(4) „…az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Jn 5,1–5)

A templomban kell hinni, nem a világban! – halljuk régóta. Azt tartja sok hívő is, hogy amint földi kérdésekről van szó, nem hit, hanem talpraesettség, ész, pénz, de legfőképpen összeköttetés kell. Ne engedjük becsapni és elszigetelni magunkat! A hitnek igenis van köze a világhoz, mindahhoz, amiben az ember él, mozog, aminek örül, és ami gyötri. János azonban nem akármire gondol, hanem azt mondja: a mi hitünk győzi le a világot. És „Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” (5) Nem általában hiszünk, hanem Jézusban, nemcsak a létében, hanem a jelenlétében is hiszünk. Isten Jézusban szereti a világot, nemcsak ünnepen, hanem hétköznapokon is. Jézus az Atya földre nyújtott segítő keze, általa megkeresi és megtartja azt, ami elveszett. Benne nemcsak magára vette nyomorúságainkat, hordozta betegségeinket, hanem az ő „sebei árán gyógyultunk meg”. Ő emberi ügyünket a sajátjává tette, és mindenben győzött! Az a mi hitünk, hogy bár belénk mar a gonosz, sajog a seb, de nem pusztíthat el, mert legyőzetett! „Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (1Kor 15,55) Ne a veszedelmekre nézz, hanem Jézusra!