(1) „…törvényt hirdet a népeknek.” (Ézs 42)

A próféta ebben a mondatban foglalja össze Isten népe küldetését. Pontosabb értelme ez: kiviszi (!) Isten jogrendjét a népek közé. Szóhasználatában itt a pogány népekről van szó. Azokról, akik nem részesei az Ábrahám és leszármazottjai számára adott ígéreteknek (1Móz 12,2–3). Isten, íme, mégis számít a periférián lévőkre is, a „szigetekre” (Ézs 49,1), akiket Ábrahám későbbi utódai nem tekintettek az isteni ígéretek várományosainak. Ám itt a próféta szerint az Úr őket is be akarja vonni szövetségi rendjébe. Hozzájuk vigyék ki az Úr jogrendjét azok, akik ezt már megismerték. Képviseljék azt, ami az Istennel való szövetségből az emberre hárul. Isten népének missziós szolgálata „kivinni”, azaz mindenki számára ismertté tenni azokat az életszabályokat, amelyek a vele való kapcsolatból fakadnak. Kálvin ezzel összefüggésben azt írja, Isten jogrendjének nemcsak Júdában kell érvényesülnie, „hanem mindenütt a földön…, egy egészen új és hallatlan ígéretként. Hiszen Isten kizárólag Júdában volt ismert, a pogányok pedig minden kegyelem kilátásából ki voltak zárva. Ezért van nagy szükség ezekre a fényes bizonyságtételekre…” Jézus a keresztség elrendelésekor hagyta meg: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…” (Mt 28,19).