(16) „Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid.” (Ézs 49)

Mennyire erős kép a tenyérbe vésés! Ezzel veszi fel a vitát Isten a népnek azzal a panaszával, hogy elfeledkezett volna róluk. Ha valami vésve, metszve, gravírozva van, nem mosódik csak úgy le. Különösen nem olyan sokat használt testrészen, mint az ember tenyere. Az folyton szem előtt van. Ézsaiás szavain át olyan megszabadítás rajzolódik ki, amely nem minimalista túlélés csupán. Olyan helyreállítás, mely egyrészt Isten jelenlétével és folyamatos aktív segítésével megy végbe, másrészt amelynek végén emberi elmét meghaladó módon virágzó lesz az élet. Még olyan fiak is előkerülnek, akikről nem is tudtak… Nem kis meglepetés ebből a vesztes helyzetből a nem várt gyarapodás. Ez már túlmutat Izráelen. Népek világosságává teszlek – mondja az Úr –, hogy eljusson szabadításom a föld határáig. – Már látszik, hogy a kiválasztott nép csak első zsengéje annak a nagyszabású tervnek, amelyet Isten az övéiért végbevisz. A tenyérbe vésés képe nekünk már többet mond, mint az akkori embernek. Mert a szemünk előtt megjelenik Jézus kitárt keze, a kereszten. Meggyőződésem szerint feltámadása után csak azért maradt rajta a kezén a seb, hogy jel legyen arra: Isten nem feledkezik meg rólunk.