(15) „A nép bánkódott Benjámin miatt, mivel az Úr ilyen rést ütött Izráel törzsein.” (Bír 21)

Isten népe tragikus félreértésbe jutott, már megint, sokadszorra is. Bánkódnak, siránkoznak, ami nem lenne baj. A probléma az, hogy keservük nem bűnbánat, hanem egyfajta Isten-vád: miért pusztított el annyi embert az Úr Izráelből? Aki figyelmesen olvasta a megelőző, huszadik fejezetet, pontosan tudja: polgárháborút folytatott a nép, de talán még helyesebb ezt testvérháborúnak nevezni. Egymás ellen fordultak, szabályos hadjáratot viseltek. Ebben vagyunk nagyok mi is. Cselekszünk, hebehurgyán, kapkodva, döntünk Isten akaratát meg nem tudakolva, máskor azt semmibe véve – aztán kesergünk, és mellünket verve kérdezzük: miért? Miért nem sikerül semmi, miért fut zátonyra az életem, miért nem boldogulok a gyerekemmel, miért lett kudarc minden, amibe fogtam? Miért, miért, miért? A válasz, jobb esetben, halk és szelíd hangként szólal meg: azért, mert nem kerestél engem. Nehéz ezt megérteni, és még nehezebb együtt élni Isten Igéjének vádló igazságával. Felemelő, felszabadító és boldogságot hozó viszont bevallani mulasztásainkat és elkezdeni követni Isten hívó szavát. Akarjuk meghallani Urunk megszólítását, engedjük be életünkbe őt; számoljunk le az önfejűségünkkel! Jobb lesz vele.