Húsvéti biztatás

Húsvét hajnalban Isten mozgósította az életerőket, a feltámasztás energiáit: „És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahová őt tették.” (Mk 16,5-6)

Isten mennyei erői megelőzték az ördögi halálerőket. Krisztus feltámasztása Isten hatalomátvétele volt és az emberi hatalmaskodás viszonylagossá tétele. Isten éltető ereje gondoskodott a halál trónfosztásáról. A nyitott sír mutatja a feltámadás erejét: a fény feltárulását, a látás élességét, a létezés biztonságát, a megnyílás örömét.

Ezért van esélye ma is az életnek. Ha a húsvéti hit és megújulás erői határoznak meg bennünket, akkor nem a halálos erők fognak győzni, hanem az emberi élni akarás és a jó szándék erői. Most kell beszélni az értelmetlen halálok idején határozottan az életről, a gyűlölet idején vallani a szeretetről, a totális veszteség idején szólni a Krisztus győzelméről, az értelmetlen áldozatok idején hirdetni az egyetlen értelmes jézusi áldozatot, a tárgyalásképtelenség közepette mintát adni az evangéliumi párbeszédről, az átverések, álhírek és félrevezetések világában szükségünk van az igaz tanúságra küldő angyal féleleműző szavára: „Ne féljetek!”

Komolyan veszem a húsvéti biztatást, így az ünnepből a hétköznapokba indulva én is vallom:

„Mért félne szívem? Él az én Uram,
Békesség Királya, benne nyugta van,
Ő a diadalmam, pajzsom, életem,
Szívemben már nincsen semmi félelem.
Győzelmet vettél, ó, Feltámadott!
Dicsőséggel fényes a diadalod!” (RÉ21 514:3)

Fekete Károly