az alamizsnát átvennie is nehézségekbe ütközött, ha nem mehetett közel az emberekhez. Úgy látszik, ezek a kitaszítottak valami közösségfélét alakítottak ki egymás között. Amikor az arámok fejvesztetten menekülnek, és érintetlenül hagyják hátra a táborukat Samáriánál, négy leprás veszi észre, láthatólag összhangban rabolnak az elhagyott javakból, és értesítik később a várost (2Kir 7,3–10). Jézust egy alkalommal tíz leprás együtt keresi föl (Lk 17,11kk). A sorsuk így is szörnyű volt, és erre ítélni őket rettenetes felelősséggel járt. Erre képezi a papokat ez a fejezet. Sokféle bőrbetegség támadta meg az embereket, ezért adatott a sok szabály, visszarendelés, nehogy tévedés történjék. Isten bölcsessége adott vallási jelleget ennek a tevékenységnek. Ez adta meg a kötelező erejét, működött olyan zavaros időkben is (háborús helyzet, belső viszályok), amikor az államhatalom tehetetlen lett volna. Ebben is az ő gondoskodó szeretete nyilvánul meg népe iránt. A hívők feladata ma a jó szabályok követése, az egészségügy támogatása, a nyomorúságba jutottak segítése minden területen. Adjunk hálát Istennek, ha valami jól történik nehéz helyzetekben!