(1a) „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.” (Ézs 60)

Az előző fejezet kontrasztja ez. Jeruzsálemet gyászoló nőalakként személyesíti meg, és szólítja fel arra, most már hagyja el a gyászt. Eljött a világosság! Eszkatologikus fordulat. Eddig talán mindenki az ellensége volt, de most még idegenek is Jeruzsálemet építik, és újra áldozattal történhet az istentisztelet, úgy, mint a fogság előtt. Az új egységben Istennel, a szövetségében megújulva új koordinátarendszer válik érvényessé, másféle tájékozódás, amelyben Isten az egyedüli fény és biztos pont. De nyitva kell hagyni a kaput, hogy más is láthassa ezt a csodát, más is elhozhassa az áldozatát, idegenek is az Úrhoz térhessenek. Ebben az időben gondolkodjunk arról, mennyi akadályt gördítünk egymás útjába a megtéréshez, az Istenre találáshoz vezető úton. Előbb légy rokonszenves, tájékozott, továbbá tudd, hogyan kell viselkedni egy istentiszteleten… Milyen kapukat zárunk be egymás és embertársaink előtt? Ráláthatnak-e a megszabadulásainkra, hétköznapi bizonyságainkra, akár arra, hogy nekünk mennyire más a karácsonyvárásunk? Isten dicsősége át tud-e sugározni rajtunk, a gyülekezetünkön, és azon, ahogyan ünneplünk? Ki ne takarjuk azok elől, akiket Isten még az ő egyházába vár és hív!