(15) „Vétkeztünk. Tégy velünk bármit...” (Bír 10)

Tólá és Jáír bíráról alig mond valamit a történelmi emlékezet (1–5). De nevük feljegyzése (vö. 3,1; 12,8–15) mutatja, a bírák tiszte folyamatos, Isten szabadítása mind a tizenkét törzsnek szól. E bírák általában gazdag, tekintélyes emberek (4), béke idején Isten törvényének ismerőiként és őreiként védték az ősi (jog)rendet. E jogrendet a nép bálványimádásával most újra megsérti, ezért Isten „kiszolgáltatja” őket az idegen hatalmaknak (6–9). És bár a nép Istenéhez kiált (10), a hűségében megalázott Úr múltbeli szabadításaira és népe hűtlenségeire utalva jelzi: a megsértett rend lehetetlenné teszi a vele való közösséget és akadálya a megtérésnek (11–14). Isten nem látszatbűnbánatra vár. Erre a népnek csak egyetlen válasza lehet: a tettekben megmutatkozó bűnbánat és a megújult élet. Töredelmes imában fordulnak Istenükhez, és letelepedésük óta talán először mondják ki: „Vétkeztünk. Tégy velünk bármit, ahogy jónak látod!” (15). De csak amikor az idegen isteneket is eltávolítják maguk közül, akkor halljuk, hogy az Úr „megelégelte” népe nyomorúságát (16). És bár előzőleg azt mondta: „többé nem szabadítalak meg titeket” (13), igazságánál most is nagyobb a szeretete. Mert a jog és a rend nemcsak az ész, hanem a szív dolga is.