(13) „A hatodik angyal is trombitált, és hallottam egy hangot az Isten előtt álló aranyoltár négy szarva közül…” (Jel 9,13–21)

Az oltár szerepe központivá válik. Korábban a mártírok az alól sürgették az igazságtételt: meddig még? Majd a szentek imádságai füstként szálltak föl onnan. Az oltár szarvainak megragadása az Ószövetségben az Isten irgalmának kérése, gesztusa. Mégsem automatikus menedékhely, hiszen volt, aki itt vesztette életét. Inkább azt jelenti, az isteni hatalom irgalmába ajánlja magát valaki. És azok az imádságok, amelyek azt firtatták, meddig még, most, úgy tűnik, ugyaninnen, az Isten hatalmát jelképező szarvakból kapják a választ. Induljon útjára az ítélet, az igazságszolgáltatás! Olyanokról olvasunk, akik nem tértek meg, imádták az ördögöket és bálványokat. Azokról, akiktől a mártírok és hívek sokat szenvedtek. Ami az egyik oldalon kímélet, kegyelem és az igazság helyreállítása, a várva várt rend, a másik oldalról szemlélve romlás, halál, ítélet. Eddig lehetett jönni a kegyelem helyéhez igazságért. Most az igazság jött el azokért, akik nem fordultak kegyelemért. Ugyanaz az isteni szeretet és igazság ad valakinek új életet és teremtést, amely másra veszedelmet hoz. Ekkora döntési szabadságban hagyott bennünket Isten a maga nagylelkűségében.