Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Átadták a Kiserdő Református Bölcsődét

A Tiszántúli Református Egyházkerület fenntartásában működik az új, Debrecen-Józsán kialakított, bölcsőde. Az európai uniós és állami forrásból megvalósult beruházás révén 96 gyermek befogadására alkalmas épület készült el. Az átadó ünnepséget 2025. június 18-án tartották meg.

„Ahol Jézus várja a gyermekeket, és Jézus által érintett emberek fogadják őket, az különleges hely.” Így fogalmazta meg Fekete Károly tiszántúli püspök a református bölcsődék jelentőségét. Így indokolta azt is, hogy miért a jól ismert, Máté evangéliumának 19. részében olvasható szakaszt választotta igei üzenete alapjául: „Engedjétek e kisgyermekeket és ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.”


Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke

Fekete Károly kiemelte, hogy a bölcsőde megnyitásával teljes az egyházkerületi fenntartású oktatás-nevelési intézmények sora.

„Arra szövetkeztünk a várossal, a helyi egyházközséggel, a tervezőkkel, az építőkkel, hogy a mennyek országának kapujába állhassanak azok a gyerekek, akik a józsai Kiserdő Református Bölcsődébe járnak, aztán ezen a kapun belépve jöhessenek az újabb és újabb intézményekbe, hiszen van óvodánk, általános- és középiskoláink és református egyetemünk is” – fogalmazott az egyházkerület vezetője.

Az átadó ünnepségen részt vett a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára is. Koncz Zsófia elmondta, hogy 2010-ben az egész országban összesen kilenc egyházi fenntartású bölcsőde volt, ma már 234 ez a szám.


Koncz Zsófia, családokért felelős államtitkár

„Ez egy olyan hozzáadott értéket jelent a gyermekeknek, amikre büszkék vagyunk, és úgy gondoljuk, hogy a magyarság megmaradását és jövőjét is a keresztyén hitünk megtartása biztosítja és garantálja” – fogalmazott az államtitkár.

Koncz Zsófia sikertörténetnek nevezte a kormány bölcsődefejlesztési programját, kiemelve, hogy az elmúlt 15 évben megtízszereződött az erre a célra fordított összeg: évi 11 milliárd forintról 2025-ben már 110 milliárd forintra.

Papp László, Debrecen polgármestere idézte a 127. zsoltárt, amely szerint az „Úr ajándéka a gyermek”. A városvezető elmondta: a munkaalapú társadalomban kulcskérdés, hogy a szülők szerető, óvó, gondoskodó környezetben tudják gyermekeiket napközben is. Kiemelte, hogy Debrecenben több felekezet is bölcsődét épített az elmúlt években, ez jelzi, hogy megkerülhetetlen, hatalmas erőforrás az egyházak szerepe a város életében.


Papp László, Debrecen polgármestere

„A Debrecenben nevelkedő, tanuló gyermekek negyede egyházi fenntartású intézménybe jár. Köszönöm az egyházkerületnek és a református egyházközségeknek, hogy így is segítik Debrecent jobb, boldogabb hellyé tenni” – mondta a polgármester.

Balázs Ákos alpolgármester az összefogás és a közösség erejét hangsúlyozta, amely Józsán különösen jellemző. Hozzátette: nagyon sok család él a fejlődő városrészben.


Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere

Az átadott bölcsődét Gacsályi Zsolt, a Debrecen-Józsai Református Egyházközség lelkipásztora áldotta meg, az ünnepségen a Debreceni Kollégiumi Kántus kamarakórusa szolgált zsoltárénekekkel.

A Tiszántúli Református Egyházkerület 1,44 milliárd forint európai uniós pályázati támogatást nyert el a beruházásra, a magyar állam 325 millió forinttal járult hozzá a projekt megvalósulásához, míg az 5300 négyzetméteres telket Debrecen önkormányzata adta át az egyházkerületnek a fejlesztéshez. Az összegből négy nevelési-gondozási egységből álló, 96 férőhelyes intézmény épült meg. Az ünnepségen elhangzott, hogy ezek nagy része betelt, már csak kevesebb mint 20 férőhely szabad.

Fotók: Miskolczi János