(4) „Miben bízol?” (Ézs 36)

Ez mindig fontos kérdés. Szanhérib asszír király körülvette Jeruzsálemet. Kerülni akarván a vérontást, elküldte főemberét (Rabsaké nem személynevet, hanem tisztséget – főpohárnokot – jelent. Nem mindig a szó szerinti tisztséget kell érteni rajta, hanem tekintélyes rangot. Károli Gáspár személynévként közli). Az asszír küldött lélektani hadviselést folytatott. Ne bízz Egyiptomban, mert törött nádszál! A belé vetett bizalom károdra lesz. Ma így mondanánk: ne higgy a környezetedben. Majd azzal érvelt, hogy Júda királya önmagában se bízzon. Rendelkezésére bocsát Ezékiásnak kétezer lovat, ha tud harcosokat adni hozzájuk. De nincs! Akik vannak, azok sem tudják megülni a lovakat. Ne higgy hát önmagadban sem! Végül azzal szembesítette Júda királyát, hogy az Úrban se bízzon. A többi leigázott népet sem tudták megvédeni az isteneik. Júdát sem lesz képes megtartani az Úr. Az asszír főember el akarta érni, hogy lássák be, nincs más megoldás, csak a város feladása. Napi győzelmeink nem mindig a környezetünk vagy önmagunk erejében vannak, hanem abban, hogy az ő kegyelme elletétes hangok dacára „elég” (2Kor 12,9). Isten nagyobb minden elbizonytalanító erőnél.