(14) „A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette…” (Préd 7)

A prédikátor válaszol saját kérdésére: „Ki tudja, mi jó az embernek az életben?” (6,12) Lehangolók, sőt képtelenségnek tűnnek a bölcsességmondások, pedig halálos komolyak. A halál valósága, a gyász jobban elgondolkodtatja az embert, mint a víg lakoma. De nem a halálkultuszt hirdeti, hiszen az élet élvezetét is hangsúlyozza (1–7). Nem okos dolog visszasírni a múltat (10). Elmélkedése csúcspontja az, amire előzőleg is eljutott már: „Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni” (1,15). Isten az alkotója mindennek, „ki tudná kiegyenesíteni, amit ő görbévé tett?” (13). Ő ad mindent, az ember viszont nem mindent tud megváltoztatni. Próbálja, de bármilyen bámulatosan fejlődik is a tudományunk és technikánk, sok minden nincs a hatalmunkban. Képességünk és eszközeink által már feszegetjük teremtmény voltunk határait (mesterséges intelligencia). De Isten tartja hatalmában az életet, nem tudjuk kifürkészni vagy kiszámítani akaratát, ezért jobb elfogadni a jót, a rosszat is (14). Nem keserű beletörődés ez, hanem belátás és Istenre hagyatkozás. Nem elvárásaink szerint alakul a jók és a bűnösök sorsa. A bölcselkedést sem jó túlzásba vinni, de „az istenfélő minden bajból kikerül” (18).