(2a) „Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak…” (Jel 3,1–6)

Ma, amikor beülünk a templomban a padba, tegyük fel maguknak a nehéz kérdést: ha máról holnapra megszűnne a gyülekezetünk, hiányozna? Nem a tagoknak. A településnek. Lenne, aki utánakérdez, reklamáló levelet ír, utcára vonul érte, gyászol? A szárdiszi gyülekezetet nem vette célba látványos módon a Sátán. Működik ott a közösség, csak épp nem sok vizet zavar. Az egész várost is jellemzi az elbizakodottság (többször el is foglalták önhittsége miatt), és úgy tűnik, a gyülekezet is „a mi jól vagyunk” hamis biztonságával nyugtatta magát. Az életjel ellentéte, a halott állapot jele, ha egy közösség nem hat. Valószínűleg a saját tagságával, a saját fenntartásával van elfoglalva, ezért nem ér rá a környezetére, a szolgálatra. Mennyire tölti be így a küldetését? Jézus, bár szembesíti őket az igaz diagnózissal, még nem veti el őket, inkább a lehetőségre hívja fel a figyelmet: ébredni és ébreszteni kell! Egy gyapjúkészítéséről híres városnak hirdeti meg a tőle kapható fehér ruha lehetőségét. Micsoda fricska! De ez a legmélyebb kérdés: akarják-e, ami csak tőle kapható, vagy megelégszenek azzal, amit maguk tudnak készíteni? Akarnak-e hatni is, nem csak lenni?