(2) „Ha egy férfi vagy nő különleges fogadalmat tesz, názírfogadalmat, vagyis az Úrnak szenteli magát…” (4Móz 6,1–21)

Az előző fejezet a bűn szigorú büntetését, sőt kiirtását célozta, hogy Isten népe még a vétkezés gondolatától is irtózzon. Ez a rész pedig azokról szól, akik nem elégszenek meg azzal, hogy szabálykövetők, és áldoznak Istennek, hanem önmagukat akarták egészen átadni, odaszentelni az Úrnak. Három kötelezettséget vállaltak magukra: hajukat (az erő és hatalom jelképét) nem vágatják le, alkoholt nem fogyasztanak (szőlőt sem), halottat nem érintenek, közvetlen hozzátartozót sem (mint a főpapok, ld. 3Móz 21,11). Ha ez mégis, véletlenül megtörténik, vétekáldozatot kell bemutatniuk amiatt, hogy tisztátalanná váltak akaratlanul, és újból kell kezdeniük a názírfogadalom teljesítését (9–12). Ilyet általában hálából tettek a gyógyulásért vagy gyermek születéséért. Lehetett valaki názír bizonyos időre, egy hónapig, egy évig, és ritkán egész életére, mint Sámson (Bír 13,4–5) vagy Sámuel (1Sám 1,11). Ha letelt a fogadalom ideje, égőáldozatot, vétek-, béke- és ételáldozatot kellett bemutatni, majd az oltáron elégetni jelképesen a levágott hajat.