Misszió egy könnyűzenei fesztiválon

A Campus Fesztivál Kelet-Magyarország legnagyobb könnyűzenei rendezvénye. A koncerteket számos egyéb program kíséri, így kapott helyet a Nagyerdőn az ökumenikus hátterű Szólj be a papnak! sátor is. A mintegy tíz éve indult szolgálat célja, hogy kötetlenül, tabutémákat is döntögetve kérdezhessenek a fiatalok lelkipásztoroktól, papoktól. A rendszeres alkalmak mellett már hosszú ideje a Campus Fesztivál „civil falu” részén is szervez programokat a Szólj be a papnak! csapata, amihez idén 50 önkéntes kapcsolódott, köztük a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet lelkészei is. Petkes Piroska ennek kapcsán elmondta, a sátornál bármilyen kérdésre válaszolnak, ami érdekli a fesztiválozókat.

„Sajnos előfordul, hogy osztogatják az önkéntesek a söröskupont, amivel megtalálhatnak bennünket, de amikor elhangzik az a szó, hogy »beszélgetni«, attól ódzkodnak, és azzal hárítanak el bennünket, hogy nem szeretnek beszélgetni. De összességében megdöbbentő, hogy milyen sokan keresnek fel bennünket.”

A fesztiválra komoly előkészületekkel érkeznek az önkéntesek. Már hetekkel az esemény előtt felveszik egymással a kapcsolatot, majd a fesztivál minden napján az egyetemi templom alagsorában gyűlnek össze, hogy közös áhítattal, énekléssel, dicsőítéssel induljanak a kocsmamisszióba. Tudják, hogy sok fesztiválozó évente egyszer találkozik keresztényekkel, ezért fontos, hogy ilyenkor megértéssel, türelemmel forduljanak feléjük.

„Izgalmas, amikor odajönnek nagy mellénnyel, hogy most megmondják a tutit, mert van egy meggyőződésük adott témában, aztán mégis máshogy mennek el, mert elgondolkodnak, hogy talán nem mondott butaságot az a pap, az a lelkész, vagy az az önkéntes. Az ilyen élményekért megéri ott lenni. De az is előfordul, hogy megkérdezünk valakit, hogy imádkozhatunk-e érte, amin általában nagyon meglepődnek. Előfordul, hogy így alakul ki egy-egy mélyebb beszélgetés, amiben akár el is érzékenyülnek a fiatalok."

Az ökumenikus csapat idén is több olyan résztvevővel tudott kapcsolatot kialakítani, akik később visszatértek a sátorhoz.

„Egy lelkész életében nehéz megfogalmazni, hogy mi a siker. De az biztos, hogy amikor látjuk őket újra jönni, vagy akár csak a fesztivál területén összefutunk, és mosolyogva köszönnek, nem pedig elfordulnak tőlünk, mert lelkészek vagyunk, azok hatalmas dolgok. Olyan ez, mint amikor Jézus az emmausi tanítványokkal megy az úton, és melléjük szegődik. Először hallgatja őket ott az úton, és majd csak később mutatja meg nekik, hogy kicsoda Jézus. Ennyi idő alatt mi nem mindegyik lépésen tudunk végigmenni, de az biztos, hogy egy-egy ilyen beszélgetés mindannyiunknak emlékezetes, a fesztiválozóknak és nekünk önkénteseknek, lelkészeknek is.”