(12) „Mert Isten Igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál…” (Zsid 4,12–13)

Isten szava és annak természete áll előttünk. Igének mondjuk, és hatását, erejét tekintve ellenállhatatlanul érvényesül. Isten kijelentésének természete az, hogy élő. Vagyis nem alkalmilag használható és félretehető, nélkülözhető dolog. Az a tény, hogy élő azt jelenti, számolni kell vele és számítani lehet rá. Nem tárgyiasult vallási eszköz, hanem Isten állandósult tényezője. Él. Isten szavának a természete az, hogy élet van benne, és ebből fakad a második meghatározása: ható. Vagyis következménnyel jár. Nyomot hagy maga után a szó legnemesebb értelmében. A világteremtés hatalmas nyoma annak, amikor csak annyit mondott, hogy legyen – és lett. Megszólította az övéit, s a megszólítottság útján lettek az övéivé a legnagyobb tudatossággal. Szólt az utolsó időkben – ahogyan ez a levél kezdődik –, mégpedig a legtökéletesebben Fia, Jézus Krisztus által. Krisztus a testté lett Ige. Élő és ható. Halálon átment, feltámadt, és örökké él. Hatása elháríthatatlan volt: beszédben, csodatételeiben és kereszten elvégzett, nekünk bűnbocsánatot szerző áldozatában. Isten Igéje az egyetlen esélyünk arra, hogy visszataláljunk őhozzá. Ma is ugyanaz a tulajdonsága, meghatározhatósága: élő és ható, mindeneket meghatározó.