(14) „A mandragórák illatoznak, ajtónk előtt ott a sok édes gyümölcs, van friss, van aszalt is: szerelmesem, neked tartogattam!” (Énekek 7)

A lakodalomra feldíszített házzal, a termékenység ezer szimbólumával találkozunk, amelyet Szulamit a vőlegénynek tartogatott. Dicsérhették a háremhölgyek, magasztalhatta a király, lehetett volna korábban ezer előnye a szépségéből és jó tulajdonságaiból, mégis ez, ha úgy tetszik, exkluzív tartalom, csak a vőlegényre várt, és csak neki jár. Az itt szereplő tartogatni szó rejtegetést, eltakarást is jelent. Mai nagyon kitárulkozó világunkban, amikor annyiszor a látszatnak élünk, és külön online megjeleníthető személyiségen dolgozunk, kérdés, mi marad meg csak a beavatottaknak. Akár a társunknak, akár Istennek. Van-e olyan zuga az életnek, amely csak az övék? Amely nem kifelé üzenet, hanem befelé zálog? Nemcsak erotikus helyzetben, de a bizalmi szintet is jelezve hívjuk így: intimitás. Marad-e még mit adnunk egymásnak, a legfontosabb kapcsolatainknak, amikor a munka, és életünk minden más szála már lehántotta rólunk a magáét? Marad-e titok? Nem a terhelő szégyenteli, hanem a kapcsolatokat összekötő? Hát persze, hogy az erotika vagy a törvényáthágás izgalmai kellenek pótcselekvésként akkor, ha nincs meg a belső, a csak kettőnknek szóló titok!