(1) „Miért boldogulnak mind, akik csalárdul élnek?” (Jer 12)

Szomorú tapasztalatot szólaltat meg a bűnösök sikere miatt panaszkodó Jeremiás. Az Istenhez ragaszkodó emberek sorsában volt kénytelen osztozni ő is, aki ellen még saját rokonai is szervezkedtek (11,18–21). A prófétákat bizony üldözik, ahogy István vértanú rámutatott, ez nem kivétel, hanem fő szabály (ApCsel 7,52). Jézus a hegyi beszédben örömre inti az üldözötteket, sőt azoknak, akikről mindenféle hazugságot terjesztenek, bőséges jutalmat ígér, „hiszen így üldözték a prófétákat is” (Mt 5,11–12). Ez a helyzet egyrészt felemelő, másrészt tragikus. Felemelő, mivel az üldözöttek és megrágalmazottak soha nincsenek teljesen egyedül. Elfordulnak tőlük az emberek, igen, összesúgnak a hátuk mögött, és a róluk szóló suttogó propaganda már akkor kíséri őket, amikor hivatalosan a vád még meg sem fogalmazódott. Ők, ha kitartanak, nem állnak egyedül: más üldözöttek és más megrágalmazottak, más tönkretett emberek sora áll mögöttük; tehát jó társaságban, a méltók közt kapnak helyet. A tragédia az, hogy ezen a téren sem tanulunk semmit. Mocskolódik, vádol, rágalmaz, pletykál, ha kell, bizonyítékot hamisít az ember ellenfelei ellen. Istenünk azt mondja: hagyjátok ezt abba. Nincs erre szükség.