(15–16) „Tudod, hogy az Ázsiában levők mind elfordultak tőlem [...]. Az Úr legyen könyörületes Onésziforosz háza népe iránt, mert [...] nem szégyellte bilincseimet...” (2Tim 1,15–18)

Hogy kikről van szó, nem tudjuk pontosan, de mindegy is, hiszen kétféle viszonyulást mutat be az Ige. Pál apostolt börtönbe vetették, és ez a rabság vízválasztó abban, ki marad vele. Most mutatkozik meg igazán, ki szereti valóban. Amikor minden rendben volt, Pál járta a birodalmat, gyülekezeteket alapított, sokan csatlakoztak hozzá. Most ez megváltozik: aki érdekből állt mellette, ellép mellőle, hisz emberileg nézve ez kudarc, nincs miért maradni. Van, aki azért morzsolódik le, mert ide már nem képes követni őt. És van, aki marad, kitart, ott van, akinek nem szégyen a bilincs. Vizsgáljuk meg az emberekhez való viszonyulásunkat, azt, mi tart meg bennünket a másik mellett! Kitartunk akkor is, ha szünetelnek a sikerek, ha megváltozik a széljárás? Mi próbálja meg a leginkább a hűségünket? Mi az, amiben nem már tudjuk követni a lelki testvért? Bátran kinyilvánítjuk-e szeretetünket akkor is, ha a másikat meghurcolják, besárazzák? Nem küzdünk mindennap ilyen kérdésekkel, igaz, de késznek kell lennünk rá: megmaradni a mellett az ember mellett, akinek rossz irányba fordul az élete amiatt, mert kitart az Úr ügyében.