(4) „És felszállt a füstölőszerek füstje a szentek imádságaival az angyal kezéből Isten elé.” (Jel 8,1–6)

Csend. Ezen a téren sok gyakorolnivalónk van. Elhallgatni, hogy meghalljuk Istent. Az a csend, amiről itt olvasunk, csak részben a szent Isten előtti megilletődött és méltó hallgatás, bár már az is a gyakorlásra hívna. Egyben feszült felkészülés is arra, ami következik. A templomi istentisztelet illatáldozat-bemutatásakor a pap bement a szentek szentje elé, ezalatt a nép kinn imádkozott. Ezt idézi elénk a csendet követő füstölőszer. A tömjén az imádságokat Isten előtti hódolat cselekményeként jeleníti meg. A hangsúly arra esik, hogy ami a földön elhangzó, talán jelentéktelennek tűnő emberi imádság, az a mennyei szentélyben Isten elé kerülő, kultikus eseménnyé válik. Mint amikor egy ártatlan szomszéddal váltott mondat egy jelentős pert eldöntő bizonyítékká válik, vagy még inkább amikor egy ígéret, egy kimondott szó házasságot, családot összetartó szövetséggé nemesedik. És lehetnek bár váratlan jelentőségűre öregedő mondásaink, az imádságunk a legkevésbé elpazarolt szavaink. Csenddel és imával is fontos Isten előtt megállnunk. Súlyosabbak, nagyobb lehetőség, nagyobb hatalom rejlik bennük, mint gondolnánk.