(10) „Mily szép a szerelmed, húgom, menyasszonyom!” (Énekek 4,1–5,1)

Míg a király barátnőmnek, szeretőmnek szólítja Szulamitot, addig a pásztor mátkámnak, menyasszonyomnak. A király hatalmi szóval próbálja ott tartani, rávenni, hogy a háremhölgyekkel együtt kezdje el élvezni a királyi udvar nyújtotta gazdagságot, fényűzést és örömöket. Nem érdekli, Szulamit mit akar. Ő pedig a 6. versben bejelenti: elmegy, hiszen lélekben úgy sincs itt, a király mintha meg sem hallaná, dicséri őt tovább. Keveset szól belső értékeiről, de vonakodása és másfelé irányuló igaz vágya talán még vonzóbbá teszi a király számára. Mindeközben aki mátkájának szólítja, a pásztor, veszedelmet vállal a közeledésében, a keresésében, az érte jövetelben. Az egyetlen, aki a beteljesülés árát hajlandó megfizetni, aki elkötelezi magát, aki áldozatot hoz, az az ismeretlen pásztorfiú, aki Szulamit lelkét kitölti. Annyi minden csábítja a ma emberét: olyan széles az ezoterikus, világnézeti és gondolat piac! De melyik módszer, melyik izmus, melyik párt, melyik irányzat az, amelyik vállal értünk veszélyt, elköteleződést, áldozatot, és nem csak tőlünk vár, és nem csak prostituálni, áruba bocsátani akar? Érdemes, de nehéz mátkának maradni egy barátnőkkel teli világban!