Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

„Ez az Úr kapuja!”

Különleges vasárnapot ünnepelt augusztus 30-án a Debrecen-Szabadságtelepi Református Egyházközség: székelykaput adtak át a templom udvarán.
Augusztus utolsó vasárnapján az istentisztelet után a Faraktár utcai templom udvarán ünnepélyes keretek között került sor annak a székelykapunak az átadására, amelyet a Becsky család adományozott az egyházközségnek. A kapuhoz emléktábla is készült, rajta a 118. zsoltár 20. verse: „Ez az Úr kapuja, csak igazak mehetnek be rajta.” (Zsoltárok 118,20)

Az ünnepi köszöntőben Nagy Gábor lelkipásztor arról beszélt, hogy a kapu egyszerre jelöl határt és biztosít átjárást: elválasztja a kintet és a bentet, ugyanakkor összeköti a kettőt. A székelykapuk pedig egy közösség és egy nép örökségét, nemzedékeken át továbbadott tudását is őrzik.

A most felállított kapu különleges módon kapcsolódik a gyülekezet történetéhez is. A Debrecen-Nyilastelepi Református Egyházközségként ismert közösség temploma 1935-ben épült fel. A gyülekezeti emlékezet máig őrzi azt a történetet, hogy az építkezésben székely emberek, „góbék” is részt vettek. Bár ennek történeti részletei további kutatást igényelnek, a gyülekezet számára fontos örökség ez az emlékezet. Így a székelykapu nemcsak szép és értékes ajándék, hanem emléket is állít azoknak, akik dolgoztak a templomért és a gyülekezetért. A kapu helye is üzenetet hordoz: a templom főbejáratával szemben áll, ahová generációk óta emberek érkeznek imádságra, igehallgatásra, keresztelőre, esküvőre, gyászra és ünnepre.

„Ez az Úr kapuja” – hangzott el az ünnepi beszédben. Ez lehet a kapu legfontosabb üzenete. Arra emlékeztethet minden belépőt, hogy van út Istenhez. És amikor az ember kilép rajta, magával viheti mindazt, amit Istentől kapott: a hitet, a reménységet, a békességet és a szeretetet.

A lelkipásztor köszönetet mondott a Becsky családnak az értékes adományért, amely nemcsak a gyülekezetet gazdagítja, hanem egy régi örökséget is továbbad a következő nemzedékeknek.

Az eseményen az Európa Rádió riportere, Buzás Bori készített összeállítást, melyben elsőként Nagy Gábor lelkipásztort kérdezte.

Az ünnepi alkalmon készült képek itt tekinthetők meg:

Fotók: Miskolczi János