Nyugdíjba vonult a Hosszúpályi Református Egyházközség lelkipásztora
Balogh Barnabás 41 év szolgálat után búcsúzott ünnepi istentiszteleten – adta hírül a Debreceni Református Egyházmegye.
Rendhagyó hálaadó istentiszteletre gyűlt össze Hosszúpályi református gyülekezete 2025. augusztus 3-án. A közösség lelkipásztora, Balogh Barnabás 41 év szolgálat után, augusztus 1-vel nyugdíjba vonult. Mint elmondta, "rendhagyó" abban az értelemben is az istentisztelet, mert bízik benne, hogy rendet hagy maga után a gyülekezetben is. A szinte teljesen megtelt templomban Ézsaiás könyve 57. fejezetének 19. verse alapján hirdette Isten igéjét, visszaemlékezve hosszú szolgálati éveire: “Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét: Békesség, békesség közel és távol! Ezt mondja az Úr: Meggyógyítom őt!”

Az igehirdetés után a gyülekezet főgondnoka, Berényi András köszönte meg Balogh Barnabás sokévi szolgálatát. Az egyházmegye valamennyi gyülekezetének nevében Hadházi Tamás, a Debreceni Református Egyházmegye esperese köszöntötte Balogh Barnabást, majd emlékként a Reformátusok Lapja három példányát adta át a nyugdíjba vonuló lelkipásztornak, melyek három fontos életeseményhez kötődnek. Az első a születésnapjához, a második a szolgálatba lépésének napjához, míg a harmadik a búcsú napjához kötődik.

Balogh Barnabás az ünnepséget követően így búcsúzott az egyházközség Facebook-oldalán:
"Köszönöm minden lelkitestvérnek, barátnak és ismerősnek, hogy a hosszúpályi gyülekezetből kiköszönő hálaadó istentiszteleten tegnap délután részt vett és még ajándékával is emlékezetessé tette ezt az örömteli alkalmat. Köszönöm az Úristennek, hogy az elcsukló hang nem az önsajnálkozás, nem a fájdalom, hanem sok kedves arc miatt volt. Egy ideje nagyon tudatosan készültem erre az új kezdésre, amelyen a mi nagy Rendező Urunk átállítja a váltókat. Persze nem holtvágányra terel, hanem tanít az útra, amelyen járnom, járnunk kell. Tavaly április óta tudatosan készülök a váltásra, de a júniusi lelkigyakorlaton Debrecen-Alsójózsán megszilárdultak az elhatározások - milyen rövid- és hosszútávú terveim legyenek. Köszönöm a számos köszöntő levelet, amit volt hittanosaimtól, gyülekezeti tagoktól kaptam. Megtisztelő volt Dr. Fekete Károly Püspök úr levelét is felolvasni és Hadházi Tamás esperes és elnöktársa, Szilágyi János személyes köszöntését hallgatni. Az alkalom alapigéje: " Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét. Békesség, békesség közel és távol. Ezt mondja az Úr: Meggyógyítom őt." (Ésaiás próféta 57,19). Ez volt teológiai hallgatóként 1979. októberében az első précesem textusa is. A múlt héten újra ezt hozta az ÚTMUTATÓ. Ez is ajándék volt számomra, újraélni ezt az igét minden egyes üzenetével, de köszönöm a gyülekezet tagjainak a csodálatos, megható ajándékait. Illesse köszönet az adományozókat. Köszönjük a sokat fáradozó presbiterek áldozatos munkáját, az ünnepélyen fellépő Kalvin Kvartett énekeit, Som Bence és Szilágyi Zoé szavalatait. A meghirdetett perselyes adakozás eredménye 375 000 forint volt, amiből 300 000-et a tervek szerint parajdi bányakatasztrófa egyik kárvallott családjának juttatunk el. Legyen áldás a gyülekezeteink életén!"
