(3) „...szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben...” (2Tim 1,1–7)

A pásztori levelek nagy ajándéka, hogy közelről láthatunk rá arra a személyes és mély kapcsolatra, amely összefűzi Pál sorsát Timóteus vagy Titusz életével. Őszinte, szeretettel áthatott sorok ezek, olyan személyes részletek, amelyekre példaként tekinthetünk. Mint itt is: Pálnak fontos Timóteus, és ez megjelenik abban, ahogyan imádkozik érte. Szüntelenül, éjjel és nappal. Mit jelent ez? Nem azt, hogy csak a fiatal szolgatárssal foglalkozik, nem megkötözi ez a kapcsolat. Éppen ellenkezőleg, az imádság szabadságát láthatjuk itt is. Pálnak lényeges, hogy Timóteus élete rendben legyen, épp ezért bármikor, amikor eszébe jut, szabad rá, hogy imádkozzon érte. Bármikor imádkozik, szabad rá, hogy abba beemelje a tőle távol lévő fiatal szolgatársat. Nincs korlát, nincs, ami a személyes viszonyt gyengíthetné. Imádság és kapcsolat összetartozik, együtt mélyül. Megszívlelendő figyelmeztetés ez nekünk az imádság évében. Például a vezetőkhöz fűződő kapcsolatunk mennyire csapódik le a könyörgéseinkben? Tudunk-e tartósan, újra és újra, folyamatosan imádkozni azokért, akikhez kötődünk? Természetes-e az nekünk, hogy a csendességünkben „bérelt helyet” kapnak a hozzánk közel állók? Különösen igaz ez akkor, ha a másik nincs a közelünkben, ha nagy távolság válasz el tőle, mint Pál és Timóteus esetében. A fohászkodás egymásért földrésznyi távolságokat köt össze, hisz az az Isten, aki elé odavisszük a másikat, ugyanolyan elérhető mindannyiunknak.