(18) „…teljetek meg Lélekkel…” (Ef 5,18–20)

Feltöltődésre vágyik az ember, ha érzi, hogy már túl kevés az ereje. Ilyenkor könnyen nyúl bódítószerekhez, mámorító italhoz, hogy azután még keservesebb legyen a kijózanodás. Teljetek meg Lélekkel! – mondja Pál. A pünkösdi történetben látjuk, hogy a Lélek milyen dinamikát, bátorságot, örömet hozott, amikor „betöltötte a házat” (ApCsel 2,1 kk). Pál fenti szavai nyomán tovább akar osztódni a Szentháromság harmadik személye az efezusi tanítványokra. Hogyan? Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket, énekeljetek egymásnak! Az éneklő embert önmaga fölé emeli a Lélek. A jeruzsálemi templomban a léviták énekes rendje a harsonásokkal összehangolva zengte az Úr dicséretét (ilyen ének: 1Krón 16,4–36). Akinek szép a hangja, vagy hangszeren játszik, szolgáljon vele a kórusban a gyülekezetben! De nem elég mások szép énekét hallgatni. „…mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak…” (Ef 5,19) Ki-ki maga is magasztalja az Urat! Kapcsolódjon be szívből jövő énekléssel a közösség énekébe, ami aztán tovább él az ajkakon otthon és a magányos betegágyakon – csendes dúdolásban vagy énekszóban. 1607 óta magyar nyelven is zenghet a százötven bibliai zsoltár Szenci Molnár Albert nyelvi és zenei bravúrjának köszönhetően. Becsüljük meg, tanuljuk, énekeljük!