(24) „A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust.” (Ef 6,21–24)

A levél kezdő gondolataival összhangban zárja sorait Pál. Ajkán a köszöntés nem csupán jókívánság, hanem erőt közlő szó. Mert imádság is egyben azért, hogy Isten jóakarata váljék valóra az olvasókban, és azért is, mert Isten az emberi szót választotta ki cselekvésének eszközévé az egyházban. Ahhoz, hogy a köszöntés a Szentléleknek mintegy csatornájává váljék, a köszöntő hite és a fogadó fél „el nem múló szeretete” szükséges a mi Urunk, Jézus Krisztus iránt. Kálvin ezt a kifejezést így fordítja: „őszinte, nem korrupt, nem képmutató” szeretet. Pál olyan emberekre utal, akiknek tiszta a szívük, nem megosztott, nem megalkuvó, szabad minden képmutatástól és hűtlenségtől. Az Atya jelenlétének világosságát egyetlen úton élvezhetjük: ha őszintén szeretjük egyszülött Fiát, akiben az ő szeretete irántunk bizonyosságot nyert. Ne legyen képmutatás a hitünk, vallásunk gyakorlásában azáltal, hogy kevés figyelmet fordítunk Krisztusra, és azáltal sem, hogy színlelt alázattal és imádattal valljuk nevét. Bárcsak ne ismernénk olyan sok olyan példát, amely igazolja Pál intését! Szükséges szeretnünk a mi Urunkat, Jézus Krisztust, jobban, mint valaha.