(17) „A felülről való bölcsesség…” (Jak 3,13–18)

Akinek nincs bölcsessége, kérjen Istentől – így kezdődik a levél (1,5). És ez mindnyájunknak szól. Keresnünk kell a bölcsességet, a megfontolás tudományát (Péld 8,12), mert a hitpróbán küzdő, kísértésekkel terhelt, megosztott, viszálykodó testvéreknek csak a bölcsesség tud olyan távlatot mutatni, amelyben megláthatják a hűségük, a hitük, állhatatosságuk, önmérsékletük, irgalmas cselekedeteik végcélját. A bölcset arról lehet a legkönnyebben megismerni, hogy szinte lehetetlen felismerni: nem kelleti magát, békeszerető és méltányos, ott nem találni, ahol képmutató torzsalkodás veri fel a csendet, és ahol mindent csak a nyers hatékonysággal mérnek. Napi tapasztalatunk, hogy az önjelölt bölcsek öndicsőítő éleselméjűsége földhözragadt, pszichotikus és démoni, de eközben azt is jól látjuk, hogy a mennyei bölcsesség nem hódol be az öntelteknek, nem retteg a befolyásosaktól, nem részrehajló. Talán azt is hagyja, hogy félrelökjék. Ám ha a közösséget megbontó és a testvéreket szétszóró viszály, romboló irigység támadt, csak az ezzel felruházottak segíthetnek lecsillapítani. Az igazi bölcsességben számos erény jut érvényre, amelyek mind a békét szolgálják. Imádkozzunk azokért, akiknek Isten ezt az ajándékot adta, legyenek segítségünkre csillapítani egyházunk sok súlyos viszályát. Boldogok, akik békességre igyekszenek (Mt 5,9)!