Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Nemzetünk születésnapjára

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének hétindító gondolatai.

István királyunk látta be elsőnek, hogy a magyar nép küldetése nem valósítható meg Isten nélkül, krisztusi tartalmat nélkülözve, és a Szentlélek pártfogását kizárva. Felismerte: a nemzetnek szüksége van arra, hogy kapcsolatba kerüljön a történelmi lét fölötti Istennel, és tagjai az élet igazi erőtartalékából, Krisztusból táplálkozzanak, és meghajoljanak Isten igényessége előtt.

A nemzeti lét földi adottság, de isteni ajándék, a nemzethez tartozás pedig isteni kiválasztás eredménye, ugyanakkor emberi küldetés. A zsoltáros remekbe szabott vezetői programbeszédet ad: „Szeretetedről, törvényedről énekelek, zsoltárt zengek neked, Uram! Ügyelni akarok a tökéletes útra. Mikor jössz hozzám?” (Zsolt 101,1) A királyok Királyát hívó hitvallás a székfoglalója. Mintaképe a szövetségi hűséggel, kegyelmesen szerető és igazságosan ítélő Isten. Saját habitusának tartását, erkölcsi teherbírását, döntéseinek irányát Isten inspirálja, vezérli, táplálja, korrigálja.

Nemzetek Ura, Istene!

Köszönjük, hogy rácsodálkozhatunk a Te nagyságodra, páratlanságodra és hatalmadra. Légy áldott, hogy Belőled, az élet forrásából gördültek ki népünk zivataros századai és azon belül felmenőink és a mi személyes sorsunk is. Köszönjük megtartó, hordozó szeretetedet, amely szoros gyűrűként összetart, egymás felé terel, és nem enged végképp széthullani. Egyedülálló ez az irányítás, köszönjük Neked! Ámen.