(22) „Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus?” (1Jn 2,18–25)

Apró, hétköznapi nézeteltérések nagyon meg tudják keseríteni az életünket. Más megoldásokra esküszünk, ráadásul erősen hatnak ránk a különböző véleményvezérek írásai is. Nem könnyű ezt elfogadásban, szeretetben, békességet keresve jól kezelni. János szerint azonban a drámai szakadást nem csupán ezek, hanem az élet alapjainak a megkérdőjelezése, tagadása és megváltoztatása jelentik. A gyülekezet viszonyítási, igazodási alapja nem eszme vagy törvényszerűség, hanem személy, Jézus, akiben a teremtő Isten Krisztussá (felkent szabadító) lett értünk. „…halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.” (Róm 4,25) Ezért éberségre hív: vigyázzatok, ne engedjétek magatokat megtéveszteni azoktól, akik Jézus helyébe akarnak lépni (anti = helyette, ellene; krisztusok, tévtanítók = a Jézus-ellenes erők összefoglaló megnevezése). Ők azok, akik a rosszat jónak, a jót rossznak, a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek mondják (Ézs 5,20). Ellent is fogtok tudni állni a Krisztust tagadó hazugságoknak, mert nektek „kenetetek” (helyes kritikai mértéketek) van a Szentlélek által, aki mindenkor kész megerősíteni Jézushoz igazodó életeteket.