Gondot viselni a ránk bízottakra – Lelkészszentelés Tiszántúlon

A lelkészképesítő vizsgák eredményes teljesítését követően 2025 őszén tizenegy jelölt kérte felszentelését a Tiszántúli Református Egyházkerületben. A felszentelést követően mindannyian a kerület gyülekezeteiben és intézményeiben kezdhetik meg önálló, teljes körű lelkipásztori szolgálatukat:

• Balázs Eszter
• Hajdu Péter
• Kiss Réka Anna
• Kondor Erik
• Nagy Zsófia Melitta
• Pálfi Karolina
• Szabó Gergő Ottó
• Szeles Emese
• Takács Evelin
• Tanásziné Szabó Viktória
• Tulipán Márton

Fekete Károly püspök a jó sáfár példázatán keresztül köszöntötte az ifjú lelkipásztorokat. Igehirdetése elején emlékeztette a hallgatóságot, hogy a felszentelésre váró lelkészek hosszú út végére értek, mégis most kezdődik az igazi útjuk. „Fölsorolni könnyű, mennyi minden van mögöttetek, de ti tudjátok a legjobban, mit jelentett mindezt végigcsinálni” – fogalmazott. Hozzátette: „Lelkészszentelésetek napja nem végállomás. A szolgálati idő rajtvonalánál álltok, és az eddigieknél jóval több következik.”

Fekete Károly arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a pályakezdés idején a végső számadás még távolinak tűnik, a hű sáfár attól kezdve, hogy elindul a szolgálat útján, szem előtt tartja a Krisztus előtti elszámolás felelősségét. „A hű és okos lelkipásztor a startvonalnál állva az első lépésektől az utolsóig számol a ház urával, az élő Krisztussal” – mondta.

A püspök arról is beszélt, hogy a „sáfár” szó és lelkület szinte kiveszőben van, pedig bibliai szerepe ma is érvényes. „A sáfár olyan ember, aki Istentől kapta feladatát. Urához tartozik, neki számol be, és gondot visel a rábízottakra: hűségesen, okosan, tisztakezűen, fedhetetlenül” – magyarázta. A lelkipásztor ezért több, mint jó menedzser, ismeri Isten országának rendjét, és a mennyei mintát tartja szem előtt a földi szolgálatban is.

A püspök hangsúlyozta Krisztus elvárását is, miszerint a kapott ajándékok nem öncélúak, hanem felelősségre köteleznek. „Jézus kíváncsi arra, hogy foglalkoztat-e bennünket mindaz, amit tőle kaptunk. A sokból legyen több, az ajándékokból szülessen hatványozott eredmény” – fogalmazott, majd hozzátette: „A Krisztus-visszavárás tudata kontroll. Ha ez megszűnik, átveszi az uralmat az önzés.”

Példaként felidézte Szent Lőrinc óegyházi történetét, aki a szegényeket mutatta fel az egyház igazi kincseként. Ezt a gondolatot az új lelkészek küldetéséhez kapcsolta: „Tizenegyen tizenegyfelé mentek. Azért mentek szét, hogy rátaláljatok az egyház kincseire: a gyülekezetekre, az intézményekre, a tanításra szorulókra, a lelki gondozást vágyókra.” A püspök szerint Isten azok miatt bízta rá a lelkészekre a szolgálatot, „akiknek a kacajától és jólététől a mi boldogságunk is függ”, a kicsinyek, gyengék, rászorulók miatt, akik különös figyelmet igényelnek.

A várakozás feszültségére utalva arra is emlékeztetett, hogy „akire többet bíztak, attól többet várnak.” Ugyanakkor – tette hozzá – Jézus nem bátorít összehasonlításra, mindenkinek azzal kell törődnie, amivel őt bízta meg az Úr. „Ő elsősorban a hű és okos sáfárokat keresi. Nem a hanyagokat, nem a hamis játékosokat, és nem a saját zsebre dolgozókat” – figyelmeztetett.

Fekete Károly zárásként bátorította a fiatal lelkipásztorokat, hogy szolgálatukban jelenjen meg az a többlet, amely jelzi, hogy nem volt hiábavaló a teológián töltött hat év. Mint mondta, a mennyiség mögött fontos meglátni a minőséget, hogy minőségi keresztények szülessenek. Végül Jézus szavaival bocsátotta útjukra a frissen szentelteket: „Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön!”

Tiszántúli Református Egyházkerület