Isten igéje az emberi élet mélységeiben
Meggyógyítva… és kiközösítve (Jn 9, 1-38)
"Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.
…Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért.
A szomszédok pedig és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni?
… Ezt az embert, aki nemrég még vak volt, a farizeusok elé vezették.
… Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.
…A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt és megjött a látása…
… Odahívták tehát másodszor is azt az embert, aki nemrég még vak volt, és ezt mondták neki: Dicsőítsd az Istent: mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös. Ő így válaszolt: Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok. …Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni.
Erre így feleltek neki: Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket? És kiközösítették. … Hiszek, Uram. És leborulva imádta őt." (Jn 9, 1-38)
A vak ember nem világtalan. Lelkében nagyon is érzékeny, hall, érez és értelmezi a körülötte levő világot. Kiválóan érti a felé irányuló indulatokat, a segítő és az ártó szándékokat egyaránt. A látókhoz képest hátránya van, mert nem látja a másik embert, nem látja a színeket, nem látja az utat. Aki látóból lett vak, annak azért nehéz, mert emlékszik a látványra, de nem tudja visszahozni.
Aki pedig vakon született mint a történetbeli férfi, annak még csak elképzelése sem lehet az élet képeiről. Talán még az is tapasztalata lehet, amit egy vers így fogalmaz meg:
„Színlelem csak az életet,
erőtlen vagyok és beteg.
Nem látok már fényt előttem,
Vakságomba beledőltem
Kint fölébredsz drága napfény,
bennem az élet nagyon fél.
Jézus, Fény, csak Te segíthetsz,
látásoddal is útra inthetsz.”
Jézus valóban fényt hoz, és meggyógyítja az életet. A vak emberen is láthatóvá teszi Isten cselekedeteit: sarat ken a szemére és elküldi, hogy mosakodjon meg a Siloám tavában. A látóvá lett ember számára így nyílik meg a külső világ is, látja már az utat, a színeket és az embereket is.
Az emberek azonban nem akarják észrevenni őt. Sem betegségében, sem gyógyulásában. Nem akarják őt körbevenni szeretetükkel, nem örülnek vele a csoda láttán. De nehéz ez! Amikor történik valami különlegesen jó az életünkkel, de a környezet közömbös marad. Az együtt örülés hiánya meg tudja ölni az örömöt.
A történetben a farizeusok továbbra is azt firtatják, hogy mennyire bűnös Jézus és mennyire bűnös a gyógyult ember. A törvényi bűn fontosabb, mint az Isten cselekedetéből, a szeretetből fakadó gyógyulás. Még a szülők sem örülnek, annyit mondanak, hogy a gyógyulásról kérdezzék a fiút. Végül a farizeusok kiközösítik a meggyógyult embert, hadd éljen továbbra is önmagába zárt világában. Ki megy oda hozzá, és ki kezdi el megmutatni neki a színes világot? Senki? Arról kérdezik, hogy hogyan gyógyult meg, de arról senki sem, hogy milyennek látja az új életet. A betegsége is kiközösítette őt, a gyógyulása sem változtat ezen a kirekesztettségen. Rászabott sorsa szerint neki mindig kívül kell maradnia a közösségen.
A gyógyító Jézus azonban nem hagyja, hogy az élet tovább féljen. Nem ezért öltött testet, nem ezért vitte végbe megváltó munkáját. Ő örül a vak ember gyógyulásának, és önmaga közösségével ajándékozza meg a gyógyultat. Felfedi önmagát előtte, a gyógyult ember pedig hittel leborulva imádja őt. Jézus rátalált, ő pedig felismerte Jézusát.
Ének: 681. dicséret (Új református énekeskönyv)
„Krisztus, ki vagy nap és világ,
Minket sötétségben ne hagyj!
Igaz világosság te vagy,
Kárhozatra mennünk ne hagyj!”
Vers:
Turcsány Péter: Tételek a szenvedésből (részlet). In: Turcsány Péter: Tusa az életért. Kráter Műhely Egyesület, h.n. 2015.
Színlelem csak az életet,
erőtlen vagyok és beteg.
Nem látok már fényt előttem,
vakságomba beledőltem.
Kik szeretnek, körbevesznek,
vígasz ez az elveszettnek.
Kint fölébredsz drága napfény,
bennem az élet nagyon fél.
Jézus, fény, csak te segíthetsz,
látásoddal is útra intesz.
Lépéseimmel követlek téged,
ruhád széléhez, hogy hozzáérjek.”
Zene:
Karl Jenkins: Benedictus