(3) „…aki így reménykedik benne, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.” (1Jn 3,3–6)

„A rámrakódott világ-szenny alól, / Kihűlt csillagok hamuja alól / Akarom kibányászni magamat.” (Reményik Sándor: Istenarc) Bekoszolódott testünket csak-csak meg tudjuk tisztítani valahogy. De ki képes megszabadulni a lelkére, tisztességére ráfröccsent rosszindulattól, méltánytalanságtól, gyűlölettől? Ki képes megszabadulni saját feltörő indulataitól, irigységétől, önzésétől, szeretetlenségétől, hűtlenségétől, reményvesztettségétől? Ki tudja távol tartani magát a bűntől? „Ki szentel meg minket, ha nem Isten?” – kérdezi Augustinus, és így folytatja: „Igen, de Isten nem tisztít meg téged, ha nem akarod. Ezért annyiban szabod akaratodat Istenhez, amennyiben megtisztítod magadat, nem magadtól, hanem általa, aki azért jött, hogy benned lakozzék.” János a bűnt törvénytelenségnek (az Istennel kötött szövetség megszegésének) nevezi, az Antikrisztust törvénytiprónak. Aki vétkezik, ördögi erőtérbe, Isten- és embertelen hatalmak kezei közé kerül. Jézus azért jött és áldozta fel magát ártatlan Bárányként a kereszten, hogy kiragadja a fuldokoló emberiséget ebből a gonosz örvényből. Könyörülj, Urunk! Add vissza a reményt, hogy rajtunk is kiábrázolódhatik egyszer a Krisztus-arc!