(4) „…az aratók panasza eljutott a Seregek Urának a fülébe.” (Jak 5,1–6)

A 4. rész utolsó versét is ide kell olvasni: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” De immár nemcsak mulasztásokról szól, hanem bemutatja a végeredményt. Egyfelől semmi nem marad meg abból, amiért éltek; másfelől egész életüket a bekövetkező nyomorúságra vesztegették. Nem osztályharcos ítélkezés ez, nem is a kisgömböc tanmeséje, hiszen a gazdagoknak már a levél elején is (1,10), és az előző szakaszban is felajánlotta az alázatot (4,10), aztán óvta őket az önáltatástól, a halott hit illúziójától (2,26), és töredelmes istenkeresésre hívta őket (4,8). Most újra tudtukra adja, hogy el fognak veszíteni mindent: „Gazdagságotok megrothadt…” (2). Másrészt szembesíti őket azzal, hogy korrupt módon halmozták vagyonukat, a kisemmizett aratómunkások panasza Isten fülébe jutott (4). Végül ítéletet hirdet fölöttük: a szerzésvágyuk olyan erős, hogy akár koncepciós per árán is félreállítják a jogos tulajdonost, ahogyan tette egykor Aháb király Nábóttal, aki igaz emberként ragaszkodott ősei örökségéhez, a király azonban hamis váddal, csalárd ítélettel megölette, hogy szőlőskertjét megszerezhesse (1Kir 21). Ellenben mi, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel!