(8) „…Isten szeretet.” (1Jn 4,7–10)

Jánosnál az Isten Lélek, világosság, és mindennek a csúcsaként: „az Isten szeretet”! Az itt kezdődő szakasz olyan himnusz, amelyben a vezérszólamot a szeretet (agapé) viszi. Ez nem valami belőlünk fakadó szubjektív érzés, még csak nem is a mindent elnéző „jóisten” jóindulata! Olyan Istenről beszél itt, aki a gyűlölettől lihegő, halálba rohanó világba „egyszülött Fiát küldte […], hogy éljünk őáltala”. Olyan érték ez, amely hozzá köt bennünket, életet lehet rá építeni, és okot ad Jánosnak a buzdításra: „Szeretteim, szeressük egymást…” Ha Isten nem szeretett volna – halálosan ¬– előbb minket, nem tudnánk mi sem őt, sem egymást szeretni. Én nem birtokolhatom őt, de engedhetem, hogy ez a kijelentés – „Isten szeretet” – testestől-lelkestől birtokba vegye az életemet! „Istent igaz ismerettel szeressük […] Istent ismerni annyi, mint hinni benne, félni őt, és elkerülni a bűnt, amelyet ő hevesen utál, de mindezt úgy, hogy ne ess kétségbe. Ha a törvény lesújt rád, ne ess kétségbe, Isten figyel rád. […] …neked kell figyelned őrá, mégpedig a kegyelmére.” (Luther) (Erosz: szenvedély; szeretlek, mert kívánlak. Filosz: hajlam, vonzalom, gondoskodó szeretet. Agapé: Isten belső magatartása, amelyben mást maga elé helyez.)