(18–19) „Mivel ti hallgattatok ősötöknek, Jónádábnak a parancsára, megtartottátok minden parancsát, és mindent úgy tettetek, ahogyan ő parancsolta nektek, azért így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Nem halnak ki Jónádábnak, Rékáb fiának az utódai, színem előtt maradnak mindenkor!” (Jer 35)

Példa és ellenpélda. Jeruzsálem első ostroma idején talál menedéket Jeremiás otthonában a nomád rékábiták egy csoportja. A próféta jó házigazda módjára borral kínálná őket, amit ők nem fogadnak el ősatyjuk, Jónádáb parancsára hivatkozva (6). Némely feltételezések szerint olyan vándorkovács-csoport lehetett az övék, akik attól féltek, hogy lerészegedve esetleg kiadják mesterségük titkait. Az Ige nem a borivás tilalmát hozza elénk: amire Jeremiás felfigyel, az ennek a csoportnak az állhatatos kitartása az ősatyai parancs mellett. Nemzedékeken át hűségesek maradtak az intelemhez, pedig az pusztán emberi rendelés volt, miközben Júda és Jeruzsálem lakói a próféták sorának figyelmeztetései ellenére (15) sem voltak hajlandók az Úrhoz hűnek maradni. Van mindig jó példa és ellenpélda is, még ha az ellenpéldából talán több is. De Jeremiás kora sem volt sötét, lelketlen időszak. Akadt példa arra, hogy valaki hű maradt Istenhez. Lehet szemben haladni az árral, kisebbségben maradni – szoros kapu, keskeny út (Mt 7,13) –, ez mind arról szól, hogy Isten útja sosem volt és sosem lesz a sokaké. De ez az az út, amely az életre visz.