Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Ünnepi alkalommal, majd "Krisztus perével" folytatódik a Kollégiumi Esték új folyama

Két különleges programot rendez a Debreceni Kollégiumi Baráti Kör 2026. március 20-án és 23-án.

Nyolcvanadik születésnapját ünnepli idén dr. Gaál Botond Széchenyi-díjas professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. A Kollégium intézményeinek és más egyetemi–akadémiai intézmények köszöntői után az ünnepelt Pályám emlékezete címmel tart előadást a Debreceni Református Kollégiumban március 20-án (pénteken) 17 órai kezdettel.

Krisztus pere címmel a történelem leghíresebb perének vallási, politikai és jogi vetületeinek komplex elemzésére törekszik a Kollégiumi Esték március 23-i alkalma, szintén a Kollégium Dísztermében. Dr. Sáry Pál egyetemi tanár, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogtörténeti és Jogelméleti Intézete Római Jogi Tanszékének intézetigazgatója megvilágítja a per hátterében feszülő drámai konfliktust és az evangéliumok által leírt események mögött álló mélyebb összefüggéseket. Választ kíván adni arra, hogy milyen elképzelések és célok mozgathatták a szereplőket, s milyen szabályok alapján, milyen jogi keretek között folyt az eljárás. Az estet Dr. Sipos Ferenc, a Debreceni Református Kollégium öregdiákja, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar adjunktusa, a Szenci Molnár Albert Református Felsőoktatási Diákotthon igazgatója moderálja. Az alkalom 19.15 órakor, az akadémiai istentiszteletet követően kezdődik.