Bohus Csaba beiktatását ünnepelte az Apagyi Református Egyházközség
Bohus Csaba beiktatását ünnepelte 2026. március 21-én az Apagyi Református Egyházközség. Az istentiszeleten Fekete Károly a 133. zsoltárból felolvasott textus kapcsán elmondta, a zsoltáríró egy "közösségarcú" gyülekezetet dicsér, amely irgalmas emberszemlélettel, megbocsátással és elfogadással, ártó szándék nélkül, jólelkűséggel él a maga helyén. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke arra bátorította az apagyiakat, hogy legyenek "Isten népének oázisa", mert ez adja meg a lelkipásztor számára a szolgálat értelmét.
Bohus Csaba beiktatásának szolgálatát a Nyírségi Református Egyházmegye esperese végezte. Gaál Sándor azt helyezte a lelkipásztor és felesége, a szintén lelkipásztorként szolgáló Bohus-Kiss Ingrid szívére, hogy Jézus tanítványaihoz hasonlóan kutassák Krisztus akaratát, mert ez segít hozzá az igaz, tartalmas, lelkeket mentő szolgálat naprakész felismeréséhez és elvégzéséhez, valamint az egymáshoz és meggyőződésükhöz való ragaszkodás megtartásához.
A beiktatás után lelkésztársak, továbbá a helyi görögkatolikus és római katolikus papok, valamint a gyülekezet, az egyházmegye és a település képviselői is köszöntötték a házaspárt.
Bohus Csaba a beiktatást követő prédikációjának alapjául Péter második levele első részének ötödik versét választotta. Elmondta, hogy napjainkban "emberség" alatt a jóságot értjük, de az Igében megjelenő emberség sokkal több ennél.
"Lehet valaki erkölcsös akkor is, ha nincs hite, lehet az identitásának alapja az, hogy minél több jót tegyen életében. A keresztyén ember viszont tudja, hogy Isten képmására lettünk teremtve, és a Bárány vére által váltattunk meg. Hiszem azt, hogy emberségesnek lenni azt is jelenti, hogy van bátorságom lelki tükörbe nézni, és ha kell, szembenézni azzal a ténnyel is, hogy emberként kudarcot vallok. Az Ige arról beszél, hogy hitünkben mutassuk be igaz emberségünket. Hitünkben, és ne magunk dicsőségére. Ne azért, mert megszállottan gyűjteni akarjuk a jó cselekedeteket, magunknak akarunk dicsőséget szerezni, vagy mert azt hisszük, hogy ezeken keresztül könnyebben átléphetjük a mennyország kapuját" – fogalmazott Bohus Csaba.
Az ünnepi istentiszteleten készült fényképek megtekinthetők itt:
Tiszántúli Református Egyházkerület
Fotók: Apagyi Református Egyházközség (Mészáros Zsuzsa)