Debrecenben rendezték a Kárpát-medencei református köznevelési intézmények tanévnyitóját
A Tiszántúli Református Egyházkerület volt a házigazdája a hagyományos ünnepségnek ebben az évben. 2026. augusztus 31-én mintegy ezer résztvevővel, diákokkal és pedagógusokkal tartották meg az istentiszteletet a Debreceni Református Nagytemplomban.
A Kárpát-medencei tanévnyitó ünnepség a hagyományoknak megfelelően a zászlós bevonulással kezdődött. Minden meghívott és képviseltetett Kárpát-medencei intézmény saját, egyedi hímzésű iskolazászlajával érkezett az alkalomra, ami az összetartozás, a közös hit és a történelmi folytonosság legfontosabb vizuális szimbóluma. Ezt hangsúlyozta köszöntőjében Steinbach József püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke is.
„Ez az összetartozás nem csupán földrajzi közelség, adminisztratív kapcsolat, vagy intézményi hálózat, és nem is csupán közös történelmi emlékezet: ez lelki és hitbeli összetartozás. Összeköt bennünket az anyanyelvünk, a történelmünk, őseink imádságai, templomai, énekei, iskolái, temetői és ünnepei. Összeköt bennünket a magyar református örökség. És leginkább összeköt bennünket a keresztyénség szíve: a feltámadott Jézus Krisztus megtartó és megváltó szeretete.”

Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke
Steinbach József hangsúlyozta, hogy csak az anyaországban hetvenezer diák vesz részt a református közoktatásban, ami óriási lehetőség, de nagy felelősség is.
„Iskoláinkban olyan embereket szeretnénk nevelni, akik tudnak felelősséget vállalni, tudnak különbséget tenni jó és rossz között, tudnak örülni a világnak, de tudják azt is, hogy a világ nem az övék, hanem Isten ajándéka. Olyan embereket szeretnénk nevelni, akiknek van tartásuk, ezért nincs szükségük mások lenézésére, akiknek van hitük és tudásuk, ezért nincs szükségük mások megalázására.”
Az igehirdetés szolgálatát Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke végezte. Dávid felkenésének története (1Sám 16,7. 11-13.) alapján kiemelte: az iskolai osztályzatnak azt kell tükröznie, hogy mennyit ér valakinek a tárgyi tudása, de az egyházi iskola törekvése tartalmaz egy plusz pedagógiai elemet.
„Az Istenre figyelő nevelői személyiség életformálást is végez, mert tudja: »nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.« A színvonalas oktatás és a tudás mellett az egyházi iskola pedagógiai munkájában a hozzáadott értékek között meg kell jelennie annak, hogy érzékennyé szeretne tenni a szív-ügyekre, amik az észen túl vannak, de az élethez elengedhetetlenül szükségesek” – tette hozzá Fekete Károly. A püspök szerint az emberi személyiséget olyan tisztelettel és komolysággal kell megközelíteni, mint akiről tudjuk, hogy a Teremtő Isten tulajdona.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
„Az ifjú ember élete, gondolatai, egész lénye Isten felségterülete, ahová nem hatolhatunk be avatatlanul. Éppen ezért óvakodnunk kell minden olyan tanítási módszertől, ráhatástól, ami az emberi személyiséghez az erőszakos határátlépések, birtokháborítások, betörések módján közelít.”
A tiszántúli püspök azt kívánta, hogy a pedagógusok a tanév során a felszínes dolgoktól a szív mélyéig jutva, a kiválasztottság tudatával, felfedezve az Istentől kapott képességeket, az Isten Lelke maradandó vezetésével tudják végezni munkájukat.
Az ünnepségen köszöntőt mondott Czeti István felekezeti kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, aki úgy fogalmazott, hogy a pedagógusok az életre is nevelnek: kritikus gondolkodásra, nyitottságra, magabiztosságra, valamint arra, hogyan álljunk ki magunkért és másokért. Hozzátette, hogy a református oktatás évszázadok óta élen jár ebben.

Czeti István, felekezeti kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár
„A református kollégiumok tanárai sokszor igen nehéz körülmények között élve, a külföldi karrier lehetőségéről lemondva, fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy szerény körülmények közül érkező diákokat tanítsanak. Áldozatos munkájuknak hála, hazaszerető, kiművelt emberek sokasága került ki az iskolapadokból Debrecenben, Sárospatakon, Pápán, Nagyenyeden, vagy éppen Kolozsváron, hozzájárulva nemzetünk boldogulásához.”
Czeti István megszólította a diákokat is, arra biztatva őket, hogy nyitott gondolkodású, felelősségteljes felnőttekké váljanak.
A tanévnyitó ünnepély keretein belül Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány ügyvezető igazgatója szimbolikusan két iskolatáskányi tanszert adott át a Magyarcsanádi Református Általános Iskola részére. Az MRSZ által összeállított csomagok mintegy 70 hátrányos helyzetű gyermek iskolakezdését könnyítik meg idén. Katona Viktória felhívta a figyelmet arra, hogy több mint egy évtizede hirdették meg a Radírozzuk ki a különbségeket! elnevezésű tanszergyűjtő akciót, amelynek köszönhetően idén is több mint 1300 iskolatáskát töltöttek meg az adományozók.

Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány ügyvezető igazgatója
Végül Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett, a házigazda Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona igazgatója az iskola 489. tanévének megnyitása kapcsán beszélt az intézmény húsz emberöltőnyi történetéről, kiemelve, hogy nem azért őrizzük a régit, hogy a múlt fogságában éljünk. Példaként idézte Kölcsey Ferenc a Parainesis című írását: „régi és új, idegen és saját tapasztalást egyesíteni, hogy a néptömeg előtt vezérelv gyanánt ragyogjanak; szóval minden ismeretet a kor szükségeire s kívánataira, a jelenlét nemesítésére s a jövendő előkészítésére fordítani.”

Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona igazgatója
Az istentiszteleten zenei szolgálatot végzett a Debreceni Kollégiumi Kántus, orgonán kísért Sárosi Dániel orgonaművész, a Tiszántúli Református Egyházkerület zeneigazgatója.
Az esemény képekben:
Tiszántúli Református Egyházkerület
Fotók: Miskolczi János