(12) „Megfordultam, hogy lássam, milyen hang szólt hozzám…” (Jel 1,9–16)

Hányszor kérhették a hitükért üldözöttek, s önként vállalt, belső száműzetésben mi is: „előrelátó vagy de mégis / nézz Uram a hátad mögé is / ott is lakoznak / s örülnének a mosolyodnak” (Kányádi Sándor). János átélte, hogy fordított a képlet, ő áll háttal az Úrnak, s csak a hangos szóra fordul meg, hogy lássa, ki az, aki szólította. Megfordul, és lehull a lepel; a megdicsőült Jézust látja a „hét gyertyatartó” között járni. A hét = isteni teljesség, menora = egy közös tartály táplája a hétágú olajmécsest. Egy Lélek élteti a más-más problémákkal küzdő gyülekezeteket. Kinézete jelképes: naparc = szeretet, öröm, vigasz; palást = főpapi ruha; fehér haj = Isten dicsősége; szeme tűzláng = mindent lát; szájában kétélű kard = a bírói hatalom jelképe; lába izzó érc = ítélete igazságos; kezében hét csillag = ő a világmindenség ura. Lám, a vérengző Domitianus alatt a száműzetés szigete a kijelentés szigetévé válhatott! Egymástól távol, mégis elszakíthatatlan lelki közösségben élhették meg a gyülekezetek Krisztushoz és egymáshoz való tartozásukat. „Tenni kell még, s tűrni kell. / Gondold el: ki Lelke éltet, / Milyen Atya mosolya; / Megváltód meghalt teérted: / Mit bánkódnál, menny-fia?” (RÉ 796)