(2) „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok.” (3Móz 19)

Ebben a fejezetben a Tízparancsolat Igéi ismétlődnek meg más szavakkal, Isten népének szent voltát hangoztatják, és azt szolgálják. Megismétli egy korábbi, egészségügyi rendelkezését az áldozati hússal kapcsolatban (5–8). A további kiegészítések a szent népnek a gyöngék, szegények iránti kötelezettségét kötik a lelkünkre. Az aratás, a szüret maradékát hagyják a szegényeknek, jövevényeknek. Ez utóbbiak az Izráelbe vetődött emberek voltak, nem teljes jogú állampolgárok. Oltalmat kaptak, de gyakran megélhetési gondjokkal küszködtek. Külön figyelmeztet, hogy nem szabad visszaélni kiszolgáltatott helyzetükkel (33–34). Ehhez járul még, hogy a bért ki kell adni részükre, a testi fogyatkozással élő embert nem szabad gúnyolni (13–14). Érdekes, amit az ítélkezésről mond: az igazságtól nem szabad eltérni sem a hatalmasok javára, de – esetleges szánalomból – a szegények érdekében sem (15). A gyűlölet hiánya együtt jár azzal, hogy ha kell, figyelmezteti embertársát, ne maradjon vétkében. Az egésznek az alapja a Jézus által is idézett mondás: szeresd felebarátodat, mint magadat. Ezt egészíti ki még sok emberséges rendelkezés a kiszolgáltatott helyzetű nőtől (20–22) az öregek tiszteletéig (32). Amint látjuk, Isten szent népe körében magas fokon kell állnia a szociális érzékenységnek, amit az Ige így mond: a szeretetnek.