(14) „De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad...” (2Tim 3,10–17)

Pál és Timóteus egy lánc két szeme, nem csak egymáshoz kapcsolódnak, hiszen Pál is átvette valakitől azt, amit hisz, amit tanít, és fiatal társától is átveszik majd az evangélium üzenetét és szolgálatát. Persze mindez úgy történik és lesz eleven, hogy közben Pál is, Timóteus is folyamatos kapcsolatban áll az Istennel. Amit itt látunk, az a valódi és egyedül gyümölcsöző hagyomány és az élő Ige közös hatása. Nem kell a hagyomány szótól félni, még akkor sem, ha sokszor félreértelmezte és félreértette az egyház. Előfordult, hogy istenítettük, van, hogy bálvánnyá lesz, vagy tagadjuk, netán takarózunk vele, hogy ne kelljen mozdulni. Mai igénk rámutat a valódi hagyományra, a megelevenítő életpéldákra, az élő hitű generációk összekapcsolódásának erejére. Timóteus beleállt abba a szolgálatba, amelyet Pál végez, hasonló feladatokkal, megél ugyanolyan csodákat, de ugyanúgy része van megpróbáltatásokban is. Közben nemcsak gyorsan kopó tanácsokat kapott, vallásos közhelyeket, hanem fedezetként Pál életét. Átvette az Igét, a tanítást, de mintát is kapott a hiteles életre, amely segíti a lényeg továbbadását. Keretet kapott, amelyet tovább formálhat a Szentlélek, hogy erős és valós segítség maradjon. Baj, ha a hagyomány beszorítja, és nem segíti az Ige hirdetését. Öröm viszont az előző generációk kegyességéből meríteni és tanulni – és közben felelősségünk készülni a továbbadásra, formálni az életünkkel, a példánkkal, a hitelességünkkel, hogy az evangélium minden korban megszólalhasson.