„Az egyház a gyülekezeteiben él” – Stratégia, örökség és krisztusi jövő

A nyitó áhítatot Sipos Brigitta kállósemjéni lelkész tartotta az igazi szőlőtőről szóló jézusi én-mondás alapján (János 15,1-8). Úgy fogalmazott, az Ószövetségben Isten még csak azt kérte a népétől, „maradjatok mellettem”, azaz „legyetek hűségesek”. Jézus azonban többet kér: „maradjatok énbennem”. Az igazi szőlőtő képe arra tanít, hogy Krisztusban maradni az egyház számára nem pusztán parancs vagy tanács, hanem életfeltétel és életbiztosítás. „A szőlővessző létének szilárd alapja a szőlőtő, beoltásának értelme pedig a gyümölcstermés.” Az igehirdető hangsúlyozta, hogy az egyháznak erős vezetőre és bátor, hitvalló szolgálattevőkre van szüksége. Az erős vezető adott Jézus Krisztus személyében, az egyház azonban megújulásra, reformációra szorul. Van előttünk feladat, ami ránk bízatott, de Jézus nem csak parancsolja, hogy „maradjatok énbennem”, hanem ígér is: „én pedig tibennetek”.

Az áhítat után Dr. Fekete Károly püspök köszöntöntésében felidézte a Magyar Református Egyház 2009-ben megfogalmazott jelmondatát: „Krisztus a jövő, együtt követjük őt.” Hangsúlyozta, hogy a református holnap nem lehet más csak Krisztushoz kötött jövő. A krisztusi jövő nem ciklikus, hanem állandó, ezért nekünk folyamatosan azon kell lennünk, hogy a Krisztus ügyét munkáljuk - mellette, vele és őbenne.

Dr. Varga Emese, az Magyar Református Egyház Missziói Szolgálatának munkatársa, az egyházstratégiai munkacsoport vezetője mutatta be a Missziói Szolgálat működését és az egyházstratégiai koncepció fő irányvonalait. Kiemelte, hogy az egyház a gyülekezeteiben él, és ezt nem írhatja felül semmi. Ezért a Missziói Szolgálat célja nem az, hogy a gyülekezeteket megkerülje, hanem éppen az, hogy a gyülekezetek által folytatott missziót segítse. Az egyházstratégia alapja az a vízió, hogy olyan élő gyülekezetek szülessenek, amelyek személyes hitbeli döntés alapján elkötelezett tagokból állnak, akik az egyéni és közösségi megerősödésüket arra használják, hogy másokat is erősítsenek.

A további előadások a gyülekezeti élet különböző aspektusait járták körül. Dr. Gaál Sándor a gyülekezeteiben élő egyházról beszélt, hangsúlyozva, hogy az egyház minden alapvető tevékenysége – az igehirdetés, a sákramentumok kiszolgáltatása, a diakónia és az egyházfegyelem gyakorlása – a gyülekezetekben valósul meg. Figyelmeztetett, hogy az egyházszervezet fontossá válása a gyülekezetek elerőtlenedését jelenti.

Dr. Németh Áron előadása a kiscsoportok és az egész gyülekezet kapcsolatát vizsgálta a Debrecen-Nagyerdei Egyházközségben átélt tapasztalatai alapján, amelyet az elmúlt évtizedekben csoporttagként és csoportvezetőként, illetve az elmúlt másfél évben a gyülekezet lelkipásztoraként szerzett. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kiscsoportok olyan Krisztus-központú közösségek, amelyben a tagok elsősorban Krisztushoz kapcsolódnak, és nem a csoportvezetőhöz vagy a lelkészhez.

Dr. Lovász Krisztián a régi egyházi dilemmák mai tanulságairól beszélt. Az előadó párhuzamot vont a bibliai Nábót és az egyház helyzete között. Nábót atyai örökségét megkörnyékezte a hatalom, Nábótnak azonban erős volt az identitása, ezért ragaszkodott az örökségéhez. Az egyház örökségét is megkörnyékezik külső erők és hatalmak, nekünk azonban Nábóthoz hasonlóan kell vallanunk: „Az Úr őrizzen meg attól, hogy odaadjam neked atyai örökségemet!” (1Kir 21,3) Az előadás második fele Révész Imre püspök példáján keresztül mutatta be, hogy hogyan érvényesült az örökséghez való ragaszkodás a püspök életében.

A délutáni csoportbeszélgetések során a résztvevők kisebb körökben dolgozták fel a délelőtti előadások témáit, konkrét gyülekezeti helyzetekre alkalmazva az elhangzott gondolatokat.

Paczári András

fotó: Miskolczi János

Tiszántúli Református Egyházkerület