(17) „A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek...” (1Tim 5,17–20)

Van, akit ki lehet és ki kell emelni, fontos figyelmeztetés ez nekünk, különösen is a vezetőknek. Az alázat és a hitből fakadó szerénység nem egyenlő azzal, hogy nem jelezzük vissza, nem mutatunk rá, ha valaki jó, hűséges. Mennyire kijózanító mindaz, amit a Szentlélek Pálon keresztül kimunkált, amit továbbad – nekünk is! Ha valaki a gyülekezetedben, az egyházadban, a szolgálócsoportban, amelynek tagja vagy, jól végzi a vállalt feladatokat, ha tetten érhető benne az Isten iránti szeretet és hűség, ha látszanak a gyümölcsei, ne késlekedj! Menj oda hozzá, és köszönd meg, ha lehet, oszd meg másokkal is! Adj visszajelzést! Ha pedig lehetőség van rá, akár valamilyen jutalmat is. Ne legyünk álszentek, álszemérmesek, megerősítő tud lenni az árral szemben végzett, áldozatokkal járó szolgálatban a kézzelfogható és értékes bizonyítéka a megbecsülésnek! Olyan sokan égnek ki, fáradnak meg, rendülnek meg a szolgálatban, mert nem kapnak semmiféle köszönetet! Tegyünk ez ellen – akár úgy is, ahogyan az apostol írja.