Figyelmeztető kenyér

Új kenyerünk nem csak az eledelről üzen nekünk, hanem az életünkről és az életkörülményeink egészéről tanít bennünket. Talán semmi másban nem adódik össze annyi minden, mint a kenyérben.

Életünk Ura munkára fogja a kenyérért a földet, a napot, a levegőt, az ég vízfelhőit és a tűz hevét. Benne van ebben a folyamatban a természet körforgása és az ember keze, szíve és tudománya, ezredévek hagyománya és innovatív okossága. Van miatta vetés, várakozás, kiszolgáltatottság, aratás, megőröltetés, kovásszá lét, lassú kelesztés, tüzes kemencébe kerülés, de a végén ott az áldás: a kenyér, hiszen kenyér nélkül nincsen élet. Táplálékká alakított világmindenség a kenyér, hiszen a gondviselő Isten a mindenség őserőit állítja hadrendbe, hogy a kenyér az asztalunkra kerüljön.

Isten életadó önzetlenségének asztalunkra tett ajándéka a kenyér, mégpedig azért, hogy ezzel az irgalmas önzetlenséggel tápláljon mindannyiunkat. Mi pedig sokszor hátat fordítunk ennek a Gondviselő Úrnak: önzőségünkkel visszaélünk a kenyérrel és irgalmatlanok vagyunk egymás iránt is. Ilyenkor a teremtés Ura megteheti, hogy a természeten keresztül avatkozik be az életünkbe, hogy figyelmeztessen és formálja a gondolkodásunkat.

Ahol Isten irgalmas önzetlenségére az ember önzése a válasz, ott ez az önzés befolyásolja az elemek működését, lázadásra provokálja a világmindenség erőit.  A termőerejétől megfosztott föld – nem ad úgy és annyit, mint korábban, kínjában inkább megrendül és megrendít. A víz kivonul, felszívódik, elapad, hiába aggaszt a kiszáradt medersors, és az aszály, ami elsivatagosít. A tűz is gyakran elszabadul, és ezer négyzetkilométereket képes emésztő lángtengerbe borítani. Megperzsel a levegő, hőkupolák tornyosulnak fölénk, és tartós hőhullámoktól szenvedünk.

Gondoljátok meg, ennek ellenére kaptunk 2026-ban kenyeret! Hála érte Istennek, hogy még nem szűnt meg a vetés és az aratás! (vö. 1Móz 8,22) Ugyanakkor joggal érte sokk-szerűen a magyar gazdákat az idei alacsony termés, ami eszembe juttatja Haggeus próféta szavait: „Azért így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek! Sokat vetettetek, de keveset hordtatok be...” (Hag 1,5-6a) Azaz: keveset arattatok.

Nagy kilengések vannak mögöttünk és riasztó jelenségek, mert az elemek csapásai megszaporodtak, ami figyelmeztetés a számunkra. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall?! Ezért fontos, hogy megértsük a kenyér figyelmeztető üzenetét.

Ne várjuk meg, hogy a természet erői őröljenek bennünket kenyérré, hanem kezdjünk el éltetőivé, táplálóivá, erősítőivé lenni egymásnak! Fogjuk feszesebbre a kérést és tegyük felebarátibbá: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, miképpen mi is adunk azoknak, akik tőlünk kérnek.” Segítsünk azoknak, akiknek nincs betevőjük, akik bizonytalanságban vannak a holnap felől, akik ki vannak éhezve a létfenntartáshoz szükséges dolgokra. Szolidaritásra hív a kenyér, mert ott válik igazán áldássá, ahol megbecsülik azt a keveset, amivel már csak Isten tud valamit kezdeni, hiszen Ő életkérdéseket megoldó Úr. Imádságos kérésünkre ma is képes gondviselő szeretetéből meglágyítani elkövesedett szívünket, érzékenyíteni megkérgesedett lelkünket, megszaporítani elfogyó kenyerünket.

Legyen dicséret és dicsősség a Szentháromság Istennek, hogy asztalt terített magyar népünknek! Legyen az Ő áldása rajtunk és mindennapjainkon: „és az Istennek békesség, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni a ti szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban!” Ámen.

Fekete Károly

A debreceni kenyéráldás hangfelvétele itt hallgatható meg:

Tiszántúli Református Egyházkerület