(2) „…ezek meghívták a népet isteneik áldozati lakomáira.” (4Móz 25)

Tanulság: nem kell minden meghívásnak eleget tenni! A dicsőséges távlatokból borzalmas bűn lök vissza a valóságba. A midjániak bálványáldozati kultusza végzetes kísértésnek bizonyult az izráelieknek, mivel ezek szexuális orgiákkal egybekötött, vidám lakomák voltak. A móábi és midjáni nők csábították a férfiakat, és ők „imádták” a pogány bálványokat, a termékenység isteneit. Lehet, hogy Bálám, visszaesve pogány varázsló mivoltába, maga volt a tanácsadója ennek a csapdának? És így mégis megátkozta őket (Júd 11)? Különben miért végezték ki őt is a midjániak elleni bosszúhadjáratban (31,8)? Átok lett ez Isten népén, amely megmutatkozott későbbi viszályokban is (Bír 6–8). Az Úr haragja felszólította Mózest és a véneket, hogy tisztítsák meg soraikat, büntessék meg azokat, akik részt vettek a bűnben. A nép sír. Áron unokája, Eleázár fia, Fineás pedig cselekszik. Megöli Simeon törzséből azt a főembert, aki megvetve a bűnbánatot, következésképpen Isten haragját is, a táborban, nyíltan a sátrába viszi (házasságot kötni?) a midjáni király lányát. Fineás őt is megöli, s ezzel megszűnik a csapás a népen. Fineás „engesztelést végzett Izráel fiaiért”, ez volt akkor az érdem a későbbi főpapi méltóságra.