Szív és száj

Isten adta Ézsaiás próféta szájába: „ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem.” (Ézs 29,13) Bár emlegették Isten nevét, de nem engedték be a hétköznapjaikba. Isten igényessége szólal meg itt, aki a hozzá közeledésünk mértékét és mércéjét nem feljebb emeli vagy lejjebb teszi, hanem az az igénye, hogy beljebb helyeződjön, mert Isten magához egészen közel akarja vonni az embert. Ő nem elégszik meg a hozzá közeledés sekélyes módjával, a formális rituáléval, a hagyományőrzéssel, a vallásos illendőséggel. Ezek az elhidegülés és a lélek étvágytalanságának a jelei. Isten hiányérzetének oka: szájával közeledik, de a szíve távol van tőlem.

Isten mindig a szívünket nézi, mert ránk figyel. Kíváncsi arra, ami foglalkoztat, amivel nem tudsz mit kezdeni, ami nem fér a fejedbe, ami emészti az életedet, mert nem tudod megoldani, hiszen nincs rá képlet, nincs hozzá megoldó kulcs, nincs rá szabály. Ő azért figyel az ember szívére, mert megmenteni és nem elpusztítani, megnyerni és nem elvetni akar minket. Isten a szívünk távolságtartásától függetlenül a közeledést választja: szívközelbe jött, hogy közel vonjon minket magához.

Isten szív-érzékeny megoldásaihoz olyan erők állnak a rendelkezésére, amelyeket az ember sem kiszámítani, sem manipulálni, sem visszaverni nem tud. Ez az Isten minden értelmet felülmúló bánásmódja, ami minden várakozáson túli.

Életünk Ura!

Közeledünk mi Hozzád, de vigyázunk, hogy maradjon tisztes távolság közöttünk. Vesztünkre – hagyunk egy kis holtteret a magunk akaratának, kedves-bűnös kísértéseinknek, az egymással folytatott birkózásainknak, az önzésünknek. Bánjuk ezt, és hívunk: jöjj, szívünkbe Úr Jézus!

Hála, hogy Te nem torpansz meg, sőt keresed egész személyiségünket. Szívig hatoló szereteteddel állítsd helyre összetört közösségeinket, gyógyítsd háborgó lelkünket! Adj békességet Úr Isten a mi időnkben a földön, mert nincs senki más, aki ezt megadhatná nekünk! Ámen.