(9b) „…íme, elhozom őket, hogy leboruljanak a te lábad előtt, és megtudják, hogy én szeretlek téged.” (Jel 3,7–13)

Filadelfia városát céllal nevezték el, céllal építették újjá. Az uralkodó hatalom számolt vele, és szerepet is osztott rá: Lídia és Frígia tartomány felé kellett sugároznia a görög kultúrát: az irodalmat, a hellenisztikus művészeteket. Olyan bázissá tették, amely értékrendet határoz meg, trendet állít be, birodalmi narratívát erősít. De Jézus is adott az ottani keresztyén közösségnek célt. Mégpedig olyat, amelyben ki sem kellett lépniük az ottani gyülekezetből, nem kellett missziós útra indulniuk, hozzájuk jönnek. Odavezet Isten olyanokat, akik egyelőre legalábbis nem az ő nyája. Jönnek. Talán vonzó a gyülekezet? És végül leborulnak. Annak, aki közel jön a közösséghez, nem marad kérdése arról, hogy itt Istennel áll szemben. Kérdés, vajon megtér-e, és csatlakozik-e. Nyitva marad, vajon szintén adatik-e nekik nyitott, életre, üdvösségre nyíló ajtó. Csodálkozzunk rá egy kicsit: szánták valamire a várost az emberek, és szánt Isten benne egy kicsi közösséget egészen másra. Aki kellően közel mert jönni, abban egyértelművé vált, kinek a célja teljesült. Vajon van-e olyan átadott életünk, hogy aki a közelünkbe jut, inkább Isten céljait lássa rajtunk, mint az emberekét? Felismerni-e rajtunk az ő szeretetét?