(21) „…szelíden fogadjátok a belétek oltott Igét…” (Jak 1,19–27)

Megszoktuk, hogy a hitünket szent érzületnek tekintsük, a kegyességet pedig érzületeink kinyilvánításának vegyük. Van ennek alapja valóban. Ám ha csak érzület a hit, akkor a hitpróba már-már gyanúsítással ér fel, illetéktelen támadásnak fogjuk fel, amely miatt könnyen fel is lobbanunk (haragra gyúlunk), s akár Istent is számonkérjük miatta (ld. 13.). A készséges engedelmesség elejét veszi az elhamarkodott, harsány ítélkezésnek, mert ez utóbbi nem juttatja célba az isteni igazságosságot. Megtérés nélkül csak haragot gyűjtünk a harag napjára (Róm 2,5). Csak az engedelmesség kősziklájára épített háza, a meghallott és megcselekedett Ige ment meg a nagy életviharokban (Mt 7). A szabadság tökéletes törvénye pedig megmutatja, hogy mi a szeplőtlen istentisztelet. A hangzatos szavakban kinyilvánított vallásosság önbecsapás. A törvény tükre azonban nemcsak leleplezi hamis kegyességünket, hanem az igazi kegyességet is bemutatja. Isten azok ügyét bízza ránk, akik nem tudják a maguk igazságát érvényre juttatni (özvegyek, árvák). Nem beszédben áll az Isten országa (1Kor 4,20). Csak akkor nem züllik szószátyárkodássá a hited, ha szót emelsz a némák ügyében (is).