Visszafogadó reformáció

Minden megváltozik, ha Isten kimondja: „Mégiscsak az én népem ez, fiaim, akik nem fognak rászedni. … Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével…” (Ézs 63,8-9) Amikor Isten kimondja, hogy „mégiscsak az én népem ez”, ott minden megfordul. Feltámad benne a szeretete és az irgalma. Atyasága áthevíti hűségét és beteljesíti ígéretét: visszafogad. Népének szabadítójaként igazi felemelkedést hoz. Nem közvetítőkön át, hanem önmaga cselekszik, mert legfőbb vágya, hogy az őt meghazudtolókban is feltámadjon a hitvallás: „Uram, te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk.” (Ézs 63,16) Mellette kiderül: van Istennek népe e világban, mert „magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi. És hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok.” (Heidelbergi Káté 54.)

Szabadító Istenünk!

Egyházunk zivataros évszázadai után, és jelenünkre nézve is joggal lemondhatnál rólunk. Hűtlenségünk ellenére úgy bánsz velünk, mint aki rólunk is azt tartod: „mégiscsak az én népem ez”. Hosszútűrésed még az önpusztítást is megállíthatja, újra építheted önazonosságunkat és rátalálhatunk küldetésünkre. Mélypontjainkon csak a Te szereteted és könyörületed tarthatja életben bennünk a reménységet, hogy újra hitvalló népeddé váljunk. Segíts ebben minket! Ámen.

Fekete Károly