(1a) „Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen…” (Ézs 59)

Elénk idézheti ez a részlet Michelangelo művét, az Ádám teremtését. Isten ujja teljesen nyújtva a kapcsolatért, Ádám viszont hanyag csuklómozdulattal épp egy ujjpercnyire távol marad. Pillanatkép az ember vonakodásáról, szabadságféltéséről, lázadásáról. Hiábavaló próbálkozás Istent vádolni a távolság, a fogság, életünk nehézségei miatt. Az ok az ember oldalán keresendő. De ezen a kimerevített képen túl, egy másik időpillanatban vajon megtörténik-e az érintés? A próféta sokáig ecseteli a romlottságunkat, pedig ott a vágy a jóra. Nem tudunk nem vétkezni a kapcsolódás nélkül. Mégsem nyúlik ki az az ujj, tehetetlenül alákonyul. Látta ezt az elveszettséget az Úr, és rossznak ítélte. Fordulatként írja a próféta: de eljön a Megváltó. Mi képtelenek voltunk áthidalni a távolságot, akármilyen picire hagyta is az Úr a köztünk lévő rést. Elveszettségünk köt, akaratunk eltévedtsége megláncol. Isten mégsem hagy ebben az állapotban. Szabadítást munkál. Ilyen szövetsége van velünk, ilyen az embert kereső Isten. Arra az ünnepre készülünk, amikor megtörténik Isten kegyelméből az érintés, a kapcsolódás, amikor a távolság minden gyarlóságunkkal egyetemben legyőzetik. Érezd ezt minden ölelésben, kézfogásban, érintésben!