(42–43) „Ahogyan elhoztam erre a népre mindezt a nagy rosszat, ugyanúgy elhozom rájuk mindazt a jót is, amelyet most ígérek nekik. Mert fognak még szántóföldet venni ebben az országban…” (Jer 32)

Jeruzsálemben ostromállapot van. Közeledik a „világvége”, az „ostromsáncok már elérték a várost, elfoglalására készen” (24), mindenkin a kétségbeesés lesz úrrá, és ekkor parancsolja meg IstenJeremiásnak egy nagyon földhözragadt, világias tett véghezvitelét: vegye meg egy rokona szántóföldjét. Jeremiás maga sem érti, hogyan lehet ilyen kritikus időszakban ezzel a mellékesnek tűnő üggyel foglalkoznia, de engedelmeskedik. Az adásvételnek nagy nyilvánosságot is kell kapnia (9–14), mert ez a tett jövőbe mutató. Isten ezáltal szemlélteti, hogy a város és a templom bukása kemény ítélet, de nem a vég: az élet megy tovább. A profán adásvételi ügylet, az Úr akaratának ebben a hétköznapi ügyben való engedelmesség válik a kegyelem, a jövőben kibontakozó új szövetség kiábrázolójává: „…fognak még szántóföldet venni ebben az országban” (43).