(1b) „…engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre.” (Tit 3,1–7)

Az első keresztyének furcsa, összetett birodalom állampolgáraiként éltek. A rómaiak jogi rendszere és katonasága sokfajta népet és nemzetet ölelt át, hatalmas területen. A politikai alkuk, a különböző helyi közéleti intrikák, az adott terültre jellemző kulturális és vallási rend tovább bonyolította egy-egy induló gyülekezet életét. De a hívőknek is be kellett illeszkedni az állami rendbe – miközben a megtérésükkel és keresztségükkel sokkal nagyobb királyság állampolgáraivá váltak. Vegyük észre, Pál nem azt írja, hogy a hívők engedelmeskedjenek, és legyenek készek mindenre. Azt írja: „legyetek készek minden jócselekedetre”. A kettő között óriási a távolság. Mindenben engedelmeskedni: az elvtelen, öncélú túlélés, önmagunk hosszú távú feladásának útja, amikor a pillanat előnyéért fokozatosan mindent elveszítünk. Így az e világi rendszer rabszolgája lesz a gyülekezet. Késznek lenni minden jótettre mást jelent: szabadságot és stabil belső értékrendszert, amely nem az adott kor széljárása szerint határozza meg magát. Kész a jóra, arra, ami épít, bárki legyen is az uralkodó. Akkor is, ha azt tiltja az éppen hatalmon lévő rendszer. Mártírok és hitvallók példája erősítette az apostol sorait, de az Ige elénk adja a szabályt a jelenben is.