„Ti, akik az Urat emlékeztetitek, ne legyetek némák!” (Ézsaiás 62,6)

Karácsony előtt a legtöbbünkben felerősödik a nosztalgia. Az emlékezés. A régi szép idők utáni vágyakozás. A fehér karácsony. A csillagszóró illata. A jó ízű nevetések. És ebben az időben hangzanak el leggyakrabban a kérdések, hogy „Hogy is volt amikor…?”, vagy „Emlékszel, amikor..?”.  Sok mindenre emlékszünk és emlékeztetjük egymást, de mire emlékeztetjük az Urat? Mit hozunk elé nap mint nap? Csak a múltat, csak valamilyen hiányunkat, vagy valamelyik ígéretét és az eljövendőt is? A legjobb, ha együtt a kettőt.

A próféta ezt mondja: „Ti, akik az Urat emlékeztetitek, ne legyetek némák.” De mire is kell hát emlékeztetni azt, aki öröktől fogva van és lesz? Aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Akinek gondja van a mezei virágra, a verebecskére, az emberre és az egész teremtett világra.  Aki előtt nincs rejtve semmi. Aki szíveknek és veséknek vizsgálója. Van valami egyáltalán, amire emlékeztetni kellene? Hiszen kiről feledkezne Ő meg, vagy melyik ígéretéről?   

A próféta nagyon ügyes köntösbe csomagolja, hogy mi emberek, mi, akiknek töredékes a gondolkozása, emlékezése, mi, akik oly könnyedén megfeledkezünk Isten ígéreteiről emlékeztessük Őt.  De mire? Arra, hogy Ő Immanuel, azaz velünk lévő Isten. Ő a „Vagyok”. Ő a Szeretet. Ő az, aki előtt nincs rejtve semmi. Ő az, aki eljött és aki azt ígérte visszajön. S miközben erre Őt emlékeztetjük, valójában magunkat erősítjük. Milyen más egy nap, amikor arról emlékezünk, amit Isten ígért. Mert nekünk van szükségünk arra, hogy emlékeztessük magunkat, hogy ki a mi Istenünk és kik vagyunk mi. Így a régi idők emlékei sem megkeserítsenek minket, hanem hálára indítanak, és megláttatja velünk ma is, mennyi áldás vesz minket körbe, és reményteljes jövőt ígér. Ezért hát „Ti, akik az Urat emlékeztetitek, ne legyetek némák!”

Takács Evelin

Fotónkon a Tiszaszentmártoni Református Egyházközség temploma látható.

...