(18) „Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.” (Zsid 2,5–18)

Senkit nem nyugtat meg az, amikor beteg, hogy orvosi diplomás emberrel találkozik. Az ad reménységet, ha olyan orvossal van dolga, aki köztudomásúan betegeket gyógyít. Az sem ad nyugalmat zaklatott helyzetben, ha valaki jogi diplomással találkozik ügyében, az ad bátorítást, ha tudjuk: gyakorlott, megfontolt, igazságkövető ügyvéd. Kísértéseink között élve Jézussal való személyes kapcsolatunk, folyamatos életegyeztetésünk meghatározó eligazítás. Ő az, aki maga is kísértést szenvedett. Tudja, miről van szó. Tudja, milyen üres gyomrot kenyérrel csillapítani, és azzal is tisztában volt: a kőből lett kenyerek nem éhséget csillapítanak, hanem hamis telítettséghez vezetnek. Azt is felismerte, hogy az érte gyarló emberi aggódásból féltő szeretetbe csomagolt tanítványi szavak – „Uram, ez nem történhet meg veled!” (Mt 16,22/b) – nem a világ megváltásához segítik őt. Legfeljebb mély érzésű, mégis botladozó és botlást előidéző szavak. Ugyanígy kereszten való kimondhatatlan szenvedése idején bizonyíthatta volna: Isten Fia vagyok, leszállok a keresztről. Azonban az Isten volta éppen abban állt, hogy kísértésnek minősítette a szenvedéstől való megszabadulást. Nem szállt le a keresztről, mert Isten Fia volt. Ő az, aki segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek. Ő csak megkísértetett.