Isten igéje az emberi élet mélységeiben
„Isten háta mögött?”
„Estefelé lementek tanítványai a tengerhez, hajóra szálltak, és átmentek a tenger túlsó partjára, Kapernaumba. Sötét volt már, és még mindig nem ment oda hozzájuk Jézus, a tenger pedig háborgott, mert nagy szél fújt. Közben eljutottak mintegy huszonöt vagy harminc futamnyira, amikor meglátták, hogy Jézus a tengeren jár, és közeledik a hajóhoz. Megrémültek, de Jézus megszólalt: ’Én vagyok, ne féljetek!’ Ekkor fel akarták venni a hajóra, de a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak.” (Jn 6,16-21)
Jézus a parton marad, a tanítványok útra kelnek. Még tele lehetnek élménnyel, amit az ötezer ember megvendégelésének csodája közben átéltek. Kitör a vihar, a tenger háborog. S nincs velük Jézus, aki hátra maradt. Nem olvassuk, hogy mennyire félnek, mindenesetre küszködnek az evezéssel az ellenszélben (Mk 6,48).
Talán van, akinek ismerős ez az élethelyzet. Nem kell hozzá tenger és vihar, elég a küszködés egy helyzettel, egy gonddal, önmagunkkal, egy másik emberrel. Mintha hirtelen Isten háta mögé kerülnénk. Mintha nem figyelne ránk, mintha nagyon távol lenne.
Kányádi Sándor megindítóan szép verse így fogalmazza meg ezt az életérzést:
„üres az istálló s a jászol
idén se lesz nálunk karácsony
hiába vártok
nem jönnek a három királyok
sok dolga van a teremtőnek
mindenkivel ő sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat
megértjük persze mit tehetnénk
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet
előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak”
Persze, tudjuk, hogy a kép nem valós. Istennek nincs „háta mögött”. Az érzés olykor mégis megjelenhet, ha nagyon kell küszködni egy helyzettel.
S akkor a tengeren megjelenik Jézus. A vízen járva. A tanítványok pedig ettől a látványtól, Jézustól megrémülnek. A helyzet valóban szokatlan, ellene mond a természet törvényeinek. Jézus azonnal szól: „Én vagyok, ne féljetek!”
Tényleg nincs „Jézus háta mögöttiség”. Még akkor sem, ha valamiért nem érezzük a jelenlétét. Ő jön, csak lehet, hogy nem a megszokott módon. Lehet, hogy egy idegen ember jóságában, belső küszködésünk értelmességében, egy hallott történet vigaszában, a megszólaló zene szépségében.
Amikor azt érezzük, hogy enyhül a küszködés, kevesebb a félelem, ráismerhetünk Jézus szavára: „Én vagyok, ne féljetek.” Ez talán megerősíti azt a tapasztalatot is, hogy mindig és minden helyzetben Isten előtt vagyunk.
Vers:
Kányádi Sándor: Isten háta mögött. Kányádi Sándor egyberostált versei. In: Valaki jár a fák hegyén. Magyar Könyvklub, Budapest, 1997. 254.
Ének: 823. dicséret „Jézus hív, bár zúg morajlik életünk vad tengere…”
Zene: Debussy: A tenger. https://www.youtube.com/watch?v=UcaUThz-LgY
Dr. Bodó Sára
Dr. Bodó Sára