(15) „Ezért vannak az Isten trónja előtt, és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában, és a trónon ülő velük lakik.” (Jel 7,9–17)

Lehet, hogy néha nekünk is csak ennyi a kapaszkodónk, amikor megpróbáljuk értelmezni a jelenések képeit, mint Jánosnak: Uram, te tudod. Ebbe lehet kapaszkodni, amikor ellankadunk, amikor nem értjük. Nem baj, ha János nem érti, amit lát, nem baj, ha én nem értem, amit olvasok. Ha bízom ebben: Uram, te tudod. A szemünk előtt bomlik ki azok sorsa, akik a Bárány előtt álltak a harag napján. Nemcsak megállhatnak, Isten jelenléte „velük lakik”, közösségben vannak vele, fehér ruhájukat a Bárány vérében mosták meg. Nem egyszerűen megmaradnak a sok csapás ellenére, nem holmi menekültsors jut nekik. Minden szükségükre felel Uruk, és még vigasztalást is nyernek. Amikor kibomlik Isten igazsága, az számukra nem pusztulást, hanem helyreállítást hoz. Ezért szolgálnak neki, Isten-tiszteletben vannak. Ám ez a „velük lakik” már nem ugyanaz, mint amikor a szent sátorral vagy a templom szentélyével az Isten székelt a teremtettségben, sőt még annál is több, ahogyan Jézus által megjelent a történelemben. Mert vége a teremtettségnek is, az emberi történelemnek is. Az, hogy Isten velük lakik, már nem azt jelenti, hogy ő van váratlan helyen, hanem az emberek. A trónnál lett helyük.