(6) „Hova ment szerelmesed, asszonyok szépe? Merre indult szerelmesed? Hadd keressük veled együtt!” (Énekek 6)

A háremhölgyeket halljuk, akik korábban gúnnyal, értetlenséggel viszonyultak Szulamithoz és az ő vágyához, meg szerelméhez. Most úgy tűnik, mintha a sok beszéd, látomás és a pásztor számos dicsérete révén meggyőzte volna őket Szulamit a maga szerelmének helyességéről. Nyitottnak mutatkoznak vele együtt keresni. Akiknek eddig teljesen megfelelt a maguk érdekerotikája szerelem helyett, most úgy tűnik, valami tiszteletet éreznek az eddig hibásnak, butának tartott vágyódás iránt. Ez kezdő lépés lehet afelé, hogy maguk se érezzék magukat oly kényelmesen a hárem viszonyai között. Vajon ahogyan a mi életünkön megmutatkozik a vágy Isten iránt, és az, ahogyan mi róla beszélünk, megnyit-e másokat is arra a gondolatra, hogy talán több a világ annál, mint amilyen életet most élek? Vajon kimozdít-e az érdekkényelemből, a fogyasztásból, a külsődleges és felszínes életből? Énekeljük, hogy „Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik…”. De rajtunk látszik-e a szomj? Látszik-e, hogy vágyjuk és várjuk az ígéretek beteljesedését, az Isten eljövetelét és igazságának érvényre jutását? Ez lehetne ugyanis mások meghívója ahhoz, akinek az országa és uralma után mi már vágyakozunk.