(31b) „Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” (Mk 12,28–34)

Egy írástudó vitázni akar, valóban nehéz kérdést tesz fel. Jézus nem esik kétségbe, nem kezd bonyolult magyarázkodásokba. Olyan idézeteket hoz az Ószövetségből, amelyeket beszélgetőtársa is jól ismer. Az első az Isten szeretetéről szól. A mai olvasó az ember részekre bontását látja abban, amikor Jézus ezt mondja: teljes lelkedből, elmédből és erődből. Pedig ez a fordítottját jelenti, mindig, minden helyzetben, az élet bármely dimenziójából is magunkra nézve: Istent szeretnünk kell. Lehet ezt parancsra tenni? Egy diktátor, egy zsarnok esetében nem. De nekünk szerethető Istenünk van, aki ezerszer is bizonyította ezt. Az alap: szeretni őt – minden más ehhez illeszkedik. És mennyire más lesz így az imádság, a követés, a kegyesség! Szeretetkapcsolatba ágyazva, onnan kinőve nem halott vallásoskodás, hanem élő és mindent átható hit! Következménye is van az istenszeretetnek. A másik embert is szeretnem kell. Nincs kifogás, nincs határhúzás. Nekem ezzel az érzéssel kell odafordulnom bárkihez, még az ellenségemhez is. És nemcsak kell, de tudok is. És ez mindent megváltoztat.