(14) „…ha bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket.” (1Jn 5,13–17)

„…nekem a kérés / nagy szégyen, / adjon úgyis, ha / nem kérem” (Nagy László); „Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram” (Zsolt 139,4). Mély bizalom kell ahhoz, hogy valaki így tudjon imádkozni. Tudni, hogy az Úr nemcsak a gondolataimat ismeri és tartja számon, hanem a bűnömmel együtt engem is. Elfogadni, hogy miközben Isten minden imát meghallgat, mégsem mindent teljesít. Jézus így szól: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” (Mt 26,39); „…a mi üdvözítő Istenünk […] azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön…” (1Tim 2,3–4) Ezért az akaratért nem volt „lehetséges”, hogy Jézus leszálljon a keresztről. Az Úr közeli visszajövetelének várása a gyülekezetekben a másokért való közbenjárást is sürgetővé tette. A meggyengült hitűek életéért való könyörgést lélekmentő szolgálatként bízza János a hívőkre. Olyanokról is beszél, akik végleg „kiszálltak”, ami menthetetlen, „halálos bűn”. „Ez nem pillanatnyi bűn, hanem a léleknek olyan állapota, amelyben a hit és a szeretet […] az egész isteni élet kialudt, amikor tudatosan és készakarva a halált ragadja meg az ember a bűn iránti szeretetből […] Ez a kegyelem tudatos elvetése.” (Bengel) Uram, irgalmazz!